Századok – 2017
2017 / 6. szám - KRÓNIKA - Balogh Ádám: Megosztó kompromisszum – Az 1867. évi kiegyezés 150 év távlatából. Nemzetközi konferencia. Budapest, 2017. szeptember 26.
1385 BALOGH ÁDÁM Kedves Gyula, az Országgyűlési Múzeum szakmai vezetőjének véleménye szerint a magyar fél a legtöbbet a honvédség ügyében engedett a kiegyezéskor. Előadásában összevetette a szabadságharc honvédségét a kiegyezést követően létrejött magyar hadseregszervezettel, amelynek a kérdésköre komoly problémákat és vitákat eredményezett, valamint nagyban hozzájárult a kialakult bizalmatlansághoz a megállapodások során. A vita lényege nem abban állt, hogy lesz-e magyar honvédség, hanem, hogy milyen honvédség jöhet létre, és a koncepciók összeegyeztethetők-e. A kiegyezés honvédségét az 1848–49-es katonai vezetők szervezték meg, azok a honvédtisztek, akiket az uralkodó halálra ítélt, de később kegyelmet kaptak. A konkrét hadseregszervezést társadalmi kezdeményezés indította el a honvédegyletek nyomásgyakorlásával. „Kis hadsereg ruházkodik, a nagy hadsereg fegyverkezik” mondással utalt az előadó arra, hogy bár küllemében kielégítővé vált a honvédség, tartalmát tekintve elmaradt a várakozásoktól. Kedves Gyula a honvédségi számadatok vizsgálatával megállapította, hogy sokkal több magyar katona szolgált a közös hadseregben, mint a honvédségben a dualizmus ideje alatt, ráadásul a magyar haderő csupán a Nagy Háború előestéjén vált önállóan is ütőképessé. A következő előadásban a gazdasági kérdésekre tért át Nagy Mariann a Károli Gáspár Református Egyetem docense, aki először az 1867. augusztus-szeptemberben lezajlott törvényelőkészítő tárgyalások néhány háttérmozzanatát ismertette, majd magukat a törvényeket mutatta be a kortársak és az utókor megítélésében. Az 1867-es kiegyezés magyar változata világosan megkülönböztette az úgynevezett közös ügyeket a közös érdekű ügyektől. 1866. május-júniusában, amikor az országgyűlés által megválasztott 67 tagú bizottságból létrejött 15 tagú albizottság elkészült a közös érdekű ügyekre vonatkozó javaslatokkal. Ezek tartalmazták a közös költségekhez való hozzájárulásra (a kvótára), az államadóság kezelésére és a vám-, illetve kereskedelmi szövetség majdani törvénybe foglalására vonatkozó elképzeléseket. Felhívta a figyelmet, hogy a kiegyezés után lényegesen megváltozott Magyarország helyzete az osztrák–magyar gazdasági közösségben, mivel a korábban alárendelt, függő helyzetéből kiemelkedve egyenjogú és egyenlő partnerré vált. 1867-ben a központosított birodalom egységes vámterülete két gazdaságilag önálló és autonóm ország meghatározott időre kötött, önkéntes és felmondható vámuniójává vált. Nagy Mariann szerint a kiegyezés nemcsak a leghosszabban fennálló alkotmányos rendet eredményezte Magyarország számára, hanem a magyar történelem legtovább, legeredményesebben működő gazdasági korszaka is volt. Hermann Róbert záró összegzésében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kompromisszumkészség nemcsak a rendszer születésénél, de működésénél is
