Századok – 2016

2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Krász Lilla: Orvosok a hivatal szolgálatában a 18. századi Magyarországon

838 KRASZ LILLA Ediktumot is, amelynek közvetlen hatása a legegyértelműbben a sebészek szolgáltatásaihoz kapcsolódó díjtételek megállapításában mutatható ki.39 Bár a Taxa az orvosi hivatásra nézve explicite nem fogalmaz meg foglalkozási sza­bályokat, a három egészségügyi szolgáltató csoportnak szóló, lényegében visel­kedési kódexként értelmezhető utasítások egyik legfeltűnőbb sajátossága az akadémikus orvosi tudás — a vonatkozó porosz kodifikációkban is megjelenő — autoritását hangsúlyozó, az orvosokat a többi gyógyító fölé helyező koncep­ció.40 Ehhez szorosan kapcsolódó további súlyponti tartalmi elem a patikusok, sebészek, bábák szakmai kompetenciáinak egységes irányelvek nyomán törté­nő, központi államigazgatási szintű validációja és működésük legitimációja. Hogy maga az engedélyezési eljárás konkrétan milyen formában, milyen intéz­ményes keretek között történjék, nem került kidolgozásra, hiszen ebben az időben sem erre vonatkozó gyakorlat, sem infrastrukturális háttér nem állt még rendelkezésre. A latin, magyar, német és szlovák nyelven is kiadott ’Taxa pharmaceutica’ elvben minden törvényhatóságra nézve kötelező érvényesség­gel bírt, amit egyébként maga Torkos nyomtatott ki saját pénzen ezer példányban.41 Annyi bizonyos, hogy a Taxa a következő évtizedekben fontos hivatkozási alapját képezte minden egészségügy-igazgatással kapcsolatba hozható utasítás, rendelet vagy határozat kiadásának. Az 1750-es évektől kerültek a bécsi kormányszervek érdeklődésének a kö­zéppontjába, ebben az időszakban már a gyógyítók foglalkozáscsoportjainak rendkívül differenciált, különböző rendű-rangú rétegeiből álló hierarchia csú­csán helyet foglaló orvosok. Az egészségügy-igazgatás van Swieten reformkon­cepciójára épülő birodalmi stratégiájában az uralkodói rendeletek lokális szintű végrehajtásának, az alattvalók felé történő meggyőző kommunikációjának és minden egészség-, betegség- és közegészségügyet érintő jelenséggel kapcsolatos adat és információ gyűjtésének, szűrésének, a különböző igazgatási szintek kö­zötti áramoltatásának személyi meghatározóiként az ún. physicus-orvosok je­lennek meg. Ez azt jelentette, hogy a 18. század második felében összeállított és kiadott, különböző területi érvényességű jogforrásokban is rögzítésre került programmá vált a dokumentálhatóan már a 16. század óta birodalom-szerte a nagyobb városokban alkalmazott és fizetett, rendszerint meghatározott közfelada­tok elvégzésére is kötelezett orvosok42 állami szolgálat felé fordítása, kvázi hi­39 Az 1725. évi porosz Orvoslási Ediktum magyarországi recepciójáról 1. Balázs P.: Mária Terézia i. m. II. 38-39., 45—46. 40 Az orvosi autoritást kiemelő' szöveghelyek mindhárom szóban forgó foglalkozáscsoport esetében hangsúlyozzák, hogy az orvosokkal szemben kelló' udvariassággal és tisztelettel viseltes­senek, kitérnek továbbá a szakmai határátlépés eseteire, meghagyva, hogy az egészségügyi szol­gáltatók hierarchiájában a különböző szinteken működő (hivatalos) gyógyítók minden különleges szaktudást igénylő esetben forduljanak az orvoshoz, illetve tartsák szem előtt annak előírásait. L. Balázs P.: Mária Terézia II. 386-382. 41 Az 1765. szeptember 16-án kelt helytartótanácsi határozat elrendelte a bécsi gyógyszeré­szeti Dispensatorium használatát. A Dispensatorium szövegéhez fűzött megjegyzésekből kiderül, hogy a Torkos doktor által húsz évvel korábban ezer példányban kinyomtatott patikaárszabvány­­ból még nyolcszáz darab van nála. L. Linzbauer, F. X.: Codex Sanitario i. m. II. 419. 42 A physicus-orvos (fizikus) elnevezés arra utal, hogy az orvosnak ismernie kellett az em­beri test felépítésén és működésén kívül a természet, az embert körülvevő fizikai világ és környe­zeti tényezők teljes spektrumát. A fizetett törvényhatósági orvosok közfeladatai közé tartozott a

Next

/
Thumbnails
Contents