Századok – 2016

2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában

612

VELIKY JANOS

jobbágyiba helyeztetett bizodalma teszi a nemzetet boldoggá s erőssé, midőn ennek erkölcsi azon sarkalat, mellyen biztosan s rendületlen állhat még akkor is a királyszék, mikor a világnak fele másutt fel volna zendülve már”.146 Arról van szó tehát, hogy Széchenyi a politikai szerepek stabilitását a parlamenti váltógazdaság elutasításával igyekezett elérni, s ezt a Hitelben az ismert erőműhasonlattal fejezte ki: „egy erőművben sok szerszám, sok karika s a t; de se az, se ez nem foroghat jól, ha mindegyik része nem tökéletes; vagy ha a rugó a láncznak, ez pedig a tengelynek akarja játszani rolláját, vagy ha minden részek közt nem uralkodik legszorosb összeköttetés. Tegye csak mindegyik maga kötelességét, s ne valami egyebet; hanem azt ugyan emberül. Ne avassa magát politikába, kormányba helyén kívül”.147 (Kiemelés - V J.)

1843 elején a Jelenkor hasábjain a modern politikai pozíciókijelölés egyik eszközét, a historizmusba csomagolt ideológiakritikát alkalmazta, amikor a vitát a múltba térítette, ezzel a bizonyítás terhét megosztotta az egymásra következő korok között, s ilyen módon bevezethetett olyan kedvelt formulákat, mint a ’túl korán’, ’túl későn’, ’előreszalad’.148 A korszerű és realista reformpolitikus típusának körülírása érdekében Világ című művéből idéz - „hol nyilván kimondám, mennyire mutatkozik előttem honunk diagnosisa megváltozottnak és mennyire volna e szerint minden magyar, ki honi dolgainkban, kivált vezető szerepet viselni bátorkodik, köteles saját magaviseletét is a megváltozott körülményekhez szabni, ha csakugyan és őszintén hordja szivén vérünk, honunk ügyét [...] Méltóztassanak csak olly kegyesek lenni, és érintett munkámat egy kissé forgatni, és meg fogják látni, hogyha nem is a felhozott szavakkal, de többnél több állitás találtatik ott, melly a felhozottal eredvényre és czélra nézve egyhangú”.149

Széchenyi már korai műveiben nagy előszeretettel és kifejezetten invenciózusan rajzolt meg politikai „charactereket”: a konzervatívoktól a változásokat támogató különböző típusokon át egészen az „elvakult democratáig”, ám ezeket olyan rendszerbe fogta össze, amelyben az egyes elemeknek a helyzete nem változhat. „A kormány s az ország képviselői közti kérdések számosak, s mind számosbakra nőnek, a mint t.i. a közerőmű, rozsdáitul, penészeitűl köztanácskozás által mind jobban tisztíttatik, s mind elevenebbül s rendesebbül kezd forogni. Már olly számtalan tárgy közt lehetséges e hogy csak mindig egy résznek legyen igazsága, [...] van e a világon olly merész hízelkedő, ki azt állítani elég szemtelen: hogy a kormány soha nem csalatkozik, s neki felvilágosításra soha

146 Uo. 183-184.

147 Uo. XVIII.

148 Lásd Koselleck, R.: Vergangene Zukunft i. m. 347., aki a jelenségről a következőket írja: „Die Ideologiekritik als sprachliche Waffe stammt aus dem Arsenal des Historismus. Sie gründet in einer Art kurzgeschlossener Historisierung, die selbst die Gegenwart mit Hilfe von Bewegungsbegriffen auseinanderfaltet. Die Ideologiekritik verteilt nämlich — nincht nur, aber gerne — die Beweislasten des politischen Diskurses auf die Abfolge der Zeiten. Gerade auf dem Raster des früher als oder später als, besonders des zu früh oder zu spät lassen sich Bewusstseinseinteilung ideologisch aufschlüsseln, und zwar im Unterschied zu anderen Verfahren der Auseinandersetzung.” (Kiemelés - V J.)

149 Jelenkor, 1843. január 26.