Századok – 2017
2017 / 5. szám - TUDÁSÁRAMLÁS MAGYARORSZÁGON 1770–1830 - Sz. Kristóf Ildikó: Alexander von Humboldt és Magyarország. Egy romantikus természettudós jelentősége a magyarországi egyetemes néprajzi érdeklődés kibontakozásában
SZ. KRISTÓF ILDIKÓ 997 – llanók és sztyeppék – sorába. Az előbb említett munkák közül az Aequinoctial Gegenden (a Voyage aux régions équinoxiales 34 német fordítása, 1859 35 ) 17. illetve 15. fejezete adja a legrészletesebb leírást az ilyen összefüggésben szemlélt magyar Alföldről. Hadd idézzem ennek magyar fordítását Vécsey Zoltán tollából (1967): „A sztyeppek egyformaságának látványában van valami nagyszerű, ugyanakkor azonban szomorú és leverő is. Úgy tűnik, mintha a teljes természet megdermedt volna, alig hull a szavannára itt-ott egy-egy kis felhő árnyéka, amely a zeniten átúszva a közeledő esős évszakot jelzi. Csak nehezen szokja meg a szem Venezuela és Casanare llanóinak, Buenos Aires és a Chaco pampái nak látványát, amelyek folytonosan, 20-30 napos utazás hosszat a tenger felszínének képét mutatják. Európa nyugati és északi részének pusztái: a spanyol Mancha, a Jylland határától Lüneburgon át Belgiumba és Vesztfáliába benyúló heidék (csarabosok) csak halvány képet adhatnak Dél-Amerika mérhetetlen llanóiról. Kontinensünk délkeleti részén, Magyarországon a Duna-Tisza közén, Oroszországban a Dnyeper, Don és Volga közt vannak nagy legelőterületek, amelyeket a víz hosszú-hosszú időn át egyengetett el, és körös-körül a horizontot határolják. Ahol a magyar Alföldön utaztam, Pozsony és Sopron között, megragadja a képzeletet a délibáb folytonos játéka, de a síkság legtágabbra keleten terül szét Cegléd, Debrecen és Titel között. Zöld tenger ez, amelynek két kapuja van, az egyik Esztergom és Vác, a másik Belgrád és Viddin között.” 36 Humboldt munkái Magyarországnak legtöbbször ezt a lapos, síksági voltát hangsúlyozzák, ha olykor torzítanak is egy kicsit, ahogyan a fenti szöveg is teszi, Pozsony és Sopron közé kiterjesztve Alföldünket. Országunknak leginkább csak bizonyos sajátossságait emelik ki. Az Asie centrale című könyvé ben (1843) a Kontinensek magasságát tárgyaló fejezet Európával foglalkozó ré sze Magyarország említésével például a hegységek és az alföldek közötti tengerszint feletti magasság különbségeit, annak változékony voltát illusztrálja. Hegységeink, hegyi tájaink ugyanakkor meglehetősen ritkán bukkannak fel leírásaiban. Az Altáj-hegys é g rendszere című fejezetben az érclelőhelyek számbavéte le során a magyarországi Felvidék is feltűnik (Schemnitz en Hongrie), legalábbis egy fél mondat erejéig. „A magyar puszták” – „die ungarischen Puszten”, ahogyan az Aequinoctial Gegendenben (1820) nevezi őket – Humboldt szemében természeti és kultúrtá jak is voltak egyben: „valódi szavannák” és „dús füvű legelők”, leírásai azonban inkább csak a tájról szóltak, az emberekről csak kevésbé, vagy egyáltalán nem. 34 Humboldt, A. – Bonpland, A.: Voyages aux régions équinoxiales i. m. 35 Alexander von Humboldt: Reise in die Aequinoctial Gegenden des Neuen Continents. In deutscher Bearbeitung von Hermann Hauff. Stuttgart 1859. 36 Uő: Az Orinoco vadonában. Vál. és ford. Vécsey Zoltán. Bp. 1967. 224–225.
