Századok – 2017

2017 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Az igazolási eljárástól a nyugdíjazásig. Marczali Henrik eltávolítása az egyetemről (1919–1924)

AZ IGAZOLÁSI ELJÁRÁSTÓL A NYUGDÍJAZÁSIG

1358

jogszerűséggel szemben a hatékonyságot részesítette előnyben, meg lehetett elégedve: az ügy lezárult, a tanszékek tanári állásait be lehetett tölteni.

66 Marczali Henrik középkori magyar történeti és Angyal Dávid újkori magyar történeti tanszéke 1925-től új tanárt kapott. A középkori tanszékre Hóman Bálint, az újkori magyar történeti tanszékre Szekfű Gyula került. Angyal 1925-től ugyanis az egyetemes történeti tanszék tanára lett, így korábbi tanszéke, az újkori magyar történeti tanszék megürült. Ide Klebelsberg Kuno Szekfű Gyulát nevezte ki, akinek ve

nia legendijét – Bleyer Jakab közbenjárására és Angyal Dávid dékáni támogatására (Hóman Bálintéhoz hasonlóan) – a politikai igazolások során az egyetem megerősítette.67

Marczali korábbi tanszékére pedig Hóman Bálint kapott kinevezést, aki az 1922–

23-as tanév második fele óta magántanárként – mint helyettes – tartott ott órákat. Angyal Dávid – aki 1919 őszétől dékán, majd prodékán volt – így írt Szekfű Gyulának Marczalinak az egyetem kötelékéből való elbocsátásáról és a bölcsészkar helyzetéről: „Tökéletesen igaza van Marczalira nézve. Felesleges brutalitás volt. Ugyanez áll Schmidt Józsefre nézve is. De most bolond világ van itt a nagy takarékosságban. Egy pénzügyminiszteri államtitkár az egész bölcsészeti kart el akarta törölni. Nem elméleti tudomány kell itt, hanem sanálás, mondotta az érdemes férfiú. – Marczali és Schmidt tanszékei nem kerültek a B. listára. A jövő félévben tehát betöltésükről kell gondoskodni. Azért kérem önöket, Eckhartot és Kegyedet, gondolkozzanak e kérdésről. Mert ha Önök nem akarnak lejönni, Márkira vagy Szádeczkyre kerül a sor. A dolog megfontolandó.”68 Rupert Rezső ellenzéki képviselő 1926. április 28-án a Nemzetgyűlésben a következőképpen értékelte az ellenforradalmi szellemi tisztogatásokat: „úgy hiszem, hogy az illetékesek valamennyien érzik, hogy abban a fellángolásban és túlbuzgalomban, amelyet az ellenforradalmi kormányzatok első idején főleg a rendszernek mellék- vagy alvezérei és kisded oldalpillérei szolgáltak, igenis nagy igazságtalanságok történtek értékes és kifogástalan gondolkodású emberekkel szemben is. Hadd mutassak rá arra a tényre, hogy olyan emberekre nem volt szüksége az elmúlt esztendők rendszereinek, mint például – hogy először az egyetemi tanárokról szóljak – Simonyi Zsigmondra, a magyar nyelvtudománynak Révay Miklós és Szarvas Gábor mellett legkiválóbb művelőire, vagy Asbóth Oszkárra, a szláv filológia kiváló tudósára, de nem kellett 66 Vö. Magyary Zoltán:

Magyar közigazgatás. Bp. 1942.; Szontagh Vilmos:

Magyary Zoltán: Magyar közigazgatás. Magyar Jogi Szemle 24. (1943) július. 422–429.; Magyary Zoltán:

Válasz a „Magyar közigazgatás” bírálóinak. Magyar Jogi Szemle 24. (1943) szeptember. 459–468.; Szontagh Vilmos:

Eredményesség és jogszerűség a közigazgatásban. Magyar Jogi Szemle 25. (1944) február. 72–81.; Magyary Zoltán: Zárszó a „Magyar közigazgatás” vitájához. Magyar Jogi Szemle 25. (1944) február. 81.; Bibó István: Jogszerű közigazgatás, eredményes közigazgatás, erős végrehajtó hatalom. Társadalomtudo

mány 24. (1944) 1–3. sz. 36–56. 67 Dénes I. Z.: A történelmi Magyarország i. m. 192–199., 207–208. 68 Angyal Dávid Szekfű Gyulának. Bp., 1924. júl. 19. EK Kt. G 628/184.