Századok – 2016
2016 / 5. szám - KÖZIGAZGATÁS-TÖRTÉNETI MŰHELYTANULMÁNYOK - Fülöp Tamás: Egy elfeledett alispán: Küry Albert pályaképe
EGY ELFELEDETT ALISPÁN 1325 A vármegye megválasztott tisztségviselői esetében a dualizmus időszakában mindez kiegészült azzal a sajátos szemponttal is, hogy az egyre hatékonyabbá, professzionálisabbá és ugyanakkor centralizálttá váló közigazgatás rendszerében a központi államhatalommal szembeni egykori autonómia és önrendelkezés egyik fontos tényezőjét jelentette a vármegye, s benne a helyi közigazgatás tisztviselőinek megválasztására, kinevezésére, javadalmazásuk megállapítására vonatkozó jogosultság.4 Mindebből azt feltételezhetjük, hogy a vármegyei közigazgatás vezető képviselőivel szemben a helyi közvélemény részéről tapasztalható méltó elismerés, vagy elfogultság abból is eredeztethető, hogy egy népszerűtlen, megosztó, közös érdekek képviseletére alkalmatlan, morálisan kifogásolható közéleti múlttal rendelkező, vagy korrupcióval összefüggésbe hozható személyiséget minden bizonnyal sokkal kisebb eséllyel választottak volna meg a vármegye első tisztviselőjévé. Ugyanígy a vármegyei önkormányzatiság egyik logikus következményének tekinthetjük, hogy a kormányzat által kinevezett főispánnal szemben általában népszerűbb közéleti szereplőnek számított a vármegyében a közgyűlés által megválasztott alispán.5 A megyei levéltárakban az elmúlt évtized során örömteli módon felélénkülő archontológiai kutatások irányították rá a figyelmet arra a tényre, hogy a 19. század végi, 20. század eleji vármegyei közigazgatásban jó néhány olyan felkészült, szakmailag elhivatott, vármegyéjükért, hivatásukért, az általuk vezetett közösségért akár egyéni áldozatvállalásra is kész vezető tisztviselő, szakember tevékenykedett, akik a legnehezebb történelmi pillanatokban is - legyen az az 1905-1906-os vármegyei ellenállás, a „Nagy Háború”, vagy az 1919-es proletárdiktatúra és román megszállás időszaka — képesek voltak hivatalukat felelősségteljes, korrekt, humánus módon ellátni, és a politikai, felekezeti és társadalmi különbözőségek ellenére is- megnyitotta az előrelépés útját. Vö.: Pesti Hírlap, 1912. április 2., 7., 11. (34: 79., 84., 87. sz.), http://adtplus.arcanum.hu/hu (2016. április 14.). 4 1870. évi XLII. te. A köztörvényhatóságok rendezéséről. In: 1869—1871. évi törvényezikkek. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár 1000-1895. Millenniumi emlékkiadás. Szerk. Márkus Dezső'. Bp. 1896. 211-221. Az 1870. évi XLII. törvénycikk - jóllehet a területi és közigazgatási elkülönülés valamennyi formáját nem számolta fel - alapvetően szabályozta a törvényhatóságok hatáskörét, a törvényhatósági bizottság, a közgyűlés választási rendjét, működését, illetve a főispán, az alispán és a további tisztviselők hatáskörét. Tisza Kálmán 1875-ben hatalomra került kormányzati rendszerének fő törekvése azonban az volt, hogy az állam hatáskörét fokozatosan kiterjessze a megyei közélet mind szélesebb területeire. Nem véletlen tehát, hogy az „önálló vármegye” és a központi államhatalom küzdelme az egész korszak megyei közéletére rányomta bélyegét. Vö.: Fülöp Tamás: Vármegyei közigazgatás a 19. század végén. In.: Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876—1990. Szerk. Fülöp Tamás. Szolnok 2013. 74-80. 5 Jász-Nagykun-Szolnok megye történeti archontológiája. Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára (a továbbiakban MNL JNSzML), Szolnok 2013— 2016. Tisztviselők feladatkörei. (Online adatbázis: http://jnsz.archivportal.hu/index. php?&action=view Ítem&item=557&chk=aa7279cfa68585c99b9440dd3b2e9a8c. )
