Századok – 2016
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Ujváry Gábor: "A külföld még mindég alig tud rólunk” Magyar-német tankönyvvita a második világháború idején
MAGYAR-NÉMET TANKÖNYVVITA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN 91 egykori Monarchia Kisantantba tömörült államai a többieknél is lesújtóbb véleményt nyilvánítottak a magyarokról. A más országokban megjelent tankönyveket áttekintő magyar pedagógusok, hivatalnokok és történészek ezért jutottak arra a következtetésre, hogy a revízióra mindenképpen, elsősorban éppen magyar szempontból van égető szükség. Többen fölismerték, hogy a magyar tankönyvekből is ki kell gyomlálni a más népekről szóló hamis sztereotípiákat. Ugyanakkor hamar rádöbbentek, hogy erőfeszítéseik a két világháború közötti időszak feszült légkörében, különösen az 1930-as évek közepétől hiábavalónak bizonyulnak. A második világháború alatt pedig — ha nem is olyan mértékben, mint 1914 és 1918 között, ám — ismét az egymással szembeni gyűlölködés vált meghatározóvá. Ez alól ugyan a magyar szellemi élet és annak nyomtatásban megjelenő fórumai — a világháború kezdetétől bevezetett cenzúra ellenére is — egészen a német megszállásig viszonylag sikeresen vonták ki magukat. Oroszból és angolból fordított kötetek sorát adták ki, a napilapok és a folyóiratok egy része Európában üdítően kritikus hangnemet engedhetett meg magának, és a tengelyhatalmak hivatalos jelentésein túl a velük szembenállóké is helyet kaphatott a sajtóban, kiváltva ezzel a Német Birodalom és hazai követői megbotránkozását és tiltakozását. Ugyanakkor a magyar történelem és földrajztankönyveknek a hajdani közép-európai nagyhatalomról, a jövevényeket befogadó szentistváni államról, annak hatóságai nemzetiségekkel szemben mindig türelmes magatartásáról és a Nyugat magyarokkal szembeni háládatlanságáról szóló fejezetei, az 1918 előtti határok megváltozását csak ideiglenesnek — változatlanul az egész egykori Nagy-Magyarországot otthonának — tekintő szemlélete, valamint a revízió vágyára való (egyébként sikeres) nevelés óhatatlanul is összeütközésre vezettek a szomszédos, részben pedig a távolabbi államokkal is, hiszen azoknak az első világháború utáni európai rend fenntartása alapvető érdekük volt. A meg nem értés így vált kölcsönössé: míg a külföldi tankönyvek többségében gyakran torz portrét festettek Magyarországról, a magyarok sokszor ugyancsak leegyszerűsített sémákban mutatták be saját múltjukat, régiójuk és Európa históriáját. Részben az ennek nyomán kialakult ellenségképek, részben pedig a korábbi nemzetiségi ellentétek eredményeként a második világháború idején Magyarország a vele formailag szövetséges szomszédokkal — a horvát és a szlovák bábállammal, illetve Romániával — állt a legfeszültebb viszonyban, ám legfontosabb gazdasági és politikai partnerével, a Német Birodalommal is gyakran került összeütközésbe. (Ahogy a több változatban ismert anekdota találóan jellemezte a helyzetet, az USA elleni magyar hadüzenet alkalmával zajlott volna le a következő beszélgetés az amerikai külügyminiszter és Roosevelt elnök, más változatban a magyar követ és az amerikai külügyminiszter között: Mi az Önök államformája? Királyság. És ki a királyuk? Nincs királyunk, hanem kormányzónk van. Ki a kormányzó? Vitéz Horthy Miklós tengernagy. És van Önöknek tengerük? Nincs. Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük? Nincs. Van valamilyen országgal szemben területi követelésük? Igen. Szlovákiával, Romániával. Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek? Nem, ők a szövetségeseink.)
