Századok – 2016
2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Miklós Péter: A kollektív bűnösség elvének gyakorlati alkalmazása? Csanád vármegyei németek a népbíróság előtt
170 MIKLÓS PÉTER Sajátos funkció jutott az 1945 utáni igazságszolgáltatási rendszerben a népbíróságoknak és népügyészségeknek. A Szovjetunióval és a szövetséges hatalmakkal kötött 1945. január 20-i fegyverszüneti egyezmény tizennegyedik pontja — de már a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front 1944 decemberének elején Szegeden megfogalmazott programja is — leszögezte, hogy a hazaárulók és háborús bűnösök megbüntetésére népbíróságokat szerveznek. Erről a kérdésről az Ideiglenes Nemzeti Kormány 81/1945. M. E. számú rendelete határozott, amely a háborús és népellenes bűnösök ügyét kivonta a területileg illetékes — a kommunisták és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság által politikailag megbízhatatlannak ítélt — bíróságok hatásköre alól. A rendelet kimondta, hogy ezeket a bűnöket akkor is meg kell torolni, ha azok elkövetésük időpontjában nem ütköztek jogszabályba, vagy éppen azok végrehajtására irányultak. A polgári személyeken kívül a köz hivatalnokok, a fegyveres erők, a rendőrség és a csendőrség embereit is a rendelet hatálya alá helyezték.4 A népbíróságokat a törvényszéki központokban állították fel, országszerte huszonnégy működött különböző időintervallumban ugyan, de 1950 áprilisáig. A népbíróságnak öt laikus tagja volt, akiket az öt koalíciós párt jelölt e tisztségre. Melléjük az igazságügy-miniszter rendelt ki jogvégzett tanácsvezető bírót. A vádat a népügyész képviselte, aki felkészült, felsőbb jogi képesítéssel rendelkező szakember volt. Az igazságügy-miniszter nevezte ki a helyi nemzeti bizottság javaslata alapján. A népügyészek függetlenségére a kormányzat sokat adott, ezért kiemelkedően magas fizetésük volt, és állásukból bármikor elbocsáthatták őket. A népbírósági ítéletek ellen a Népbíróságok Országos Tanácsához lehetett fellebbezni, amelynek öt tagja ügyvédi vagy bírói vizsgával bíró jogász volt. Előtte a vádat a népfőügyész, vagy helyettese képviselte.5 1945 áprilisában — a Magyar Kommunista Párt nyomására — a népbíróságok taglétszámát hatra emelték, s a szakszervezetek is jelölhettek tagot a testületbe. Ezzel tovább erősödött a népbíróságokban a baloldali befolyás, és ez a döntésekre is kihatott. Az ítéleteknek széles skálája volt: a halálbüntetéstől a különböző időtartamú fegyház- és börtönbüntetéseken keresztül a kényszermunkáig és az internálásig. 1945 és 1950 között 58 629 fő állt a népbíróságok előtt, akik közül 477-et ítéltek halálra (189-et hajtottak végre). Ilyen jellegű népi igazságszolgáltató testületek az összes kelet-európai országban működtek, de Franciaországban is hasonló szervek ítélkeztek a kollaboránsok felett. Súlyos problémája azonban működésüknek, hogy legtöbbször a személyes sérelmek, a helyi ellentétek és az egyéni érdekek, bosszúvágyak kerültek előtérbe, s nem a jogi szemlélet és az igazságszolgáltatás igénye.6 A Makó székhelyű modern kori Csanád vármegye a trianoni békeszerződés után egyesült Arad és Torontál vármegye Magyarországhoz került részeivel, így létrejött Csanád-Arad-Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített 4 Palasik Mária: A jogállam megteremtésének kísérlete és kudarca Magyarországon. 1944- 1949. Budapest, 2000. 21-79. 5 Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok. 1945-1950. Budapest, 1979. 283-262. 6 Miklós Péter: A koalíciós évek állama. 1944-1949. In: A magyar állam története. 1711-2006. Szerk. Szabó Pál Csaba. Szeged, 2010. 205-223.
