Századok – 2016
2016 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hoffmann István - Tóth Valéria: A nyelvi és etnikai rekonstrukció kérdései a 11. századi Kárpát-medencében
A NYELVI ÉS AZ ETNIKAI REKONSTRUKCIÓ KÉRDÉSEI... 307 semmilyen nyelvi-etnikai forrásértéke erre az időszakra vonatkozóan nem lehet, még olyan eleve szűk keretek között sem, ahogyan erre a fentiekben utaltunk. A poroszló magyarul szintén nem, csupán a latin pristaldus-ként szerepel a korban, a király vagy a magyarból, vagy a szlávból alkotott görögösített formában (ráadásul a szó elején torlódást tartalmazva), tehát bizonytalan nyelvi státussal adatolható a veszprémvölgyi görög nyelvű oklevélben, az üzbég-ről meg maga Kristó mondja, hogy nem biztos a magyar szóként való használata. Még több probléma merül fel azokkal a szavakkal kapcsolatban, amelyeket a szlávból átvett foglalkozásnévi lexémákként azonosít Kristó Gyula. Ezek döntő többségükben ugyanis csupán a későbbi évszázadokban kerülnek nyelvi adatokként a látókörünkbe, ráadásul nem is közszavakként, hanem helynévi szerepű elemek formájában. Kristó ezzel kapcsolatban azon a határozott állásponton van, hogy mindamellett „kétség sem fér hozzá, hogy a helynevek ilyen közszavakból keletkeztek”.200 Ez valóban így van, de tárgyunk szempontjából távolról sem mindegy, hogy a helynévvé alakulás a magyarban vagy pedig a szlávban következett-e be: az előbbi esetben az említett közszavak mint szláv jövevényelemek valóban szerves részei voltak a korabeli magyar nyelvnek, az utóbbi esetben viszont a magyar nyelv- és névhasználat csak a belőlük lett helyneveket kölcsönözte a szlávból. Az Arács, Bobrovnik típusú helynevek és mindazok, amelyek közszói alapszava a magyarban sem ekkor, sem később nem mutatható ki, nagy valószínűséggel szláv névadás eredményeinek tarthatók, s mivel az arács, bobrovnik stb. foglalkozásnevek a magyar nyelvnek nem váltak a részévé, a vallomásukról is kénytelenek vagyunk — ebben a vonatkozásban legalábbis mindenképpen — lemondani. A magyar és a szláv foglalkozásnévi helynevek kapcsán másutt is az a benyomásunk támad, hogy Kristó a két kategória elemeit — az ez ügyben pontosabban fogalmazó Heckenastot, Györffyt és Engelt is megidézve201 — lényegében egybemossa, s ennek köszönhető aztán az is, hogy olykor önellentmondásba keveredik, máskor pedig körkörös érvelésbe bonyolódik. Az alább idézett gondolatmenet alapjai így éppoly ingatagok, mint a rájuk épített következtetésláncolat. „Mivel a társadalom túlnyomó része (a honfoglaláskor itt talált és leigázott szlávság) alávetett, szolgáltatásra kényszerített volt, nem kell csodálkozni azon, hogy a szolgálónépi falvak többsége szláv nevet viselt. Ugyanakkor a magyarok számos, szolgálattal összefüggő (foglalkozás-) nevet 200 Kristó Gy.: Magyarország népei i. m. 39. 201 Heckenast Gusztáv: Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban. Bp. 1970., Györffy Gy.: Az Árpád-kori szolgálónépek i. m., Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. Magyarok Európában I. Bp. 1990.
