Századok – 2016
2016 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hoffmann István - Tóth Valéria: A nyelvi és etnikai rekonstrukció kérdései a 11. századi Kárpát-medencében
Ez a megindoklást nélkülöző eljárás a maga véletlenszerűnek tűnő válogatásával elvi megalapozottság híján nem fogadható el. A szláv nevek esetében ugyanis latens módon azt feltételezi, hogy a forrásokban a magyar nevek között feltűnő szláv eredetű megnevezések arra utalnak, hogy azokat névhasználóikkal együtt ott találta, s később magába olvasztotta a térséget megszálló magyarság. Ez sok esetben bizonyára így is történt, de az ilyen jellegű nevek között olyanok is előfordulhatnak, amelyek a magyarok által lakott térségekbe később betelepülő szlávokhoz köthetők.114 Ha ez utóbbi neveket kiszűrve esetleg igazolni is tudjuk helynevek alapján a szlávok 11. századi vagy annál akár korábbi jelenlétét valamely térségben, e nevek száma ebben az esetben sem szolgálhat etnikumok aránybeli viszonyainak megállapításához alapul. E szláv eredetű neveknél ugyanis a nyelvi kölcsönzés ténye nyújthat lehetőséget kronológiai következtetésekre, míg ilyen érvet a magyar helynevek esetében — a magyar nyelv magasabb presztízséből adódóan — nem tudunk alkalmazni, s így a későbbről adatolható magyar eredetű helynevek időbeli visszavezetésére ilyen lehetőségünk nem nyílik. Ezért a szláv nevek magyarba kerülése alapján legfeljebb a szláv és a magyar lakosság együttélésére tudunk következtetni, az etnikumok arányaira azonban semmiképpen sem. Azokra a térségekre vonatkozóan viszont, ahonnan nincsenek ilyen szláv adataink, s a helynevei között csak későbbi adatolású magyar helynevek szerepelnek, nincs olyan eszközünk, hogy ott magyaroknak all. századi jelenlétét nyelvészeti eszközökkel kimutassuk. Ebből viszont semmiképpen sem következtethetünk a Kárpát-medence egészében a szlávok túlsúlyára. Mindez azt mutatja, hogy meggyőző névtörténeti bizonyítékok híján a csak későbbről adatolható víznevek önmagukban nem alkalmasak arra, hogy belőlük all. századbeli nyelvi viszonyokra vonatkozó következtetéseket vonjunk le. Másfelől a kisvizek neveit bármely időszakra vonatkozóan is csak saját névkörnyezetük alapos vizsgálatával együtt használhatjuk fel bizonyítékként nyelvi-etnikai azonosításra. 4.2. Kniezsa István a szláv nyelvek egyik jellegzetes hangváltozási tendenciájára, az orrhangú magánhangzók denazalizációjára is fontos következtetéseket épített munkájában. A szlávból a magyarba átkerült nevekben — és persze a közszavakban is, de Kniezsa ezeket értelemszerűen nem vizsgálta — az eredetileg nazális magánhangzót tartalmazó alakoknak kétféle képviselete van: a nazális helyén vagy magánhangzó és nazális mássalhangzó kapcsolata, vagy pedig egyszerűen orális magán288 HOFFMANN ISTVÁN-TÓTH VALÉRIA 114 Ilyen népmozgásokra lásd például Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Bp. 2003.
