Századok – 2016
2016 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hoffmann István - Tóth Valéria: A nyelvi és etnikai rekonstrukció kérdései a 11. századi Kárpát-medencében
A NYELVI ÉS AZ ETNIKAI REKONSTRUKCIÓ KÉRDÉSEI... 305 adódóan — efféle konzekvenciák levonására teljességgel alkalmatlanok, s belőlük csak ennél jóval általánosabb megfigyelésekre nyílik lehetőségünk. A magyar nyelv egy adott korszakból adatolható szláv jövevényszavai például csupán a magyar és a szláv nyelvi (és ezzel együtt kulturális, társadalmi stb.) érintkezés tényét jelzik, ráadásul csakis arra (a többnyire homályban maradó) időszakra vonatkozóan, amikor az illető nyelvi elemeket átvettük. A 11. századból fennmaradt féltucat közszó ugyanakkor (melyek egyikének-másikának éppenséggel a magyar nyelvbeli helyzete is kérdéses) még ennyi forrásértékkel sem rendelkezik, hiszen alig több a puszta véletlennél, hogy a korai források éppen ezeket őrizték meg számunkra a magyar nyelvben az idő tájt használatos több tucatnyi vagy akár sok száz hasonló funkciójú lexémából. Nyilvánvaló ugyanis, hogy annak a bizonyos „társadalmi kommunikáció”-nak vagy „társadalmiasult tudattartalom”-nak is (bárhogyan kell is ezt érteni) jóval gazdagabb volt a szóállománya annál, mint amit a források elénk hoznak, így aligha célszerű úgy tekinteni e néhány lexémára, mint olyan szavakra, amelyek „kimerítik a társadalmi kommunikáció, az egyes nagy embercsoportok egymás közti megszólítása fogalomkörét”.194 Elég itt csupán azokra az alapnyelvi vagy ősmagyar kori jövevényszavakra utalnunk, amelyek a Kárpát-medencébe érkező magyarságnak — kronológiai okok miatt — már kétségkívül a szókincséhez tartoztak: ilyeneknek tekinthetők az alapnyelvi eredetű hős, illetőleg az alán asszony, az ótörök eredetű bíró, bő, tanú vagy a bizonytalan eredetű, de bizonyosan honfoglalás előtti úr stb. lexémák, hogy csupán a társadalmi kommunikáció elemei közül említsünk meg néhányat.195 7.2. Ezek után pedig lássuk, milyen következtetésekre jutott Kristó Gyula a Szent István korából és az azt követő néhány évtizedből fennmaradt közszavak elemzése során! A vizsgált lexémák tehát a következők: az udvarnok Szent István törvénykönyvéből (21. te.) maradt ránk: „qui vulgo udvornich vocantur”; a király méltóságnévvel kapcsolatba hozható nyelvi adat a Veszprémvölgyi adománylevélben szerepel KpaA.[r)Q (kral[és]) formában; az üzbég-et Szent László III. törvénykönyve (2. te.) tartalmazza két ízben is: „qui dicuntur wzbeg; qui dicuntur vulgo wzbeg”-, a poroszló latin megfelelője, a pristaldus szerepel Szent László II. törvénykönyvében (18. te.); az őr a III. törvénykönyvben (1. te.) és a II. törvénykönyvben (17. te.) is előfordul összesen három ízben 194 Kristó Gy.: Magyarország népei i. m. 40. 195 Az etimológiai magyarázatokat lásd TESz., Bárczi G.: A magyar szókincs története i. m., A magyar szókészlet finnugor elemei. Etimológiai szótár I—III. Főszerk. Lakó György. Bp. 1967-1978., Róna-Tas András - Berta Árpád: West Old Turkic. Turkic loanwords in Hungarian. Wiesbaden 2011. [A továbbiakban: WOT.]
