Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Zsidók magyar nemzete. A nemzeti múlt zsidó tudományos ábrázolása, különös tekintettel a kazárelméletre
650 KONRÁD MIKLÓS Kohn. Nem vitatta, sőt készségesen elismerte: „a zsidó kozár, származásra, nyelvre és előbbi vallására nézve, a magyarral egy eredetű, ennek egy törzsről szakadt közeli rokona, tehát nem nemzetiségére, vagy eredetére, hanem csak vallására nézve volt zsidó”, ez azonban semmiben sem gyengítette „ama ténynek jelentőségét, [...] hogy Árpád honszerző hadai közt, részint tán maguk a magyarok, részint pedig ezek kozár bajtársai közt, olyanok is voltak, a kik a zsidó hitet vallották és az új hazában talált zsidók mellett [...] Magyarország legrégibb zsidó lakosságának zömét képezték".75 Kohn Sámuel formailag ragaszkodott a tudományos történetírás ethoszához. „E tétel, igaz, közvetetlen [sic!] adatokkal nem bizonyítható”, tette hozzá, a spekulációhoz azonban nyomban vissza is térve így folytatta: „De a fent jelzett idevágó körülmények annyira döntők, és e tétel mellett annyi későbbi adat tesz közvetett, de azért elég határozott tanúbizonyságot, hogy bátran igaznak fogadhatjuk.” A bizonyításnak szentelt következő fejezetben Kohn Sámuel számos érvet hozott fel, de szembetűnő, hogy a legnagyobb jelentőséget, a megítélése szerint leginkább bizonyító erejű érvet éppen a legszélsőségesebben spekulatív elemnek tulajdonította. „Hogy a honfoglaló magyarok közt aránylag szép számmal voltak zsidóhitűek”, írta Kohn, „ezt nyilván hirdeti magának a magyar zsidók történetének első két százada is”, amivel arra a tényre utalt, hogy az ország zsidó vallású lakosságáról az 1092-es szabolcsi zsinatig egyetlen ismert korabeli magyar okirat sem tett említést! A régi feljegyzések, a középkori világi és egyházi törvényhozás csak akkor emlékeztek meg a zsidókról, érvelt a főrabbi, ha üldöztetésükről beszéltek, megszorításokat szabtak számukra, avagy, ritkábban, ha őket jogtalan támadások ellen megvédték. „Ha tehát a magyarországi zsidókra vonatkozólag efféle tudósításaink nincsenek, és még a kereszténység felvétele után való első századból is hiányoznak: maga e hallgatás azt bizonyítja, hogy az akkori zsidók minden tekintetben egyenlő jogokban részesültek a magyarokkal, és semminemű megszorítást, vagy kivételes törvényeket nem ismertek.”76 Az üzenet „Nem könnyű dolog zsidó történetet írni, kivált egy ország zsidóságának különleges történetét”, jelentette ki Kohn Sámuel könyvének 1884 márciusában kelt előszava nyitómondatában. Ami a „felekezetiség” szemszögéből sérelmesnek tűnt, abban a „hazafiság helyes intézkedést, a körülményekkel igazolható jogos eljárást” láthatott. A „semleges bíráló” természetesen egyiknek sem adhatott igazat, tollát kizárólag az „elfogulatlan tárgyilagosság” vezethette. Ami a zsidókat illeti, ez az eleve ritka hozzáállás sajnálatos módon mindinkább háttérbe szorult. A közéletet a „mindenütt élénken, rendszerint szenvedélyesen” tárgyalt, a „zsidókérdés” kapcsán elhangzott „vád- és védbeszédek, az 75 Kohn SA zsidók története Magyarországon i. m. 12-14., 20., 24. (Kiemelések az eredetiben - K. M.) A Horváth Mihály-idézet lelőhelye: Horváth Mihály. Magyarország történelme. I. Heckenast Gusztáv, Pest 1871. 9. 76 Kohn S.: A zsidók története Magyarországon i. m. 24., 32-34.
