Századok – 2016
2016 / 6. szám - KÖZLEMÉNYEK - Hollósi Gábor: Az 1937. évi választójogi novella
AZ 1937. ÉVI VÁLASZTÓJOGI NOVELLA 1485 kerületben egy-egy képviselőt választottak.7 Ez pedig lehetőséget adott az egyszerűbb szabályozásra. Az 1922-es Bethlen-féle választójogi rendelet azonban a képviselőjelöltek ajánlására már egy lényegesen bonyolultabb rendszert léptetett életbe.8 Ennek egyik legfontosabb oka az volt, hogy ekkortól már pártlistákra (korabeli kifejezéssel: lajstromokra) szavaztak a választók Budapesten és az úgynevezett budapestkörnyéki választókerületben.9 Ugyanakkor az egyéni kerületekre is eltérő szabályozást vezettek be, amelynek alapja az ott lakó választók létszáma lett. Három rendszer élt tehát párhuzamosan, egymás mellett. A legfeljebb tízezer választót számláló egyéni kerületekben ahhoz, hogy valaki képviselőjelölt lehessen, a választók 10%-ának ajánlására volt szüksége. A több mint tízezer főt számláló egyéni kerületekben ezer ajánlást kellett az induláshoz összegyűjtenie.10 A lajstromos kerületekben pedig egy-egy pártlista indításához ötezer aláírást kellett szerezni.11 Utóbbi rendelkezésnek az volt az oka, hogy a lajstromos kerületek az egyéni kerületeknél nagyobbak voltak, így a rendelet készítői attól tartottak, hogy ötezernél kevesebb aláírás megkövetelése esetén a választók számos apró pártcsoportra oszlanának, s a rendszer így „elfajulna”, működésképtelenné válna.12 Az 1925. évi Bethlen-féle választójogi törvény13 - a korszak első választójogi törvénye - az egynél több képviselőt választó törvényhatósági jogú városokra is kiterjesztette a lajstromos választás rendszerét.14 Mivel ekkortól a választók már ezeken a helyeken is pártokra szavaztak, részben módosították a listák — ettől kezdve: helyi listák - ajánlásának szabályait. A választáson csak akkor indulhatott el egy párt, ha a választók 10%-a, de legfeljebb ötezer választó Az országgyűlési képviselők választásról szóló 1918. évi XVII. törvénycikk szerint még elegendő volt ötven választó aláírása is (lásd a törvény 97. §-át.). Az ajánlók számának megtízszerezését az magyarázza, hogy 1919-ben az általános választójog bevezetésével jelentősen ki lett terjesztve a választójogosultság határa, így szükségessé vált az olyan „önjelöltek” fellépésének a megakadályozása, akiknek egyáltalán nem volt valószínű a megválasztása. Lásd az indoklást az 1925. évi XXVI. te. 62. §-ához. Corpus Juris Hungarici, Magyar Törvénytár, 1925. évi törvénycikkek. Bp. 1926. 139—241. A törvénnyel egységes szerkezetben, lásd a 62. §-nál. 7 A magyar kormány 1919. évi 5985. M. E. számú rendelete, a nemzetgyűlési, törvényhatósági és községi választójogról, 6. §. Magyarországi Rendeletek Tára 53. (1919) 879-881. A 20. század első felének magyar választási rendszereiről lásd általában Püski Levente: Választási rendszer és Parlamentarizmus a Horthy-korszakban. A magyar jobboldali hagyomány, 1900—1948. Szerk. Romsics Ignác. Bp. 2009. 73-101. 8 A m. kir. minisztérium 1922. évi 2200. M. E. számú rendelete, az 1922. évben összeülő nemzetgyűlés tagjainak választásáról. Magyarországi Rendeletek Tára 56. (1922) 14—70. 9 Uo. 11. §. 10 Uo. 60. §. 11 Uo. 11. §. 12 Indoklás az 1925. évi XXVI. törvénycikk 93. §-ához. Lásd a 6. lábjegyzetet. 13 1925. évi XXVI. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról. (http://www. lOOOev. hu/index.php?a=3¶m=7637, letöltés 2016. aug. 5.) 14 Uo. 13. § (1).
