Századok – 2016
2016 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Törő László Dávid: "Több szellemtörténetet a jogtörténetbe!" Eckhart Ferenc törekvései a jog- és alkotmánytörténet modernizálására (1931-1941)
1422 TÖRŐ LÁSZLÓ DÁVID kritikusok között. A Timonhoz és Eckharthoz való viszonyulásukat tekintve azonos mezőnyben helyezkednek el Molnár Kálmán és Kérészy Zoltán pécsi, valamint Egyed István és Tomcsányi Móric budapesti egyetemi tanárok, akik külön könyvekben, tanulmányokban szálltak vitába Eckharttal. A történész mellett a parlamentben Klebelsberg Kunó, Farkas Tibor, Várnai Dániel, külön határozatban/nyilatkozatban pedig a jogtudományi kar és Eckhart egyetemi hallgatói álltak ki. A történészek közül Domanovszky Sándor, Erdélyi László, Mályusz Elemér, Hóman Bálint és Fritz Valjavec vették védelmükbe. Levélben biztosították támogatásukról Angyal Dávid és Károlyi Árpád. A polgári radikálisok közül akadtak támogatói (Szobosi András, Vámbéry Rusztem) és éles hangú ellenfelei is (Hatvány Lajos). Az új jogtörténeti programot teljesen elutasító kritikusokban (legyen szó akár újságírókról, politikusokról vagy jogtörténészekről, közjogászokról) többnyire közös volt, hogy a „magyar jogalkotó géniusz” idó'tlenségét, legalább az Anonymus által leírt vérszerződéstől datálható voltát védelmezték, Eckhartnak pedig ennek tagadását, elhalványítását, az organikus Szentkorona-tan kisebbítését rótták fel. Számukra a tan nem korlátozódhat térben és időben, alapelvei pedig nem változhatnak/változhattak az idők során, tehát a jelenben is fontos, aktuálpolitikai célokat támogató elméletről van szó. Molnár Kálmán egy 1927-ben elmondott beszédéből vett részlet ezt a felfogást jól szemlélteti: „A szent korona tanának kialakulásában három szorosan elhatárolható korszakot és fejlődési fokot lehet megkülönböztetni. Az első korszak nemzeti öntudatra ébredésünkkel, nemzetté való alakulásunkkal, vagyis még Etelközben a vérszerződéssel kezdődik. Ebben a korszakban már feltalálhatok és kimutathatók alkotmányunknak azok az elemei, amelyek a szent korona taná-nak alapköveit képezik, bár még ekkor ezek az alapelvek a szent koronával nem kapcsoltattak össze és nem sűríttettek bele abba az egységes eszmekörbe, amelynek pregnáns kifejezőjévé és szemléltető)évé később az államélet központját képező szent korona válik.” A szellemtörténet (amennyiben nem a közjogi magyar géniuszról szól) több szerző szerint háttérbe szorítja az eseménytörténetet, a magyar közjogi és katonai erényeket pedig semmibe veszi.76 Akik Eckhart mellett érveltek, elsősorban a tudományos véleménynyilvánítás szabadságát és a professzionális történetírás alapjának tekintett forráskritikát, illetve a történeti szemléletet védték még akkor is, ha a történész nem minden állításával értettek egyet. Ellenérveket egyes hozzászólók az éles retorikával vagy a szellemtörténettel szemben fogalmaztak meg: Angyal és Károlyi a „széllel bélelt,” „levegőben lógó” jogtörténeti szintézis helyett inkább a szorgos adatkutatást és forráskritikát ajánlották Eckhart figyelmébe azon kívül, hogy a közjogászokkal szemben egyértelműen neki adtak igazat. Hajnal István szerint a jogtörténész akaratlanul is sértő volt a nemzeti érzékenység számára.76 77 Rendkívüli fontossággal bír 76 Bajcsy-Zsilinszky Endre: Zébelsvingen cváj-t némely „szellemtörténésznek!”. Gömbös Gyula figyelmébe. II. rész. Előőrs (1931) március 15. 1-2.; Nagy Miklós: A szellemtörténeti módszer. Budapesti Szemle 59. (1931) 336. 77 Hajnal István: A magyar történetírás új útjai. Napkelet 9. (1931) 574.
