Századok – 2017

2017 / 6. szám - A KIEGYEZÉS 150 ÉV MÚLTÁN – JELKÉPEK, CEREMÓNIÁK ÉS EMLÉKEZETEK - Miru György: A nemzet emlékezik, Kossuth emlékeztet, születésének 80. évfordulóján

A NEMZET EMLÉKEZIK, KOSSUTH EMLÉKEZTET, SZÜLETÉSÉNEK 80. ÉVFORDULÓJÁN 1290 rituálékat alakított ki, s szerette helyekhez, tárgyakhoz, olykor szimbólumokhoz kapcsolni a múlt jelenbeli megjelenítését. A kultusz arra is alkalmas lehetett, hogy az elit rajta keresztül homogenizálja a társadalmat, s ez a cél az emlékezetpoliti­káktól sem állt távol. Miközben a függetlenségiek is elfogadták az uralkodó kul­tuszát, a hatvanhetes politika kiterjeszkedett negyvennyolc hagyományaira, amit azért is tehetett, mert a rendszer legitimációs alapjaiban negyvennyolc is benne volt. Létrehozói azt hangoztatták, hogy csak kiegészítették az 1848. évi törvényeket, és valójában ők valósítják meg azokat. A nyolcvanas években a hatvanhetes orientáció­júak Kossuthot is felfedezték maguknak, kultuszába és a vele kapcsolatos emléke­zeti eseményekbe ők is bekapcsolódtak, aki így mindenkié, a nemzeté lett.93 A múlt pedig a nemzeti aspirációkat erősítette, akár még a függetlenségi vágyakat is. ON THE 80 TH ANNIVERSARY OF KOSSUTH’S BIRTH, MEMORIES ARE SPURRED WHILE THE NATION COMMEMORATES by György Miru SUMMARY The 80th anniversary of the birth of Lajos Kossuth occurred in 1882. The occasion was welcomed by county and municipal authorities, villages and associations, from which a nationwide movement emerged. Since the cult of Kossuth has been quite well explored, the article examines the wave of greetings as historical memory, and tries to specify the linkage between personal and communal remembrance and to perceive the transition of the past from memory to history. It ascertains that, despite deep political differences, the so-called “sixtyseveners” also joined in the celebrations, thereby expanding their politics to the tradi­tions of 1848 in harmony with the process of the political unification of the nation. 93 Még egyszer történt Kossuth életében hasonló szolidaritási akció. Mikor ténylegesen közeledett, majd bekövetkezett állampolgárságának elvesztése, magyarországi városok sorra díszpolgárukká válasz­tották. Díszpolgárságot szórványosan korábban is elnyert, de akkor több mint 30 várostól kapta meg a címet, a fővárostól igaz csak később, 90 évesen. Szekfű Gy.: Az öreg Kossuth i. m. 414–415.; Varga N.: A magyar állampolgársági jog i. m. 294–295.

Next

/
Thumbnails
Contents