Századok – 2016
2016 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sebők Richárd: Professzionalizáció az igazságszolgáltatásban a 18. században a Királyi Kúria köznemes bíráinak példáján
960 SEBŐK RICHARD nagybíróknak egyre inkább olyan tapasztalt és alapos szakismeretekkel rendelkező bírákra volt szükségük, akik a Kúriára nehezedő mennyiségi és minőségi elvárásoknak meg tudtak felelni. Harmadszor pedig a királyi ülnökök és személynöki ítélőmesterek — a Királyi Táblára kerülésük előtti — vármegyei hivatalviseléséről elmondható, hogy ottani tevékenységüket a központi és vezető hivatalokban kezdték meg (jegyző és alispán), alátámasztva azt az elképzelést, miszerint a jómódú birtokos köznemesség előkelő rétege nem járta már végig a vármegyei hivatali ranglétrát, hanem általában közvetlenül a vezető pozíciókba kerülve néhány év szolgálat után folytatták karrierjüket a vármegyénél magasabb szintű kormányszerveknél.107 Végül elengedhetetlen felhívni a figyelmet arra a jelenségre, hogy míg a királyi ülnökök legtöbbször a másod- és első alispáni hivatalt látták el a vármegyei működésük során, addig a személynöki ítélőmesterek már a vármegyénél is azt a (főjegyzői állást töltötték be leggyakrabban, mely hivatal a 18. században már az úgynevezett „vármegyei kancellária” irányításával járt együtt, s nagyon komoly írásbeli képességeket követelt meg a szerteágazó jogi és közigazgatási ismereteken túl. A vármegye nemességének szemében komoly értéknek számított a hivatalát jól ellátó jegyző, talán ezért volt kinevezett, nem pedig választott alkalmazottja a vármegyének, és megbecsültségét szintén kifejezésre juttatták hivatalával járó díjazásában. Tehát nemcsak hogy tetten érhetők a szakszerűsödés és professzionalizáció jelei mind a Királyi Kúrián, mind pedig a vármegyei hivatalviselésben a 18. század folyamán, hanem az is kiderült, hogy határozott kapcsolat mutatható ki a Királyi Táblán működő személynöki ítélőmesterek és a vármegyei főjegyzők hivatalviselése között. Végül elengedhetetlen felhívni a figyelmet arra a jelenségre, hogy míg a királyi ülnökök legtöbbször a másod- és első alispáni hivatalt látták el a vármegyei működésük során, addig a személynöki ítélőmesterek már a vármegyénél is azt a (fő)jegyzői állást töltötték be leggyakrabban, mely hivatal a 18. században már az úgynevezett „vármegyei kancellária” irányításával járt együtt, s nagyon komoly írásbeli képességeket követelt meg a szerteágazó jogi és közigazgatási ismereteken túl.108 A vármegye nemességének szemében komoly értéknek számított a hivatalát jól ellátó jegyző, talán ezért volt kinevezett, nem pedig választott alkalmazottja a vármegyének, és megbecsültségét szintén kifejezésre juttatták hivatalával járó díjazásában.109 Tehát nemcsak hogy tetten érhetők a szakszerűsödés és professzionalizáció jelei mind a Királyi Kúrián, mind pedig a vármegyei hivatalviselésben a 18. század folyamán, hanem az is kiderült, hogy határozott kapcsolat mutatható ki a Királyi Táblán működő személynöki ítélőmesterek és a vármegyei főjegyzők hivatalviselése között. 107 Szíjártó M. István: Hivatalviselő elit a 18. századi Somogy vármegyében. In: Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére. (A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 22., A Veszprémi Egyházmegye Múltjából 22.) Szerk. Hermann István - Karlinszky Balázs. Veszprém 2010. 464. 108 Degré Alajos: A megyei közigazgatás átalakulása a XVII[I]. század elején. In: Degré Alajos: Válogatott jogtörténeti tanulmányok. Bp. 2004. 219. ésFöglein Antal: A vármegyei nótárius. Levéltári közlemények 14. (1936) 163—171. 109 Degré A.: Közigazgatás i. m. 222-226.
