Századok – 2017
2017 / 5. szám - MŰHELY - Varga Szabolcs: Emlékpark és kulthely között. Mohács a 21. századi magyar emlékezetkultúrában
EMLÉKPARK ÉS KULTHELY KÖZÖTT 1172 Pedig a kérdés tisztázásához tudni kellene, hogy vajon mi volt a menekülés útvonala, és miként is kell értelmeznünk a mocsárra vonatkozó leírásokat? Vajon ezen az úton érkezett néhány nappal korábban a mohácsi síkra a király, azaz már ismerte? Mennyi ideig menekülhetett? Hiszen a csatatér megtalált tömegsírjaitól legalább 13–14 kilométer a Csele alsó folyása, ez élénk ügetéssel egy óra. Vajon ez még a csatatér része, ahol szüntelenül a nyomukban voltak az üldözők, vagy már a közvetlen káoszt maguk mögött tudva, valami másban kellene keresni a haláleset pontos okát? Érdemes lett volna az erről szóló leírásokat alapos elemzés alá vonni, mert komoly ellentmondások feszülnek bennük. Talán ezek a kérdések segítenek egyszer az események továbbgondolásában. A Seláf Levente és Csorba Dávid jegyezte két utolsó tanulmány már kilép az események rekonstruálásának szűk keretéből és az emlékezetnek azon ívét járja be, amelynek köszönhetően ma bármilyen képünk van a mohácsi síkon történt eseményekről. Seláf tanulmánya a kortárs énekek világába kalauzol el bennünket, és a német népénekek, az úgynevezett historsiche Volkslieder stílusjegyeit és ta nulságait teszi közkinccsé. A hat Moháccsal foglalkozó alkotás összefoglalásának olvasásakor csupán azt sajnálhatjuk, hogy legalább egy-két bekezdés erejéig nem készült egy általános összegzés, hiszen például horvát nyelven is született hasonló, amely Bajza József fordításában magyar nyelven is megjelent, és a kötet forrásai között is szerepel. Seláf írása tehát inkább tekinthető izgalmas újdonságokat prezentáló dolgozatnak, mint puszta összegzésnek. Csorba Dávid munkájának címe talán kicsit félreérthető (II. Lajos király halála historiográfiai nézőpontból), hiszen a király halálát lehetetlen historiográfiai nézőpontból vizsgálni. Az izgalmas éppen az, hogy a különböző korok miképpen értelmezték ezt a tragédiát. A szerzőnek nem volt könnyű dolga, hiszen Lajos sorsáról nem lehet a mohácsi csata egésze nélkül beszélni, amely a magyar nemzet legnagyobb traumájaként minden nemzedék emlékezetében visszaköszönt. Bár emiatt a téma egy monográfia alapját is képezhetné, itt sikerült röviden, esszé stílusban, közérthetően összefoglalni a fő metszéspontokat, egyedül az origó, azaz Esterházy László pécsi püspök 1780-as évekből datálható érdeklődésének motivációja maradt továbbra is árnyékban. Így a kora újkori „jeremiádok” bűnös áldozata és a reformkor nemzeti gyásza közötti kapcsolat további kutatásokat igényel. A tanulmány pontokba szedett lezárása egyben a kötet összefoglalása is, hiszen a historiográfián alapvetően túlnyúló kérdésekben fejti ki határozott álláspontját és ismétli meg az előző tanulmányok legfőbb tanulságait. A kötet második felét a Lajossal kapcsolatos forrásrészletek gyűjteménye adja, amely hiánypótló katalógus, egyben a mű minden bizonnyal ércnél maradandóbb része. 95 kisebb-nagyobb szövegrészlet és egy hosszú, magyar nyelven eddig ismeretlen oszmán krónika kapott itt helyet. Árgus szemekkel talán lehetne egy-két kimaradt apróságot találni, ilyen például Maximilan Brandstetter 17. századi eleji megjegyzése, ám
