Századok – 2017
2017 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Az igazolási eljárástól a nyugdíjazásig. Marczali Henrik eltávolítása az egyetemről (1919–1924)
DÉNES IVÁN ZOLTÁN 1349 hogy elidegenítik a megbízottat és a megbízóját, Nagy-Britanniát a magyar államtól. Ezt láthatólag sem az igazságügy miniszter, sem az általa képviselt kormány nem akarta. Feltehetően ezért avatkozott be a főügyész a rendőrségi nyomozásba és záratta azt le. A nyugdíjazás kísérlete (1921) A Bölcsészettudományi Kar 1920. december hó 10 és 11-én tartott II. rendes ülésének jegyzőkönyve tanúsága szerint többen nem fogadták el az Egyetemi Tanács 1920. november 23-i határozatát. Tuzson János javaslatára, amelyet Fejérpataky László is támogatott, az Egyetemi Tanács döntése ellenében a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordultak, hogy a miniszter saját hatáskörében nyugdíjazza Marczali Henriket. Ez viszont azt feltételezte, amit egyik igazolási eljárás sem támasztott alá. Azt, hogy Marczali a Tanácsköztársaság alatt kompromittálta magát, nemzetellenes szellemben cselekedett és így is tanítana. „Elnök bemutatja a Marczali Henrik ny. r. tanár igazolási ügyében kelt tanácsi határozatot, mely szerint »jóllehet a gyanús homály, mely dr. Marczali tanárnak a proletárdiktatúra alatt tanusított összes ténykedéseit körülveszi, nem oszlott el teljesen, a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat elrendelését megszüntetni és őt igazolni kellett.« Tuzson ny. r. tanár: Lehetetlennek tartja, hogy nemzeti történetünket egyetemünkön olyasvalaki tanítsa, akinek a proletárdiktatúra alatti összes tevékenységeit gyanús homály takarja. Ez a legélesebb ellentmondás volna. Éppen ezért javasolja, hogy a Marczali ügyre vonatkozó összes iratokat a Kar terjessze fel a miniszterhez. Fejérpataky ny. r. tanár: Az 1920. évi XVI. t.c. 4. §-a fölhatalmazza a m. kir. minisztériumot, hogy tényleges szolgálati kötelékéből eltávolíthassa azokat az állami, államvasúti és vármegyei tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat, akik 1918. október 31-étől a jelen törvény hatálybalépéséig terjedő időben beigazoltan hazafiatlan, társadalomellenes, vagy a közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsítottak, akiknek ez a magatartása azonban nem esett olyan súlyos megítélés alá, mely az illetőnek a szolgálatból való elbocsáttatását vonta volna maga után. Javasolja, hogy a Kar a jelen esetben a törvény ezen intézkedésének igénybevételét kérje a tanács útján a vk. minisztertől. Petz G. és Tuzson ny. r. tanár támogatják az indítványt. Tuzson szerint az indokolásban különös súlyt kellene vetni arra, hogy nemzeti történetünk tanításáról van szó. Fejérpataky ny. r. tanár indítványa értelmében a Kar, miután lehetetlennek tartja, hogy nemzeti történetünket egyetemünkön olyasvalaki tanítsa, akinek a proletárdiktatúra alatti működését gyanús homály takarja, – 24 szóval 10 ellenében elhatározza, hogy megkeresést intéz a Vk. Minisztériumhoz a tanács által, melyben felkéri a Vk. Minisztériumot, hogy Marczali Henrik ny. r.