Századok – 2017
2017 / 6. szám - A KIEGYEZÉS 150 ÉV MÚLTÁN – JELKÉPEK, CEREMÓNIÁK ÉS EMLÉKEZETEK - M. Lovas Krisztina: Ki mire emlékezett március 15-én a dualizmus korában? Az ünnepségek alakulása az aktuális politikai konfliktusok tükrében
M. LOVAS KRISZTINA 1241 fővárosi ünnepség az Egyetem térre, ezzel lehetőséget kínálva a fővárosiak számára is, hogy minél nagyobb számban bekapcsolódhassanak az ünneplésbe, amelyen mindjárt első alkalommal, 1881-ben az 1848-as forradalom még élő hőse, az idős Táncsics Mihály is megjelent.88 Az egyetem előtti tér maradt végül az egye temi ifjúság szervezésében a fővárosi közönség március 15-ei rendezvényeinek kiindulási pontja egészen a korszak végéig. Innen mentek a Kerepesi temetőbe, illetve 1883-tól a temetőt elhagyva a Petőfi-szoborhoz, majd 1898-at követően a Múzeumkertbe az emlékezők. Míg a közjogi ellenzékiség képviselői elsősorban Kossuthot állították megemlékezéseik középpontjába, addig a különféle szocialista, polgári radikális, illetve demokrata irány követői Petőfi alakjában találták meg saját, aktuális politikai céljaik 1848-as előképét. A Petőfi-szobor 1882. október 15-ei felállítását követően a hivatalos Magyarország képviselőit tekintve a kormánypárt, a szobor leleplezési ünnepségét leszámítva, többé nem jelent meg a forradalom költőjének szobránál, de a függetlenségi párt számára sem vált a rendszeres március 15-ei megemlékezések helyszínévé. Az egyetemi ifjúság már kezdetektől fogva mindig március 15-én, a szociáldemokrata párt 1898-tól, majd 1900-as megalakulásukat követően az újjászervezett szociáldemokraták, illetve az 1907-ben életre hívott keresztényszocialista párt képviselői az ünnephez legközelebb eső vasárnap járultak a Petőfi-szoborhoz. A nemzetközi szociáldemokrácia hívei felismerték, hogy saját hagyományaik megteremtéséhez szükségük van magyar politikai előképekre is. 89 A radikális költőnek a feudalizmus megdöntésére irányuló versei alkalmasak voltak a polgári-liberális világ felszámolására irányuló törekvésük alátámasztására. Petőfit már az első, 1898-as megemlékezésük alkalmával a proletárok költőjeként állították be90 és saját képükre formálták a Nemzeti dal t is „Talpra munkás!” kez dettel.91 A különféle politikai ideológiai háttérrel rendelkező emlékezők rend szerint egymástól elkülönülve érkeztek a Petőfi-szoborhoz. Előfordult, hogy oly nagy volt a tolongás a szobor közelében, hogy a rendőrségnek kellett szétválasztania 88 Az ünnepség végén az ifjúság a vállára emelve, diadalmenetben vitte a politikust a kocsijához. Lásd Pesti Napló, 1881. március 16. 2. Táncsics, lánya naplójának tanúsága szerint, olykor kiment a temetőbe március 15-én, hogy meghallgassa az ifjak beszédeit. Lásd Táncsics Eszter és Csorba Géza naplója. Vál., szerk., bev., jegyz. Buza Péter. Bp. 1994. 272 . 89 Vörös Boldizsár: „A múltat végképp eltörölni?” Történelmi személyiségek a magyarországi szociáldemokrata és kommunista propagandában 1890–1919. Bp. 2004. 61–65. 90 Pollák Béla rögtönzött ünnepi beszédében kifejtette: „Petőfi a proletárok költője, semmi köze hozzá a burzsoának!” Budapesti Hírlap, 1898. március 16. 7. 91 „Talpra munkás! / Most vagy soha! / Csatára fel! / Itt az óra! / Nyomorogva elpusztuljunk? / Vagy rablánctól szabaduljunk? / Igazságos szent elvünkre esküszünk, / esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” Pesti Napló, 1899. március 13. 4.
