Századok – 2016
2016 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Manhercz Orsolya: Deák Ágnes: "Zsandáros és policzájos idők". Államrendőrség Magyarországon, 1849-1867
TÖRTÉNETI IRODALOM 1353 hivatássá vált volna. Szembetűnő viszont a maiakhoz hasonló eszközök használata, mint az internálás vagy az átvilágítás. A legjellemzőbb problémaként pedig kiemelhető az intézményi hierarchián belüli információáramlás útja, mint fő konfliktusforrás. A kötet második része a konfidensek világába kalauzolja az olvasót. Az itt tárgyalt fejezetek alapján a feltételezés, hogy rendőrügynökök özönlötték volna el a Habsburg Birodalmat, illetve Magyarországot, nem igazolódik. Az ügynökök alacsony száma még akkor is meglepő a kortársak becsléseihez viszonyítva, ha figyelembe vesszük bizonyos források hiányát, valamint a nem nevesített és nem regisztrált közreműködőket. A jelentők kapcsán Deák Ágnes kiemeli, hogy a korszakban még nem voltak szakképzett kémek, ügynökök. Ezért is lehet meglepő a beazonosítható ügynökök sokszínű háttere. Az információszerzés és -szolgáltatás vállalása mögött számos ok húzódhatott meg, a legfőbb természetesen az anyagi haszonszerzés lehetett. A korszak legeredményesebb magyar ügynöke, Wargha István egy kisebb vagyont kapott azért, mert segédkezett a császári hatóságoknak a magyar korona megtalálásában. Rendőrügynöki hivatásról ugyanakkor még nem beszélhetünk ebben az időben, legfeljebb ideiglenesen vagy mellékállásként működhetett ilyen formában az információszerzési tevékenység. Hozzátéve, hogy a bizalmi viszony megszűnésével a megfigyelőből könnyen megfigyelt válhatott. Az ügynökök alkalmazóik szemüvegén keresztül című fejezetben néhány olyan részletre (fedőnévválasztás, érintkezés megbízó és megbízott között stb.) is fény derül, amelyek még inkább bevezetik az olvasót az „ügynökhálózat” mindennapi működésébe. Természetesen néhány portréval is megismerkedhetünk a birodalmi és a magyarországi ügynökök közül. Sokan talán ezt tartanák a kötet legizgalmasabb részének, azonban hasonlóan izgalmas részleteket tartalmaz az a fejezet, amely a közvélemény szempontjából közelíti meg a „besúgó-kérdést”. Az államrendőrség történetének különösen érdekes állomásai a korszak politikai kurzusváltásai. Az 1860-as évek elején úgy tűnhetett, hogy a lakosság megfigyelése enyhült. Ezekben az években a közvélemény hangja is felerősödött, a besúgó-kérdés kapcsán fokozottan. Ekkor kezdtek el keringeni a „spiclilisták”, amelyeknek érdekessége, hogy a rajtuk szereplők között kisebbségben voltak azok, akik valóban „besúgóként” tevékenykedtek. Leleplezések azonban sem ekkor, sem 1867 után nem történtek, sőt 1875-öt követően, vagy 1906 és 1909 között sem került ilyesmire sor. A besúgóvád azonban fennmaradt, és bekerült a politikai kampányok retorikájába. A kötet végén Deák Ágnes felteszi a kérdést, amely nyilván a legtöbb olvasóban felmerül: Sikeres volt-e a korszak államrendőrsége? A válasz értékeléséhez figyelembe kell vennünk a szerző megjegyzését, miszerint teljes mértékben csupán az elképzelések rekonstruálhatók a megmaradt tervezetek, javaslatok alapján. Ezek megvalósulása, illetve a megvalósult rendszer sikeressége inkább csak mozaikszerűen rajzolható meg. Ami biztosan állítható, hogy a magyarországi politikai és katonai szervezkedéseket mind az 1850-es, mind pedig az 1860-as években sikerült idejében leleplezni, illetve felderíteni. Ugyanakkor hamis információk, felsülések, álügynökök tevékenysége is jellemezte az információszerzést. A teljes lefedettséget ráadásul lehetetlenné tette a társadalmi hatókör korlátozottsága, az arisztokrácia megfigyelése nehéz feladatnak bizonyult. Új kihívást jelentett továbbá a modern kommunikációs eszközök — például a távíró — megjelenése, illetve azok magánszemélyek általi használata. Az Összegzés további szempontokat is vizsgál, ezek közé tartozik többek között a rendőrség és a dinasztikus politika viszonya, a nemzetközi kitekintés, az 1848 előtti időszakkal való összehasonlítás, a kontinuitás kérdése az ügynökök alkalmazása során, valamint a magyarországi hálózat speciális jellemzői. A kötet és a Deák Ágnes által elvégzett kutatás konklúziójaként három elemet emelnénk ki a szerző záró gondolataiból. A vizsgált korszakban a rendőrség működése
