Századok – 2016

2016 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Erdős Kristóf: VERITAS Évkönyv 2014

foglalkozik, mert az mintául szolgált a Magyar Kommunista Párt (MKP) gárdájának megszervezése során. Továbbá kiemeli, hogy a kommunista hatalomátvétel egyik lényeges elemét alkotta az SZDP és az MKP gárdáinak egyesülése. Részletes és adatgazdag tanulmányában Kiss foglalkozik az RG nemzetközi és hazai előzményeivel, a szervezet 1945 utáni kiépítésével és működésével. Kitér továbbá a gárda finanszírozására, funkcióira, illetve a tagok kiképzésére is. Elemzésében fontos tényezőnek tartja, hogy a pártvezetésnek közvetlenül alárendelt RG fölötti felügyeletet az MKP-val jó kapcsolatokat ápoló Szakasits Árpád és Marosán György látta el. Az RG „akcióira” nem tér ki részletesen, mivel azokkal egy későbbi tanulmányában foglalkozik majd.

Somorjai Adám egyháztörténész, a vatikáni államtitkárság munkatársa történeti esszéjében az állami szuverenitás legitimálásának kérdéskörét tárgyalja vázlatosan Szent Istvántól egészen napjainkig (315-332.). Elemzését a nyugati keresztény államközösségbe való beilleszkedéssel indítja, amelynek keretét az utólagos reflexiók eredményeképp létrejött II. Szilveszter-i koronaküldés és a konstantini adományok összefüggései adják. Somorjai a koronaküldésnél fontosabbnak tartja, hogy a pápa koronázó főpapot adott, amellyel a magyar szuverenitás elengedhetetlen „kellékét” biztosította. Kitér továbbá Mindszenty József hercegprímás közjogi felfogására a Szent István-i hagyomány vizsgálatakor, illetve annak elemei közül újragondolásra javasolja a koronaküldés, a Magyarok Nagyasszonya-tisztelet és az apostoli királyság kérdésköreit. Záró gondolatai között felveti Magyarország múltbeli és jelenlegi nemzetközi elismertségének kérdését, javasolva a hagyományos történelemszemlélet korszerűsítését, új értelemmel való megtöltését.

Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja igazi újdonsággal jelentkezik a recski internálótábor történetével kapcsolatban (333-347.). A nemrégiben a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába (MNL OL) került dokumentumok alapján a szerző cáfolja a korábbi, visszaemlékezéseken nyugvó feltételezést, miszerint a tábort 1954-ben köztörvényes elítéltekkel bontatták el. Ezután a tábor további hasznosításáról különböző elképzelések voltak, 1955-ben egy javítási és bővítési munkálatokról szóló részletes tervezetet nyújtott be Garasin Rudolf bv. ezredes, azonban ez — további források hiányában — máig tisztázatlan okok miatt nem valósult meg. Ellenben az dokumentálható, hogy a tábort 1957-ben valóban lebontották. Bank következtetése szerint az 1955-ös tervezet meghiúsulásában szerepet játszhatott az 1956-os forradalom és szabadságharc, illetve a hadsereg leépítése is.

Tóth Eszter Zsófia a korabeli országos sajtóból is ismert Baradla barlangbaleset (1965) apropóján az 1960-as évek pannonhalmi diákéletét vizsgálja (349-363.). Tanulmányának egyik kérdése, hogy miként használta fel az állam a Pászthory Valter bencés paptanár vezette, három pannonhalmi diák halálával tragikus véget ért barlangbaleset ügyét az egyházellenes propagandában. Az elemzés forrásai közül kiemelendőek a szerző életinterjúi a barlangászatokon részt vett egykori diákokkal és a feltárt állambiztonsági anyagok, köztük elsősorban „Pécsi László” fn. ügynök jelentései. A dolgozat végén fény derül „Pécsi László” kilétére is. Ezzel a szerzőnek nem a szenzációhajhász leleplezés a célja, hanem a diktatúra összetett működését kívánja megvilágítani, amelynek véleménye szerint jó példáját adja az a tény, hogy a tragikusan végződő barlangtúrát vezető tanár maga is az állambiztonság beszervezett ügynöke volt. Tóth tanulmánya végén említést tesz a Pászthory Walterrel készült életinterjúról (358.), melyet nem vont be elemzésébe. Ennek okáról nem ír, ezzel egy kis hiányérzetet hagyva az olvasóban.

Rácz János az 1956 utáni angolszász sajtó tükrében vizsgálja Kádár János nyugati megítélését (365-388.). A tanulmány három tematikai egységben elemzi a gazdag külföldi (amerikai, kanadai, brit) sajtóforrásokat, amelyeknek feltárása külön kiemelendő. Rácz elsőként a Nagy Imreperrel kapcsolatos újságcikkeket vizsgálja. Elemzésének egyik legfontosabb megállapítása, hogy az angolszász sajtóban Kádár felelőssége a Nagy Imre-per tekintetében minimalizálódott, ugyanis a meghozott ítéleteket a cikkírók — az Egyesült Államok érdekeivel megegyezően — kizárólag a Szovjetunió felelősségének tekintették. Ezzel az MSZMP vezetősége is tisztában volt — tudjuk meg a szerző kutatásaiból —, így a Kádár-rendszer a nyugati sajtóban kialakult képet maga előnyére fordítva fel tudta használni, elhárítva a felelősséget. Tanulmánya második részében az első titkár külföldi sajtónak adott interjúit és a róla szóló cikkeket veszi górcső alá, végül pedig Kádár angol nyelvű nekrológjait vizsgálja. A cikkek többsége — ritka kivételektől eltekintve — pozitív színben tüntették fel az első titkárt.

Az Évkönyv utolsó két tanulmánya az 1990 utáni magyar külpolitika történetét tárgyalja, amelynek kutatása az utóbbi években kezdődött meg. Sáringer János az 1990-1993 közötti magyar diplomácia keleti és nyugati politikájának állomásait tekinti át, megvizsgálva annak prioritásait, így az euroatlanti integrációt, az európai regionális együttműködéseket, a jószomszédi viTÖRTÉNETI IRODALOM 245