Századok – 2016

2016 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Solymosi József: Demmel József: Pánszlávok a kastélyban. Justh József és a szlovák nyelvű magyar nemesség elfeledett története

A következő két fejezet Turóc megye, valamint Justh József 1848-1849-es szerepét tárgyalja. A szabadságharc alatt a viszonylag elzárt térség nem volt nagyobb hadi események színhelye, a Húrban vezette szlovák önkéntesek azonban bevonultak a megyébe, és a császári csapatok a kormánybiztossá kinevezett Justhot is letartóztatták. Az egész köteten végigvonuló mikrotörténeti látásmód segítségével a szerző 1848 kapcsán is kitűnően bemutatja, milyen problémák merülhettek fel az eseményeket átélő, szlovák anyanyelvű lakosság identitásával kapcsolatban. Hogyan élhették meg helyben az országos szinten zajló változásokat? Hogyan érvényesült az egységes magyar politikai nemzet koncepciója a helyi meghatározottságok tükrében? Justh a maga részéről egyértelműen döntött: végig a magyar kormányzatot támogatta.

Ugyancsak nyomon követhetjük a kötetben a folyamatosan alakuló, fejlődő szlovák nemzeti mozgalom ébredésének lépcsőfokait, valamint azt a folyamatot, ahogy egyre inkább Turócszentmárton válik e mozgalom központjává. Justh József velük való kapcsolatának bemutatására vállalkozik a következő két fejezet. E viszony csak első pillantásra tűnik ellentmondásosnak. Demmel azonban bebizonyítja, hogy Justh lépései egyfajta logikus láncolatot követtek. A szerző részletes elemzéssel tárja föl e viselkedés mozgatórugóit. Justh 1848-ban egyértelműen a magyar kormány oldalára állt, és a kormány álláspontját hirdető, de szlovák nyelvű lapot szerkesztett. Ugyanakkor igyekezett megakadályozni, hogy az elmérgesedő szlovák-magyar viszony megbolygassa Turóc viszonylagos nyugalmát. A szabadságharc után — 1848-tól kezdődő szembenállásuk ellenére — továbbra is szoros kapcsolatot ápolt a szlovák nemzeti mozgalom tagjaival. A helyi politikai küzdelmekben ekkor már nem a konzervatívok, hanem e mozgalom tagjai voltak a Justhpárt ellenfelei, de „evangélikusként rendelkezésére álltak olyan hagyományok és társadalmi viselkedési normák, amelyek elősegítették a nemzeti konfliktusok békés rendezését és feloldását”. Amellett, hogy a szlovák mozgalom és az evangélikus egyház szinte eggyé vált ebben az időben, Justh tevékenységét szlovák nyelvi gyökerei is befolyásolták. Nem látott kivetnivalót például abban, hogy a szlovák mozgalom képviselőit gyermekei nevelőiként akár kastélyába is befogadja. Demmel szerint „nem mindenáron legyőzendő ellenfélnek, hanem vitapartnernek tekintette őket, hajlandó volt mérlegelni érveiket”.

Justh Józsefet fenti adottságai tették alkalmassá egy lehetséges szlovák-magyar megbékélés esetén a közvetítői szerepre. A kegyelmi pillanat című fejezetben a szerző ismerteti a szlovák és a magyar politikai elit helyzetét az országos politika szempontjából is jelentős 1860-1861-es években. Justh József mellett számos magyar nemes vett részt 1861 nyarán a turócszentmártoni szlovák kongresszuson. Justh itt igen aktívan tevékenykedett, sokszor kért szót. A gyűlésen elfogadott memorandum — a szlovák közigazgatási autonómia igénye — azonban kiváltotta a felvidéki megyék hivatalos tiltakozását. Ezután, valamint a kormány informális nyomására Justhék felhagytak a szlovák nemzeti érdekek képviseletével, a továbbiakban nem vállalták többes identitásukat, és magukat egyértelműen csak a magyar politikai elithez sorolták. Demmel úgy véli, „a memorandum története, Justhék reintegrációs kísérletének a kudarca arra világít rá, hogy 1861- ben a két nemzeti elit még a legideálisabb körülmények között sem volt képes az együttműködés »közös minimumát« meghatározni”.

Az 1868. évi nemzetiségi törvény születéséről szóló fejezetben a szerző bemutatja a törvénnyel kapcsolatban a történettudományban eddig megjelent értelmezési kereteket, majd egy új szempontra hívja fel a figyelmet. Véleménye szerint a jogszabály paragrafusai nem a nemzetiségek modern nemzeti mozgalmait vezető elitek, hanem a nemzetileg még bizonytalan nem magyar anyanyelvű polgárok integrációját, illetve reintegrációját szolgálták. Ahogy Turóc megye példáján korábban láttuk, a helyi nemesség nem magyar tagjai a közigazgatás elmagyarosodásának reformkorban kibontakozó és 1848-ban kiteljesedő folyamatában elvesztették politikai jogaikat, hiszen semmilyen általuk ismert nyelven nem szólalhattak fel. Az 1868-as törvény azonban helyi szinten újra lehetőséget biztosított a közigazgatásban anyanyelvűk használatára. Ekkor már Justh József is elsősorban a kormányhoz lojális nem magyar nyelvű helyi nemesi elit beilleszkedését látta támogathatónak, és letett a szlovák mozgalom képviselőinek reintegrációjáról.

Az 1870-es évekre megváltozott a politikai helyzet. Eötvös József halálával és Deák Ferenc politikai élettől való visszavonulásával változás történt a kormányzati politikában. A nemzetiségekkel szembeni megértő álláspontot egy türelmetlenebb irányzat váltotta fel. Turóc megyében eközben egyre erősebb lett a szlovák mozgalom, a Justh-párt fokozatosan vesztett pozícióiból, míg végül a család anyagi helyzete is megrendült. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott a választási küzdelemre szánt összegek fokozatos növekedése. Justh, amíg anyagi helyzete engedte, továbbra is támogatta a szlovák kulturális szervezeteket, immár nem nyilvánosan. Demmel kitér a

796 TÖRTÉNETI IRODALOM