Századok – 2016
2016 / 1. szám - MŰHELY - Pritz Pál: Hory András varsói évei
186 PRITZ PÁL Adolf Hitlert. Akik ilyesmit írtak, írnak, arról az „apróságról” feledkeznek meg, hogy Nagy-Britannia és Franciaország e látogatás előtt egy héttel parafálja Hitlerrel és Benito Mussolinivel a négyhatalmi direktórium szövegét.18 E paktumról pedig nem csupán azt kell tudni, hogy ratifikálására nem került sor, hanem még inkább azt, hogy ezen megállapodás szellemében születik meg a lengyel földön is rossz emlékű, 1938. szeptember végi müncheni direktórium. Hory Andrást a trianoni tragédia szülőföldjének elvesztése révén különösen lesújtja. Aktív diplomataként Belgrádban érdemben tesz a kapcsolatok normalizálásáért, s annak révén 1926 nyarára egy magyar-jugoszláv választott bírósági egyezmény megkötésének körvonalai kezdenek kibontakozni. Visszaemlékezésében regényesen, saját szerepét felnagyítva adja elő a történetet. A valóságban arról volt szó, hogy a húszas évek derekán a magyar diplomácia egyik irányzata a kisantant fellazítását, felrobbantását oly módon szerette volna elérni, hogy azzal az akkoron még Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak nevezett Jugoszláviával kötött volna külön megállapodást, amellyel szemben az ország a legkisebb területet, a legkevesebb magyar ajkút vesztette el. A megállapodásra volt némi remény. A délszláv állam minden szomszédjával viszálykodott, s éppen a nagyhatalmi státuszú Olaszországgal állt a legsúlyosabb ellentétben. Az antant az 1915. évi londoni titkos megállapodással azzal az ígérettel fordította fegyveresen szemben az Osztrák-Magyar Monarchiával Olaszországot, hogy a győzelem nyomán megkapja Dalmáciát.19 Nem így történt, az antant a nagy délszláv állam megszületésében bábáskodott. Rómának ezért a délszláv állammal több, mint konfliktusa volt, magának az egész — súlyos belső nemzetiségi feszültségekkel terhes — államnak a létét kérdőjelezte meg. A magyar külpolitika fő vonala — mint említettük — ellenben a majdani német-olasz szövetség létrejöttére összpontosított, s nem fűzött reményt a Belgráddal való megállapodás létrejöttéhez. Hiszen az értelemszerűen a kisantant felrobbantásával lett volna egyenértékű. Hory előkészíthette a jugoszláv külügyminiszterrel ugyan a megállapodást, ám Budapesten nemhogy a teljes támogatást nem harcolta ki, hanem érdemben nem is ért el semmit. Hazament nyári szabadságra Homoródra. Csak ott, s ott is csupán az újságokból értesült Horthy Miklós kormányzónak a négyszáz esztendeje lezajlott mohácsi csata20 színhelyén 1926. augusztus 29-én el18 Ld. erre Hory 1936. április 7-i jelentését - K 63. 17/7-1936-1289. - A hazai közoktatás tankönyvei a mai napig nem akarnak a fent említett „apróságról” tudni. Pedig 1982-ben megjelent könyvem (Magyarország külpolitikája Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején. 1932-1936, Bp., Akadémiai Kiadó) óta a témában ekképpen lehet tájékozódni. A monográfiára történő szakmai hivatkozások pedig azt mutatják, hogy a tudományos körökben a korrekció megtörtént. 19 A fordulat súlyát még jobban látjuk, ha tudjuk, hogy 1882-ben Olaszország csatlakozik Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia 1879-ben megkötött szövetségéhez; az első világháború kirobbanásakor semlegességi nyilatkozatot téve maradt ki a konfliktusból. 20 Pritz 1987, 285-297, Hornyok Árpád: Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok 1918-1927. Fórum, Újvidék, 2004, 181-187. és 334. o. 908. jegyzet, A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség. Magyarok a Délvidéken 1918-1947. Napvilág, Bp., 2004, 60, Vízi László Tamás: „Hiszem és remélem, hogy hamarosan visszatérhet a régi barátság és megértés.” Horthy Miklós mohácsi beszéde és a szerb orientáció a magyar külpolitikában. In: Közép-Európai Közlemények 2013/4., 7-38, főleg 28-29.
