Századok – 2016
2016 / 2. szám - KRÓNIKA - Barta János, ifj.: Berlász Jenő (1911-2015)
KRÓNIKA f BERLÁSZ JENŐ (1911-2015) „Én már egy letűnt történészgeneráció tagja vagyok. A mai jeles historikusok közül személyesen csak néhányat ismerek, és engem is viszonylag kevesen ismernek.” Az öt évvel halála előtt kiadott, tanulmányaiból válogatott Erdélyi jobbágyság - magyar gazdaság című kötetének előszavában olvashatjuk ezeket a mondatokat. A mai historikusok személyes ismeretségének hiányát magyarázhatta a vallomástévő magas életkora, a szakmai rendezvényektől való érthető távolmaradása, a „letűnt generáció” szavakat azonban méltán lehetett volna — s lehetne ma is — a „nagy generáció” kifejezéssel helyettesíteni, amelynek benne utolsó tagja távozott körünkből. És ezért is félrevezető az „engem is viszonylag kevesen ismernek” félmondat szerénysége. Bizonyára keveseknek adatott meg az a szerencse, hogy utolsó éveiben személyesen is találkozhassanak vele, neve, munkássága azonban ismert maradt. A könyvtárakban ott sorakoznak könyvei, eredményei beépültek a koraújkorral foglalkozó magyar gazdaságtörténeti, különösen az Erdély történetével foglalkozó munkákba, a rá való hivatkozások ma is kikerülhetetlennek számítanak. Történelmi időket ért meg, történelmi események emlékei között élhetett. Az első világháború előtt született, amikor még állt az Osztrák Magyar Monarchia, uralkodója pedig I. [!] Ferenc József volt. Kisgyermek korában találkozhatott az 1848/49-i forradalom és szabadságharc aggastyán szemtanúival, veteránjaival, akik — a nekrológíró szintén 1911-ben született, de már félévszázada közülünk eltávozott történész nagybátyja szerint — szívesen osztották meg emlékeiket az érdeklődőkkel, különösen a gyerekekkel. Iskoláit is ebben a hamar véget érő, letűnt korszakban kezdte. Még gyermekként kellett átélnie a Trianon okozta sokkot, iskolás könyveinek és füzeteinek hátsó borítóját a történeti és a megcsonkított Magyarország térképe foglalta el, egy remélt jövőbeni állapottal, az elszakított területeket magába foglaló feltámadó Nagy Magyarországgal. Bizonyára ennek is lehetett szerepe abban, hogy kutatásai középpontjába utóbb az az Erdély került, amelynek anyagát akkor Budapesten és Bécsben könnyebben lehetett kutatni, mint a helyszínen. Tudományos kibontakozását egy őt emberöltővel megelőző, ugyancsak nagynak számító történész generáció alapozta meg. Az egyetemen hallgathatta Szekfű Gyulát, Hajnal Istvánt, Szentpétery Imrét, Mályusz Elemért, Domanovszky Sándort. Bevallása szerint a legnagyobb hatást az utóbbi tette rá, aki a művelődéstörténet keretébe nemcsak a szellemi-kulturális, hanem az anyagi-gazdasági fejlődést is belefoglalta. Az ő tanácsára kezdte kutatni az Országos Levéltár családi iratainak gazdasági vonatkozásait. 1936-ban nyomtatásban is megjelent doktori értekezésében addig nem ismert szempontok figyelembe vételével közelítette meg a Thurzó család felvidéki birtokainak 17. századi struk
