Századok – 2016
2016 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Veszprémy László: Godfrey of Viterbo and his readers. Imperial tradition and universal history in late medieval Europe
516 TÖRTÉNETI IRODALOM gálta a szerző műveiben, elsősorban a „Speculum regum”-ban. Gottfriedet egész életútja a császári udvarhoz kapcsolta, III. Konrádtól kezdve egészen Barbarossa Frigyes fiáig, VI. Henrikig császári káplánként és jegyzőként, többször követként szolgált. Az imperialis prosapia, a császárok nemzetségének visszavezetése — Nagy Károlyon, Priamoson és Nagy Sándoron át — a bibliai uralkodókig, egészen Nimródig, még a magyar krónikaírásra is hatással lehetett, noha a jelen kötetben sehol sem történik említés arról, hogy Kézai Simon személyében bizonyítottan magyar olvasója is volt Goffriednek (vö. Simonis de Kéza, Gesta Hungarorum. Ed. Veszprémy László. Budapest-New York, 1999, 9, 42, 58, miként már Hóman Bálint is komolyan számolt ezzel a lehetőséggel, A Szent László-kori Gesta Ungarorum, Bp. 1925, 34-35, 54-57.). Kézai Simon krónikájának kiadása számtalan alkalommal hivatkozik Gottfried műveire, s talányos „Nemrót” alakja kapcsolódhat Gottfried művéhez. Ezt Petrus Comestornak, a 12. század közepén íródott és rendkívül népszerűvé vált bibliai kézikönyv szerzőjének megállapítása, miszerint az első uralkodó, Nimród nem a megátkozott Cham, hanem Sem fiának tekinthető, csak még hihetőbbé tehette. A magyar vonatkozások mellőzése annál is meglepőbb, mert Oliver Killgus nem is olyan régen egy egész fejezetet szentelt Gottfried magyar vonatkozásainak (Oliver Killgus: Studien zum “Liber universalis” Gottfrieds von Viterbo. Augsburg, Univ. Diss., 1999., 2001, 66-72., éppen a magyar őshazára vonatkozó részek új kritikai kiadásával.) Ebben külön is kiemeli a Nagy Károly anyjának megtett Berta magyar származását, hangsúlyozza a hun-magyar azonosságot, miként elsőként különbözteti meg határozottan a pannóniai és a távoli, keleti Hungáriát (antiqua et nova Ungaria). Thomas Foerster „Császárok kora: a Hohenstaufen örökség a 13. századi Kasztíliában és Angliában” című tanulmánya arra hívta fel a figyelmet, hogy Gottfried műveinek előkelő olvasóközönsége akadt, miután II. Frigyes halála után a kasztíliaiak, X. Bölcs Alfonz és az angolok, Cornwalli Richárd személyében is szerephez jutottak a császári koronáért folyó küzdelemben. Nyilván ez az érdeklődés magyarázza, hogy a 13. századi kéziratos példányok közül azt a hármat, amely nem itáliai vagy német eredetű, éppen ezekben a királyságokban másolták. A „Pantheon”-t nemcsak birtokolták, hanem olvasták és hasznosították is, amint azt a spanyol nyelvű „Libro de Alixandre” és a „General Estoria” is bizonyítja Gottfried művéből való terjedelmes kölcsönzésekkel. Angol területen kisebb hatást keltett, bár a bordeaux-i kéziratot Plantegenet területen bőségesen glosszázták. Václav Zűrek (Károly Egyetem, Prága; École des hautes études en sciences sociales, Paris) „Viterbói Gottfried és olvasói IV Károly udvarában” című tanulmányában meggyőzően igazolta, hogy a szerző művei, különösen a „Pantheon” alapműnek számítottak a prágai udvarban. Hasznosították az udvarban született történeti munkákban, így a ferences Giovanni de Marignolli „Chronicon Bohemorum” című, 1358-ig eljutó világkrónikájában, amelyet hosszas távol-keleti utazása után írt meg, miként az uralkodói kezdeményezésre született karlsteini genealógiai freskóciklusban, belefoglalva azokba a Gottfriednál is feltűnő Nimród, Jupiter és Dardanus alakját. Stefan Burkhardt (Universität Heidelberg) „Tankönyv a császárok számára? Gottfried és a birodalmi hagyomány a két Itáliában” című tanulmányában azt vizsgálta, hogy minek köszönhető Gottfried népszerűsége a 13. századi Itáliában, ahová az ekkor másolt húsz kézirat közül 11 köthető (közülük kettő a „Memoria saeculorum”-ot, három a „Speculum regum”-ot, hat pedig a „Pantheon”-t tartalmazza). A művek sikere Burkhardt szerint részben azzal magyarázható, hogy a városi polgárok szívesen olvastak mind a szövetségesük, mind ellenségük történetéről. Különösen Velence — amely 1204 után a bizánci területek feletti hatalom megszerzésével maga is birodalmi törekvésekkel rendelkezett — tájékozódott szívesen azok eredetéről, főként a birodalmi koronázási jelvények szimbolikájáról. Gottfried műveinek a birodalmi ideológia szempontjából való hasznosíthatóságát vizsgálja Len Scales (University of Durham) „Sokatmondó múlt: Viterbói Gottfried és a késő középkori birodalmi gondolat” című tanulmányában. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kései birodalmi traktátusírók, Dietrich von Niem, Alexander von Roes — annak ellenére, hogy a császári méltóságot (a genealógiai szemlélettel szöges ellentétben) választás útján betöltendő tisztségnek tekintették — a „translatio imperii ad Germanos” gondolatkörön alapuló, a birodalmat németként meghatározó etnocentrikus fejtegetéseik során példatárként bőségesen támaszkodtak az „autenticus cronista”-ként számon tartott Gottfried munkáira. A záró fejezetekben olvasható két esettanulmány a szerző műveinek lengyel, illetve aragón recepciójával ismerteti meg az olvasót. Grischa Vercamer (Deutsches Historisches Institut, Varsó) „Viterbói Gottfried és hatása a 14-15. századi Lengyelországban” című írásában négy, 14-15. századi lengyel területhez kapcsolható kéziratra hívta fel a figyelmet. Ezek közül a glosszákkal ellá
