Századok – 2017

2017 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Die Protokolle des Österreichischen Ministerrates 1848–1867. III. Abteilung: Das Ministerium Buol-Schauenstein. Band 7. (Deák Ágnes)

1401 TÖRTÉNETI IRODALOM

fedezésére, csak utólag konstatálhatta, hogy az uralkodó mekkora költségvetési túllépést engedélyezett katonái számára (275–276.). E szűkebb tanácskozásokra uralkodói meghívót nem nyert miniszterek pedig úgy tárgyaltak a háborús előkészületek pénzügyi kényszerteendőiről, hogy semmiféle hivatalos információval nem rendelkeztek az éppen folyó diplomáciai tárgyalások állásáról és kilátásairól. Ebben az időszakban a döntéshozókat a következő témakörök foglalkoztatták leginkább: 1858 nyarán, majd az év végén mindenekelőtt az államháztartás fokozódó egyensúlyi gondjai, „a pénzügyi katasztrófa” fenyegetése (180.) közepette bevezetett pénzreform hatásainak és következményeinek a kezelése vette igénybe figyelmüket, valamint a bevételeket fokozó, a kiadásokat pedig csökkentő pénzügyminiszteri javaslatok. Bruck azonban ez utóbbi terén rendre alulmarad a politikai küzdelmekben, minisztertársai sorra meghiú sítani igyekeztek takarékosságot célzó lépéseit. A bevételek emelésére törekvő tervei az egyenes adók rendszerének teljes átszervezésére, a fogyasztási adók kiterjesztésére, a magyarországi dohánymonopólium addig nyitva hagyott kiskapuinak bezárására persze szintén nem lelkesítették minisztertársait, ahogyan Albrecht főherceg magyarországi katonai és polgári főkormányzót sem. 1859 kora tavaszától pedig a hadviselésre való felkészülés terelte kényszerpályára a pénzügyi kormányzatot: kényszerkölcsön kiírása, a papírpénz ezüstre való átváltásának ideiglenes felfüggesztésének mérlegelése után a rendkívüli háborús adópótlék kivetése irányába. A miniszterek által kifejtett, óvatosságra intő politikai ellenvetések olvastán nyilvánvalóvá válik az olvasó számára, hogy a szigorúan centralizált, költséges államrendszer háború nélkül is elért állampolgárainak anyagi erejét politikai kockázat nélkül kizsigerelő képességének határmezsgyéjére, ahol az egyedül üdvözítő pénzügyi intézkedéseket már legalábbis kockázatossá teszik a politikai megfontolások, ha nem egyenesen meghiúsítják.

Az 1857. évi gazdasági válság lenyomata is kimutatható a vitákon, mely válságot ugyan Brucknak sikerült ügyesen kezelnie, de a vasipar, elsősorban a vasútépítések számára dolgozó üzemek válsága tartós maradt, s az állami segítség utáni kiáltás nyomán a kormányzatnak döntenie kellett a Bruck által javasolt liberalizált és az állami paternalizmust kizáró iparpolitika vagy a régi típusú protekcionalista vámpolitikához való visszatérés között. Ezekre a hónapokra estek a szintén liberális gazdaságpolitikai elvekre épülő iparrendtartás rendelkezéseinek vitái is, ezen tanácskozások jegyzőkönyvei azonban sajnos nem maradtak fenn.

Az állami hivatalnokok státusa több ponton is a miniszteri viták témájaként tűnik fel. Ezek a viták rávilágítanak arra, hogyan tekintett e kormányzati kurzus hivatalnokaira: miközben természetesen feltétlen hivatali engedelmességet és politikai lojalitást várt el, az állam és hivatalnokok közötti viszonyt jogok és kötelezettségek előzetes meghatározására épülő „jogviszonynak” tekintette, melyben minden önkényt kerülni kell az államhatalmat az uralkodó megbízásából gyakorlók részéről. Az abszolutizmus és „a jogelvűség legfelsőbb képviselője és védelmezője”-ként fellépő állam (11.) összeegyeztethetőségére épülő kormányzati önkép a neoabszolutizmus legitimációs elveinek velejét villantja fel előttünk. A miniszterek, de minden bizonnyal az uralkodó is hittel vallotta: a korlátlan uralkodói szuverenitás nem jelent önkényuralmat, a jogállamiság legfőbb védő elve az uralkodói igazságosság – s nem a népszuverenitás elvére épülő alkotmányosság.

Jelentős szerep jutott ezekben a hónapokban különböző egyházpolitikai kérdéseknek. Ezek sorában a legfontosabb a magyarországi protestáns egyházak szervezete szabályozásának 1849 óta függőben levő ügye volt, melynek a korábbi nekilódulások, majd elbizonytalanodások után 1858 őszén Leo Thun und Hohenstein vallás- és oktatásügyi miniszter újabb előterjesztése lendületet adott. Míg korábban az uralkodó hallgatott a politikai veszélyekre figyelmeztető, óvó hangokra, most láthatólag meggyőzte Thun a további