Századok – 2017
2017 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Orosz László: Tudomány és politika. Fritz Valjavec (1909–1960) a két világháború közötti magyar–német tudománypolitikai kapcsolatokban (Ligeti Dávid)
TÖRTÉNETI IRODALOM 217 nemzetiséghez tartozónak tekintette. A historikus 1909-ben Bécsben született, de családja rövidesen a Bánátba, majd 1919-ben Budapestre költözött. A Budapesti Reichsdeutsche Schulében folytatott tanulmányai révén Valjavec német anyanyelve mellett szinte tökéletesen tudott magyarul, emellett jól beszélt szerbül és románul. Középfokú tanulmányait követően a müncheni egyetem hallgatója lett, ahol tehetsége mellett az is megmutatkozott, hogy jól forgolódott a tudományos körökben. Mindezek gyümölcseként már 1935-ben a Südost-Institut munkatársa lett, miután sikerrel védte meg Pozsony egyik legjelentősebb, 18. századi polgármesterének, Karl Gottlieb von Windisch életéről írt disszertációját. A Südost-Institut későbbi vezetőjének szakmai karrierje lényegében már doktori disszertációjával emelkedésnek indult, miután PhD-dolgozata nemcsak a német, hanem a hazai szakma elismerését is kivívta (23–26.). Szekfű Gyula így fogalmazott: „A Windisch-könyv rendkívül érdekes, fontos anyagot hoz, – erre azonban bármelyik szorgalmas kutató képes. Ön azonban mesterművet alkotott az anyagból [...] amely valamennyi kutatónak népi vagy nemzeti hovatartozástól függetlenül elfogadható, legfeljebb az eredmény értékelése kapcsán lehetnek eltérő nézetek” (211.). A történészfejedelem gondolatai megerősítik, hogy Valjavecet pályakezdete szinte predesztinálta arra a szerepre, amelyet később az intézet életében betöltött. A völkisch-szemlélet már az első világháborút követően szinte gyerekfejjel meghatározta a későbbi történész mentalitását, és ez élete végéig elkísérte. Orosz szerint Valjavec racionálisan ítélte meg Délkelet-Európa politikai, társadalmi helyzetét, valamint a térség németségének lehetőségeit. A szerző részletesen taglalja Valjavec és a hazai németség akkori vezető személyiségének, Bleyer Jakabnak a kapcsolatát, joggal rámutatva arra, hogy ez döntő hatást gyakorolt a Südost-Institut későbbi igazgatójának gondolkodására. Bleyer tanácsára választotta disszertációs témáját is (24.). Valjavec már doktorátusa előtt is a német kämpfende Wissenschaft (harcoló tudomány) bűvkörébe került, és felismerve a régió fontosságát a délkelet-európai kutatások egyik élharcosává vált. Orosz kendőzetlenül, de reálisan értékeli Valjavec NSDAP és SS tagságát (28.), egyben szét is választja a vitathatatlanul sok közös gyökérrel bíró völkisch és náci ideológiáját. A német történész a harmincas években a náci párt politikájának feltétlen támogatójának számított, ám a német expanzió 1938-tól kezdődő diadalmenete paradox módon konfliktusok egész sorát generálta a Südost-Institut valamint a náci párt között. Az egyik érzékeny terület pl. Dél-Tirol volt, ahol Valjavec működését a magasabb politikai szempontok mentén egyszerűen beszüntették, miközben a terület német városai a németség legősibb, egyben legpatinásabb törzsterületének számítottak. A történész más területeken is konfrontálódott az állampárttal: 1940-ben az intézet periodikájának címéből elhagyatta a Deutsch előtagot, így a Südost-Forschungen ettől kezdve – Hitler hatalmának csúcspontján – nem fraktúr, hanem antiqua betűtípusban jelent meg! (61.) Valjavec karrierje 1937-ben lendült fel igazán, amikor az intézet ügyvezetője lett. Egy évvel később habilitálhatott, miután a nürnbergi törvényeknek megfelelően igazolta „árja” származását (85.). 1942-ben már a Südost-Institut helyettes vezetőjévé vált. Intézeti pályafutásának csúcsára azonban már az NSZK idején, 1955-ben ért, amikor igazgatóvá avanzsált (44.). Orosz részletesen bemutatja a történész németországi kapcsolatrendszerét. A németek közül a Harold Steinackerrel való nevezhető a legerősebbnek, akinek a révén Valjavec a
