Századok – 2016
2016 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Vörös Boldizsár: B. Müller Tamás: Vörösterror az Országházban 1919
1590 TÖRTÉNETI IRODALOM Mivel B. Müller Tamás kötetének körülbelül kétharmada forrásközlés, a szerző-közreadó, igen helyesen, munkájában többször is foglalkozik e szövegei különféle problémáival. így a számonkérések során keletkezett iratokról joggal állapítja meg, hogy egyes „kihallgatási körülmények figyelembevétele a források igazságtartalmának mérlegelése kapcsán mindenképpen elengedhetetlen”. (74.) A dokumentumanyag bevezetésében pedig jogosan mutat rá arra, hogy „egyes tanúvallomások esetén — például Szörtsey József vagy Pékár Gyula esetében — kiválóan vizsgálható az eskü alatt tett bírósági vallomások, illetve a későbbi években megírt szubjektív visszaemlékezések tartalmi különbözősége is”. (81.) Ugyancsak figyelemre méltóak a szerző-közreadó azon megállapításai, amelyek a Tanácsköztársaság idején letartóztatottak már a diktatúra bukása után keletkezett, fogságbeli élményeiket megörökítő visszaemlékezéseinek sorozata előtti bevezetésben olvashatók: szerinte e szövegek az „előző fejezetben közölt igazságszolgáltatási szervek szinte kizárólagosan »bűncselekmény-központú« vizsgálati aspektusaival szemben [...] a proletárdiktatúra eseményeit — azon belül pedig a letartóztatottak Országházban való fogvatartási és kihallgatási viszonyait - sokkal tágabb megvilágításba [így!] helyezik. Hasonlóan azonban a rendőrségi jelentésekben, illetve a törvényszéki vallomásokban olvasható állításokhoz, e memoárrészleteket — a visszaemlékezők erős érzelmi kötődései miatt - megfelelő kritikával kell kezelnünk.” (225.) A könyv visszaemlékezéseket tartalmazó részénél azonban az ismertetés szerzőjében egyfajta hiányérzet jelentkezett: míg ugyanis a korábban olvasható források között külön szakaszban kaptak helyet, Válogatás a Politikai Nyomozó Osztály dokumentumaiból címmel, a diktatúra különféle rendű-rangú működtetői által készített, igencsak érdekes iratok (193—209.), a memoárok sorozatában nem találhatók ilyen személyek anyagai. Megítélésem szerint azonban érdemes lett volna visszaemlékezéseket közölni tőlük is, közülük volt politikai nyomozóktól is. így például A proletárhatalom védelmében című 1979-es kötet lapjain látott napvilágot Takács Sándor emlékezése, amelyben, egyebek mellett, ezek állnak: „1919 májusában áthelyeztek gépkocsivezetőnek a Parlamentben levő Belügyi Népbiztosság politikai nyomozó osztályára, Korvin Ottó elvtárshoz. Sulyok Istvánnal ketten voltunk állandóan szolgálatban gépkocsival. Már régebben ismertük egymást, Sulyok szintén szakmunkás volt. A gépkocsink állandóan menetkész állapotban volt és Korvin elvtárs rendelkezésére állt. Tőle vagy esetleg a helyettesétől kaphattunk csak rendelkezést. A Parlamentnek ezen a részlegén a kapuőrséget szintén a Lenin-fiúk adták. Mi ketten a portás-szobában laktunk, a gépkocsink pedig az ott lévő garázsban volt elhelyezve menetkészen. A nyomozó osztályon több elvtárssal találkoztam, akiket régebben ismertem, mivel nagyrészt régi szervezett munkások voltak. Komora elvtársat még 1914-ből, ifjúmunkás-koromból ismertem, mint a vasasszakszervezet vezetőségi tagját, ugyanúgy Guzi János elvtársat is, mint régi szakszervezeti funkcionáriust. Nyomozóként ott voltak még Keresztesi Ferenc, Papp Sándor, Müller Vilmos, Mészáros Sándor az Ellenbogen-fivérek, akik tudomásom szerint címfestők voltak, Irodenka József és Bobulka. A felsoroltak többsége a Lenin-fiúktól került oda. Voltak a korábbi rendőrségtől is, akiket átvettek és az osztályhoz osztottak be. Ezek egy része az összeomlás után mint detektívek tevékenykedtek, és több elvtársunkat buktatták le. Az osztály a Kormányzótanácstól kapott megbízatás alapján Korvin Ottó és Sallai elvtársak irányítása és szervezése alá tartozott. Azonkívül emlékszem Stein Ferenc és Guzi elvtársakra, akik helyettesek voltak. A nyomozó osztálynak mind politikai, mind ellenőrző és szervezeti munkáját Korvin Ottó elvtárs irányította. Nagy politikai és szervezési tudásával mindenkor, még nehéz esetekben is meggondoltan és nyugodt határozottsággal vezette a nyomozó osztály szerteágazó munkáját. Első feladatnak tekintette mindvégig harcolni a proletárhatalomért. Ugyanezt a magatartást megkövetelte a beosztottjaitól is. Szamuely elvtárssal együtt az ő éberségük és az osztályon dolgozó elvtársak áldozatos
