Századok – 2017

2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Farkas Kornél: Műtárgymozgások 1945–1949. Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum a második világháború után (II. rész)

FARKAS KORNÉL 153 Az egyes, több tételből álló bejelentések mind a magántulajdonosok, mind a közgyűjtemények részéről hatalmas veszteségeket mutattak. Az egyik ilyen – Donáth Sándor műkereskedő üzletéből –, amelyet 1944-ben a rendelkezések következtében lezártak, az ostrom alatt és után elveszett műtárgyak jegyzéke. Jeszenszky ezt 1947. május 16-án illetékességből megküldte a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Ügyeinek Miniszteri Biztosságának.27 A másik ilyen, Cselényi Elemér Budapest Székesfőváros Képtára felügyelőjének a tulajdonuk­ból megsemmisült, vagy eltűnt műtárgyak jegyzéke. Kísérőleveléből megtudjuk, hogy értékeik raktárukban és különböző hivatalokban (kb. 120 helyen!) kerültek elhelyezésre. Míg a Halászbástya óvóhelyén tároltak sértetlenek maradtak, addig a kiscelli kastély belövést kapott, ezért az ott lévők közül sok tönkrement, illetve eltűnt. A bazilika pincéjében szétszórva találták műtárgyaikat, az ott elhelyezett anyag közül is sok elveszett. A hiányok legnagyobb része a hivatalokban keletke­zett belövés, tűz, vagy eltűnés által. 28 A miniszteri biztos jelentése alapján a Műkincs-kormánybiztosság által 1944-ben lefoglalt műtárgyakból kellő igazolások mellett, 1947 júniusáig több mint kilencszáz visszakerült tulajdonosához.29 A kultuszminisztérium a Jeszenszky-féle biztosságot 1949 júniusában megszüntette, hatáskörét és a még kezelésében lévő ingóságokat pedig Fügedi hivatala vette át. 30 27 SzMI sz. n. Jeszenszky levelezése. 1947. jan. 20. 28 SzMI sz. n. Jeszenszky levelezése. 1947. márc. 13. 29 SzMI 242/1947. uo. A zsidó tulajdonból elvett javak háború utáni sorsáról és a kárpótlási folya­matról lásd A második világháború alatt sérelmet szenvedett zsidó származású magyar állampolgá­rok kárpótlásának folyamata Magyarországon. Szerk. Botos János et al. Bp. 2011.; Botos János: A magyarországi zsidóság vagyonának sorsa 1938–1949. (Veritas Füzetek 1.) Bp. 2015. 64–105. Az 1944-ben lefoglalt, majd a háború után Romániához került területek műtárgyainak vissza nem adásáról lásd Tibori Szabó Zoltán: Az erdélyi zsidó közösség sorsa a második világháborút követő időszakban (1945–1948). Korunk 3. (2004) 15. sz. 84–85.; Uő : Erdélyi sors a holokauszt után. Múlt és jövő 22. (2011) 3. sz. 22–23. 30 SzMI 428/1949. Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztossága 767/1949. az átvett raktárhelyiség 1 db. kulcsát beküldi megőrzés céljából. 1949. jún. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents