Századok – 2016
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyöngyössy Márton: Főúri pénzverési jogosultak a 15. századi Magyarországon
354 GYÖNGYÖSSY MÁRTON Interregnum pénzeket azonban nemcsak főkapitányok bocsátottak ki. Alsólendván Bánfi Pál egyébként is működő verdéjében szintén veretett ilyen pénzeket saját jegyeivel (A-A csillaggal, A-n csillaggal).* 42 Veszprémben Gatalóci Mátyás püspök is bocsátott ki interregnum dénárt (W-I).43 Budán a korábbról ismert kollektív jegyekkel (B-n, B-n csillaggal) hozták ki az interregnum pénzeket.44 Az 1447-es országgyűlés által elfogadott jogszabály ismételten megtiltotta, hogy a hivatalos pénzen kívül más pénzt verjenek, vagy ilyen az ország területén forgalomban legyen. A külföldi pénzek tilalma ekkor már nem volt új keletű, a nem királyi pénzek verésének tilalma pedig célzatosan azok ellen irányult, akik esetleg korábbi engedéllyel rosszabb minőségű külföldi pénzeket vertek. Az országgyűlés döntése most általánosan minden ilyen engedélyt és jogosultságot megszüntetett. Éppenséggel később maga Hunyadi János kormányzó (1446-1452) volt az, aki — egy korábbi pénzverési jogosultnak — Lévai Cseh Lászlónak, megengedte, hogy Németújváron bécsi dénárokat veressen.45 „Paladine” A pénzhiánnyal küzdő III. Frigyes császár Magyarországgal kapcsolatos tervei komoly anyagi erőt igényeltek, amelyet a császár pénzrontással próbált előteremteni, ezzel azonban osztrák tartományaiban pénzügyi csődhelyzetet idézett elő. A helyzet kialakulásában jelentős szerepet játszottak azok a nyugat-magyarországi és szlavóniai pénzverési jogosultak, akiket Pohl Artúr határmenti pénzverésről írott munkájában következetesen a Paladine megnevezéssel illetett, utalva arra, hogy egyidejűleg valamennyien egy-egy nyugat-magyarországi vármegye ispánjai is voltak (a Paladin szó németül lovagot, vitézt: bizonyos esetekben tartományurat jelent). Ezek a főurak engedélyt kaptak ugyanis az egyébként rossz minőségű császári pénzek verésére „zu Presburg, Altenburgh, Ottenburgh und anderen wenigen enden”. A korabeli krónikás szerint ugyanis a császár tizenkétezer aranyforinttal tartozott a Szentgyörgyi és Bazini grófnak, Ellerbach Bertoldnak, Grafenecker Ulriknak és Baumkircher Andrásnak, akik a tartozás fejében kapták meg a pénzverési jogosultságot.46 Mályusz E.: A magyar rendi állam i. m. 54., 56., 564-567., Huszár L.: Giskra pénzverése i. m. 51-58., Pach Zsigmondi Pál: Hogyan lett a harmincadvámból huszad? (1436-1457). Történelmi Szemle 37. (1995) 266-267., 270-271. 42 Pohl A.: Az alsólendvai Bánfi-család i. m. 72. A Dunántúl — a Duna-Tisza közével együtt — Újlaki Miklós főkapitányi területe volt: Elekes L.: Hunyadi i. m. 266. 43 Huszár L.: Pénzverés Veszprémben i. m. 201. 44 Uő: A budai pénzverés i. m. 87-88. Pohl Artúr a budai interregnum pénzeket Hédervári Lőrinc nádor tevékenységéhez kapcsolja: Mzz. 173-3, 173-4, 174-2. 45 Gyöngyössy M.: Pénzgazdálkodás i. m. 37. Az 1447-es törvény XXXVII. cikkelye: DRH 370-371. Hunyadi János engedélye Lévai Cseh Lászlónak Németújváron bécsi dénárok verésére (Korpona, 1451. október 22.): Pohl, A.: Die Grenzlandprägung i. m. 168., Huszár L.: A középkori magyar pénztörténet II. i. m. 47. 46 Arnold Luschin von Ebengreuth: Wiens Münzwesen, Handel und Verkehr im späteren Mittelalter. (Separatabdruck aus Band II der „Geschichte der Stadt Wien”) Wien, 1902. 61., Uő:
