Századok – 2016
2016 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Lisztes Nikolett: "Ezt köztünk! Isten áldja!” Széchenyi István válogatott levelei
802 TÖRTÉNETI IRODALOM vei együtt a nyelvhasználati sajátosságokat egyaránt figyelembe kellett venniük, Széchenyi ugyanis négy nyelven — különböző szintű nyelvismerettel — írta leveleit, másrészt gyakran használt olyan kifejezéseket, amelyeknek egyéni jelentésárnyalatot tulajdonított, nem beszélve az általa igen kedvelt megoldásról, a főleg irodalmi utalások vagy idézetek beszúrásának gyakorlatáról. Jellemző példaként említjük egyik önváddal teli mondatából Segestus alakját, akinek a zaklatott Széchenyi tévesen tulajdonított bibliai eredetet (1850. augusztus 25. Döbling. Széchenyi Istvánnénak. 233. számú levél). A citátumok visszakeresése, majd a műben értelmezett eredeti jelentés értelmezése Széchenyi levélszövegeinek meghatározott pontjain, már önmagában sem kis feladata a filológiai elemzésnek. E vizsgálathoz sok esetben a naplószövegek kontroll- vagy kiegészítő forrásként való használata volt szükséges. A szövegközlések megfelelnek a számtalan elvárásnak, jellegükben nagyfokú szöveghűségre való törekvést érzékelünk. A fordítás abból a napjainkban tapasztalható, erősödő igényből táplálkozik, hogy a történettudomány a maga hasznosságát bizonyítandó, az érdeklődő széles rétegek felé minél nagyobb mennyiségű eredményét igyekszik közvetíteni. A népszerűsítés programja a Széchenyi-forráskiadások kezdetén megragadható, és abban a történelemfelfogásban gyökerezik, amely a letűnt eseményeket példaként állítja be, feladataként pedig az erkölcsi nevelést határozza meg. A gróf szellemi hagyatéka az építő jellegű kritikus gondolkozásra való nevelés, azaz a szellemi és lelki függetlenség elérése. Széchenyi István alakját saját korának összetett viszonyaiból kell megérteni és publikálni a nagyközönség számára, mindezt a szaktudományos követelmények legkisebb csorbítása nélkül. A megállapítással teljes összhangban állónak ítéljük a válogatás felépítését, kiváltképp a szövegkísérő jegyzetek gazdag ismeretanyagát. Személy- és helynevek megvilágítása, általános történeti adalékok, a levél előzményét képező konkrét esemény leírása, sőt Széchenyi iratainak pontos lelőhelyei ugyancsak szerepelnek a részletes magyarázatokban, minél teljesebbé téve a megértést és a visszakereshetőséget. Önálló fejezetben kaptak helyet a levelekhez fűződő életrajzi adatok, legvégül csatoltak egy rövidebb képmellékletet. A kiadványt mindemellett Széchenyi kéziratairól készített felvételekkel színesítik, bizonyosan az íráskép által közvetített lelkiállapot szemléltetésének céljával. A levélválogatás törekszik az életút ívének koncepciózus megrajzolására. A többnyire problematikusán értelmezett szakaszok, mint amilyen viszonya az ellenzéki liberalizmussal — a teljesség igénye nélkül említjük Wesselényi Miklóssal való kapcsolatát vagy Kossuth Lajossal folytatott vitáját —, a levelezés tükrében szerves következményként jelenítődnek meg. Széchenyi betegségének esetén szintén nem érzékelünk töréspontokat. A módszer itt az egyes állomások kihangsúlyozása, az öngyilkossági szándék első írásos utalásának kiemelése (1814. február 10. Troyes. Atyjának. 8. számú levél) és a mindennapos feszített munkatempó személyiségre kiható tényezőinek érzékeltetése. Titkárához, Tasner Antalhoz címzett leveleinek kiemelkedően nagyarányú jelenléte, a kötet 23 levele, a szempont messzemenő érvényesülését mutatja, hiszen Széchenyi bizalmas munkatársával folytatott párbeszédeiben szólt nyíltabban véleményéről, lelki mozzanatairól. A Döblingben eltöltött életszakasz jelentőségét emelik ki az ekkor írt levelek, valamint a Fáik Miksához címzettek közül az egyetlen fennmaradt darab közlése, annak ellenére, hogy bizonyos évekből nem maradt hátra irat. Széchenyi levelein keresztül tulajdonképpen egy önéletrajz konstruálódik a kötetben. Az egykori kapcsolati hálók sokszínűsége elevenen jeleníti meg a közeget, amelyben számtalan társadalmi szerepét betöltötte: a szüleihez ragaszkodó gyermek, a bátor katona, a reformpolitikus, a szerelmes férfi, a gazdasági-társadalmi szervező, az eszmei jó barát és a tébolydában élő beteg ember. A személyiségkép ellentmondásos elemei nem teszik töredezetté a művet, egységes egészet alkot az életút, következésképp a kiadvány sikeresen küzdött meg a báró Kemény Zsigmondtól keltezhető Széchenyi-ábrázolások mindenkori kihívásával. A koherens Széchenyi-kép mellett a kötet gazdag szakapparátusa segíti, hogy a kiadvány megcélzott széles olvasóközönsége az értelmezést nehezítő dilemmákkal nem szembesül. A kiadvány külső megjelenése rendkívül igényes, igazi ünnepi kiadás érzetét kelti bennünk. Bízunk benne, hogy haszonnal forgatják majd a történettudomány iránt érdeklődő olvasók, megkönnyíti az egyetemi hallgatóság tanulmányait, és kiegészíti a szakemberek kutatásait. Lisztes Nikolett
