Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
A SZÉCHENYI-KOSSUTH-VITA MÁSODIK SZAKASZA 617 ség lovagjai”, akik a romantika perfekcionizmusának az útján haladva akár „önnön érdekeik ellen beszélnek”, és az átalakulás során a „nehéz győzelmet” így elsősorban saját magukon aratják.171 Széchenyi azt tartaná szerencsésnek, ha a társadalmi változások élén állók csoportjába csak olyan személy jutna be, aki „maga senki, és akinek semmije sincs; sem rangja, sem kitüntetései etc.”, akinek „Magyarországon, ha minden szenvedély lecsillapodott, lehetne olyan hitele, hogy a dixi [megmondom] valamilyen formáját bevezetné”.172 Az ilyen személyek tehát a tisztánlátást zavaró önérdeket levetik magukról, hogy a közérdeket eredményesen szolgálhassák. Változáskoncepciójának lényege konkrétan is megjelenik a kaszinók szervezése során, majd később abban a követelményrendszerben, melyet a szélesebb nyilvánosságban működő politikaformálókkal szemben megfogalmaz. Érthető módon e csoport körülírása során a nyelvvel, a szavakkal is nehezen boldogult, hiszen kétségtelenül csak hosszadalmas kísérletezésekkel lehet rátalálni az új és bonyolult társadalmi jelenségeket jól visszatükröző kifejezésekre. Széchenyi nagy érzékenységgel boncolgatta a társadalmi jelenségek bonyolult világát, 1841-ben erről így szólt: „nem egészen könnyű a »nemzeti élet« szövevényes és néha felette egybebonyolított gombolagábul kiszemelni és felvenni a »fonál« valódi végét, és világosan kitudni, mi a hatás, mi a következmény [...] ezen felül valamint különböznek egyesek sajátsági, úgy száz meg száz árnyéklatban mutatkoznak előttünk külön nemzetek hajiami és végirányai”.173 Viszont egészen otthonosan mozgott a Schiller költeményében felrajzolt, összefüggő szellemi úton. Használta például a kantiánus Schiller értékkategóriáit a tapasztalásról és az ideákról174 az élet második szakaszában, a munkálkodás korában, mely Schillernél is szükségképpen együtt jár az „ideálok” elvesztésével, s ezt nevezte Széchenyi a „kiábrándultak” korának. Széchenyi gyakran visszatért ahhoz a kérdéshez, hogy miként lehet a „dolgok legmélyebb fekvését” megérteni, s ilyenkor alkalmazza a „kiábrándult” kifejezést, mely ebben az összefüggésben a hamis, átgondolatlan, gyakran a szellemi értelemben vett fiatalkorra jellemző ötletek elutasítását jelenti. Ezt a szellemi állapotot úgy írja le, hogy bonyolult körülmények között „sikeres gyógyszert nem lehet csak úgy ut s útfélen fellelni, de ide a mélyebb felfogás kell”, s kifogásolja is, hogy hány szellemi értelemben vett „iljoncz, hány tapasztalatlan, hány felszínes bátorkodik nemzeti ujraalakulásunk kolompját minden tétova, sőt legkisebb kétkedés nélkül saját nyakába kötni”.175 A „valóban hasznos polgárnak szerepét” betöltők politikai csoportjába tehát Széchenyi a „kiábrándult, kijózanult embereket” várná, akiknek fontos tulajdonságait számos alkalommal konkrétan felsorolja: „tökéletesen kihagymázult, kiábrándult, kijózanult felfogás, tárgy és körülményismeret, és hideg vér, 171 US: Napló i. m. 402. 172 Uo. 426. 173 Uő: A Kelet népe i. m. 6. 174 Johann Wolfgang Goethe: Megismerkedés Schillerrel. In: Uő: Önéletrajzi írások. Bp. 1984. 613-617. 175 Széchenyi István írói és hírlapi vitája. I. i. m. 308.
