Századok – 2016

2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Krász Lilla: Orvosok a hivatal szolgálatában a 18. századi Magyarországon

ORVOSOK A HIVATAL SZOLGÁLATÁBAN 857 formában történő megjelenítésével a „dolgok” megismerésének folyamatát kí­vánta előmozdítani.93 Míg ugyanis a folyó szöveg a kontinuitásra, addig az összegyűjtött adatokat vertikálisan és horizontálisan információvá rendező táblázat a diszkontinuitásra épült.94 95 Az ok-okozati struktúrában felépített fo­lyó szövegben az összefüggések a maguk történetiségében bontakoznak ki, kö­vetkezésképpen a különböző tartalmi elemekhez kapcsolódóan összegyűjtött és felsorakoztatott adatokból az információk a „hivatali tekintet” számára csak nehezen voltak extrahálhatóak. Az egyes információs elemeket a narráció kontextusából kiszakítva új összefüggések keresése és létrehozása céljából va­lójában szinte lehetetlen volt egymással összehasonlítani, variálni. Ezzel ellen­tétben a táblázat a maga különböző szintű mezőkre osztott szerkezetével a li­neáris elbeszélés egymásra épülő és egymásból következő összefüggésrendsze­rét törte meg. Az adatok ez esetben egymástól izoláltan sorakoztak fel, amelye­ket — a táblázat jellegéből adódóan — több irányból is lehetett olvasni. A többé-kevésbé standardizált kategóriák szerint rendszerezett és hierarchizált adatok és ezek egyszerű és gyors kombinálhatósága lehetővé tették mind a jelentést-író orvos, mind a hivatal számára az összehasonlítást, a differenciálást csakúgy, mint új tartalmi összefüggések feltárását és akár új kérdésfelvetések megfogalmazását. Ezeket az alapvetően praktikus megfontolásokat József több instrukciójában az érthetőség, tömörség, egyöntetűség (,,Deutlichkeit, Klarheit, Stricktheit, Einförmigkeit’) címszavakban foglalta össze.96 A táblázatok tartalmi vonatkozásban az élet minden olyan területének topografikus jellegű feltérképezésre irányultak, amelyek az egészségügyi vi­szonyokra hatással lehettek: az adott törvényhatóság területén előforduló „külső” és „belső” betegségek leírása és az alkalmazott gyógymódok regisztrá­lása (Krankenbericht), gyógyszertárak vizsgálata (Apotheken-Visitation), em­bert és állatot sújtó járványos megbetegedések regisztrálása (Seuchenbericht), veszett állatok marása miatt fellépő betegségek számbavétele, gyógyvizek ál­lapotának leírása, természeti tünemények regisztrálása, halottszemlék és a halottak eltemetésével kapcsolatos eljárásokat összegző kimutatások, sebé­szek, szülészek, baromorvosok műszerei állapotának felmérése, egészségügyi 93 A táblázatok az államélet legkülönbözőbb területeinek ősjelenségeinek leírására történő' alkalmazásában ott munkált az előző' mintegy két évszázad során a természet, az ember „dolgai­nak” absztrakt, racionális alapokon nyugvó, a célszerűség, a hasznosság elvei nyomán, empirikus úton kialakított rendszerezési modellek recepciója. Erről bővebben 1. Segelken, B.: Bilder des Sta­ates i. m. 9-107. 94 A nyelv térbeli elrendezésének és grafikus reprezentációjának kognitív folyamatokra gyakorolt hatását kutatta az antropológus, íráskutató Jack Goody, aki alapvető munkájában vilá­gos kritériumok mentén különítette el a táblázatokat, listákat és kérdőíveket. L. Jack Goody: The Domestication of the Savage Mind. Cambridge 1977. 181. A táblázatokat vertikális oszlopok és horizontális sorok hálójaként (’matrix of vertical columns and horizontal rows’), vagy egy másik perspektívából szemlélve egy vagy több vertikális listaként főne or more vertical lists’) definiálta. L. uo. 53., 75. A táblázatok kora újkori ismeretelméleti funkciójával kapcsolatban vö. Brendecke, A.: Tabelle und Formulare i. m. 37-53.; Uő.: Tabellenwerke in der Praxis i. m. 157-189.; Hilgers, Ph. - Khaled, S.: Formation in Zeilen i. m. 167—189.; Benjamin Steiner: Die Ordnung der Geschichte. Historische Tabellenwerke in der Frühen Neuzeit. Köln 2008.; Segelken, B.: Bilder des Staates i. m. 89—107. 95 MNL OL A 39 10571/1787.; 7392/1788.

Next

/
Thumbnails
Contents