Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Zsidók magyar nemzete. A nemzeti múlt zsidó tudományos ábrázolása, különös tekintettel a kazárelméletre
656 KONRÁD MIKLÓS Két évvel később, Árpád halála ezredik évfordulója ünneplésekor az Egyenlőség vezércikke újra a zsidó hitű kazároknak a magyar nemzet fejlődésében játszott döntő szerepét ecsetelte. Hogy „a zsidó kazárokat az első hely illette a honfoglaló tanácsában”, írta a névtelen szerző, ez „bizonyosan arra vezethető vissza”, hogy a magyarok „hálát éreztek irántok, a miért az egész nép politikai és szellemi életében az egyfejedelemség [értsd: egyistenhit] és a zsidó vallás erkölcseinek megismertetésével határozott fejlődési folyamatot indítottak meg”. A hozzájárulás itt nem a magyarok államfenntartó képességének fejlesztésében nyilvánult meg, hanem a kereszténységhez vezető útjuk egyengetésében: „Mert hiszen a zsidóságnak nemcsak általában érdeme a keresztény eszmék elterjedése. [...] A magyarok kereszténynyé válása is jórészt zsidók érdeme. A zsidók eszmevilága már a honfoglaláskor híveket hódított magának a magyarságban, s ezzel a homogén kereszténység ideáinak terjedése meg volt könnyítve, mert a pogány magyarság tulajdonképpen már ismert vallásnak hódolt meg.”100 Venetianer Lajos 1922-ben kiadott könyvében tartózkodott az efféle fejtegetésektől. Hűen átvette és összegezte Kohn Sámuel érvelését, egy jelentős különbséggel. Elődjén messze túlmenve azt állította, a „zsidó vallású fajmagyarok” képezték „a honfoglaló seregek nagy részét”.101 Talán mert a honfoglaló zsidók és magyarok idilli szimbiózisának Kohn Sámuel-féle ragozása a világháború után fellángoló antiszemitizmus idején Venetianer számára hiábavaló erőfeszítésnek tűnt, az újpesti rabbi egyfelől inkább azt emelte ki, hogy a „honszerzés nehéz küzdelmében” magyar és zsidó „egymás mellett ontotta vérét”, másfelől Acsády Ignác fentebb bemutatott következtetéséhez tért vissza: „Nem jöttment, nem ágrólszakadt itt a zsidó, de ősi talajban fogant itt a gyökere s joga van ahhoz a röghöz, melyhez ezredéves emlékei fűződnek.”102 Fél évvel az első zsidótörvény kihirdetése után, a Libanon című, „tudományos és kritikai” zsidó folyóirat 1938. évi hatodik számában, majd különnyomatban is megjelent tanulmányában az irodalomtörténész és etnográfus Kallós Zsigmond minden korábbi, a kazárelméletet hitsorsosai befogadása érdekében felhasználó szerzőhöz képest merészebb eszmefuttatásra ragadtatta magát. A bizonyíthatóság igényétől való teljes elszakadás nyilvánvalóan a már érvénybe lépett első, illetve készülőben levő második zsidótörvénnyel magyarázható. Kallós szerint a német keresztesekkel szemben Könyves Kálmán „valószínűleg” azért fogadta védelmébe a zsidókat, mert „tudta”, hogy a honi, eredetükre nézve magyar vagy kazár zsidók „ártatlanok voltak Jézus sebeiben”, sőt, „a többi Árpád királyok enyhe magatartása a zsidókkal szemben [...] bizonnyal szintén ilyen emlékekre vezethető vissza”.103 100 A második millennium. Egyenlőség, 1907. augusztus 4. 2. 101 Venetianer L.\ A magyar zsidóság története i. m. 16. (Kiemelés tőlem - K. M.) 102 Uo. 8., 16. Pár évvel később a Pesti Izraelita Hitközség elnöke hasonlóan érvelt: a zsidók „nem mint időről-időre, alkalomszerűen bevándoroltak” éltek e hazában, „hanem mint honfoglalók”, vagyis „ősi jogok alapján”. Lederer Sándor-. A magyar zsidó. In: Zsidó évkönyv az 5688. bibliai évre. Szerk. Kecskeméti Vilmos. K. n., Bp. 1927-1928. 238., 243. 103 Kallós Zsigmond-. Zsidóhitűek a honszerző magyarok között. Előzetes részlet szerzőnek „A magyar honfoglalás története helyneveinkben” című művéből. Szerző kiadása, Bp. 1938. 22. Az alcímben beharangozott mű nem jelent meg.
