Századok – 2016
2016 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Törő László Dávid: "Több szellemtörténetet a jogtörténetbe!" Eckhart Ferenc törekvései a jog- és alkotmánytörténet modernizálására (1931-1941)
1420 TÖRŐ LÁSZLÓ DÁVID pontos képet alkothatunk arról, hogyan képzelte el Eckhart a kiegyensúlyozott jogtörténetet. Az elmondottaknak köszönhetó'en különböző' helyzetekben is tudott „játszani” a szöveggel. 1931-ben a materializmus vádjára azt válaszolta Kálnoki Bedó' Sándor parlamenti képviselőnek, hogy ő az ideák történeti szerepét népszerűsítő kötetbe írt, tehát nem lehet materialista.69 Később Sarlós Mártonnal szemben az „ideák” helyett főleg tanulmánya gazdaság- és társadalomtörténeti vonatkozásait emelte ki.70 Érdemes az értékelés előtt még röviden foglalkozni Eckhart 1955-ös önreflexiójával. A szöveg egyik érdekessége, hogy a beszélő úgy mutatta be az 1931-es tanulmány megírását, hogy azt egy friss, számára váratlanul bekövetkezett váltás idején, Bécshez képest megváltozott környezetben írta, így a szellemtörténettel is meggondolatlanul foglalkozott. Egy történetfilozófia művelésére és néhány ismertebb szerzőre leszűkített szellemtörténettel71 szemben álló, adatkutató és segédtudományokra támaszkodó történész-kép jelenik meg benne (jóllehet a szöveg többi részében lényegében ugyanúgy kiállt a „korszellem” kutatása mellett): „így ért 1929-ben az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter felszólítása, hogy pályázzam meg a Király János nyugalombavonulásával [sic!] megürült II. magyar jogtörténeti tanszéket. A miniszter célja volt — mint nekem mondotta —, hogy végre a jogi karon is tudomást szerezzenek a magyar történettudomány eredményeiről. Amikor Budapestre jöttem, itt új szellemi környezetbe kerültem. Itt akkoriban virágzóban volt Thienemann Tivadar és Szekfű Gyula égisze alatt megalakult Minerva Társaság a szellemtörténeti irányzat ápolására. Magam sohasem foglalkoztam azelőtt szellemtörténettel, sőt történetfilozófiával sem. A bécsi ’Institut für österreichische Geschichtsforschung’-ban, melynek tanítványául vallhattam magamat, történetfilozófiáról sohasem esett szó. Ellenkezőleg, — mint ma is — a történeti segédtudományokkal és a történeti adatkutatás 69 Eckhart Ferenc. Válasz a magyar alkotmánytörténet ügyében. Budapesti Hírlap 51. (1931) március 10. 7. 70 „Egy évvel Budapestre jöttem után merült fel az a gondolat, hogy gyűjteményes munkában ’A magyar történetírás új útjai’ címen megírják az egyes történettudományi ágaknak a szellemtörténethez való viszonyát. Nekem a gondolat jól jött programom kifejtésére. Ennek a súlyát éppen az adta meg, hogy magyar jogtörténet katedrájáról hangzott el. Tartalmát ennek az 50 oldalas cikknek nem mondhatom el, csupán azt, hogy elején és a végén hangoztattam ugyan a szellemtörténet fontosságát, de ami közben van, az inkább a társadalom és gazdagtörténet fontosságát hangsúlyozza. Ma egy negyedszázad múlva szellemtörténet elveit a történelmi materializmus ismeretében ugyan elvetem, de amit egyébként írtam a cikkben, azt ma is fenntartom.” ELTE ÁJTK kari ülés 9. p. 71 Thienemann Tivadar ugyanilyen alapon a volt Eötvös-kollégisták közül senkit nem tartott szellemtörténésznek, amikor emigrációban a magyar történetírásról írt. A Hóman-kötetről pl. így vélekedett: „A kötet nem volt szellemtörténet, nem is akart az lenni. Helyenként, elvben, futólagosán ugyan szó esik szellemtörténetről, Szekfű ugyan több német történész nevét fölsorolván Diltheyt is említi, de különben róla, történetfelfogásáról nem esik szó. A kötet jellemzó' tulajdonsága, hogy filozófia-mentes.” Thienemann Tivadar: Az utókor címére. Thienemann Tivadar hátrahagyott életrajzi feljegyzései. S. a. r.: Koncz Lajos. Pécs 2010. 70.