Századok – 2016
2016 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Szilágyi Gábor: Földes György: Kádár János külpolitikája és nemzetközi tárgyalásai I-II.
TÖRTÉNETI IRODALOM 1621 való bemutatására. Ebból is következik, hogy az „és nemzetközi tárgyalásai” a második kötetre, a dokumentumgyűjteményre vonatkozik. Mindkét kötet szerkezete a kronológia elvére épül, de nem teljesen ugyanúgy. A második rész dokumentumválogatása „egyenletesen” válogat a Kádár-korszak 32 évének idevágó forrásanyagából, míg az első', monografikus rész sokkal inkább követi a forrásbázis egészének eloszlását, leképezve a kádári külpolitika 1970-es évek közepétó'l mutatott megnövekedett nemzetközi aktivitását. A kronologikus elrendezés az első' kötetben a témában kevésbé járatos olvasó számára akár zavaró is lehet, mindazonáltal üdvözlendő'. így ugyanis szembetűnik, hogy a külpolitika mindenkori szereplői sohasem tudják oly tisztán elkülönítve szemlélni az egy idó'ben zajló jelenségeket, mint ahogy azokat a tudományos vagy ismeretterjesztő' művek szerzői a könnyebb megértés érdekében ábrázolják. így néha bizony vissza kell lapozni egy-egy fejezetnyit, hogy felidézzük a legutóbbi magyar-szovjet tárgyalásokon éppen hány tonna kó'olaj leszállításáról volt szó, ez azonban — egy, a könyvben gyakran szereplő' minó'sítést megidézve — csak a „kisebbik rossz”, hiszen ez a tárgyalási mód segít a legjobban rekonstruálni a szerepló'k gondolkodásmódját. Némileg zavaróan hat azonban a kronologikus elv követése során, hogy a kötetben alkalmazott tagolás és a szerző' által a bevezetó'ben említett periodizáció nem vág egybe. Szembetűnő' például, hogy az elsőként említett periódus mind a kezdő', mind a záró fejezetben 1957-1960 (27.), a leíró fejezetek azonban a Külpolitika a táboron belül (1957- 1962) cíművel kezdó'dnek, bizonytalanságot éreztetve abban a kérdésben, hogy hol is lenne érdemes megvonni az első' korszakhatárt. Zavaró az a tényező' is, hogy — különösen az 1970-es, 1980-as évtizedek eseménytörténetének taglalásakor - a szerző' szinte minden évet új fejezetben tárgyal, olyan hatást keltve, mintha minden esetben cezúráról lenne szó, amely után részben vagy egészben újra kellett volna definiálni a magyar külpolitikát. A könyvben tárgyalt eseménysor origója 1956. november 2—3., Kádár János moszkvai tartózkodása. Különösnek tűnhet a nemzetközi tárgyalások közé sorolni ezt a sokkal inkább jelentéstételnek, illetve szovjet oldalról tetemrehívásnak tekinthető' eseményt, jelentősége azonban mind Kádár későbbi pályafutása, mind a magyar—szovjet viszony alakulása szempontjából oly nagy, hogy egyet lehet érteni a szerzővel, amikor amellett érvel, hogy nem lehet 1957-től kezdve taglalni a kádári külpolitikát. Vitatható azonban, hogy Kádár 1956. október 23-a előtti „külügyes” tapasztalatairól nem ejt a szerző egyetlen szót sem, leszámítva az SZKP XX. kongresszusából leszűrt tanulságok ismertetését. Holott éppen 1956 kora őszén lépett az addig kizárólag belpolitikai témákkal foglalkozó Kádár a nemzetközi parkettre - mint az MDP KV delegációjának vezetője a Kínai Kommunista Párt kongresszusán (szeptember 15-27.), illetve mint a Gerő Ernő vezette párt- és állami küldöttség tagja a Jugoszláviában folytatott tárgyalásokon (október 15-22.). Mindkettő rövid elemzése indokolt lett volna, megvizsgálva, hogy mennyiben járulhattak hozzá Kádár János külpolitikai nézeteinek, „világlátásának” kialakulásához. Mindettől függetlenül a kötet tárgyának beható vizsgálata 1957 márciusával kezdődik, amikorra a szerző értelmezésében kiépültek Magyarországon Kádár rendszerének alapjai. Az addig lezajlott külpolitikai eseményeket egyfajta „felütésként” írja le, beágyazva a magyar belpolitikában zajló eseménysorba (e „jámbornak” ható kifejezés természetesen a meginduló megtorlást és a diktatúra kiépítése irányába tett lépéseket takarja). A szerző a kádári külpolitikát céljaiban az első pillanattól kezdve igen tudatosan megkomponáltnak látja. Mindenképpen helyesnek ítélhető meg az a megállapítása, hogy a külpolitika 1956 után végig belpolitikai célok függvénye volt, konkrétan: a később „gulyáskommunizmus” néven híressé/hírhedtté váló, az életszínvonal emelésével
