Századok – 2016
2016 / 5. szám - A SZÁZADOK 150. ÉVFOLYAMÁT ÜNNEPELJÜK - Pál Lajos: Kiadatlan dokumentumok Berlász Jenő (1911-2015) hagyatékából: Berlász Jenő: Emlékeim a Teleki Pál Tudományos Intézet Történettudományi Intézetéről; Dokumentumok; Berlász Jenő: Búcsúbeszéd Hajnal István ravatalánál
1212 BERLÁSZ JENŐ (1911-2015) végrehajtotta, a marxista történészek behozatalával azonban még várt. A belpolitikai helyzet ezt a lépést még nem kényszerítette ki. Igaz ugyan, hogy 1946 júliusában a kommunista párt egyik jeles személyisége, Fogarasi Béla profeszszor a Vörös Hadsereg magyarországi lapjában, az Új Szóban éles támadást intézett a Történettudományi Intézet által fémjelzett, az előző év őszén bevezetett középiskolai történelem-tankönyv egyik szerzője, Berlász Jenő ellen a Szovjetunióról szóló fejezet „hamis” szemlélete miatt. Ezt az akciót azonban a közoktatási miniszter (Keresztury Dezső) ügyesen kivédte azzal, hogy a vonatkozó tankönyvbe egy új, „hiteles” fejezetet illesztetett be, amelynek szerzőjeként először Zsigmond Lászlót, majd Feuer Klárát, végül Sesztakov orosz történészt nevezték meg. A vihar így elmúlt az Intézet felett, Bibó a helyzetet annyira derűsnek látta, hogy még 1947 nyarán sem nyitott a marxisták felé. Hiszen Révai József a kommunista párt fő ideológusa ez év június 12-én úgy nyilatkozott, hogy a polgári és a szocialista szellemi irányzat a kulturális-tudományos életben - az egyetemeken is - egymás mellett érvényesülhet. Ez az állásfoglalás bennünket, a Történettudományi Intézet munkatársait messzemenőleg megnyugtatott; szabadon kutathattunk, írtunk és publikáltunk. Mind a Revue-nek, mind a Századoknak 1947-ben újabb kötete jelent meg. Optimizmusunkat alátámasztotta az is, hogy a Bölcsészkaron Szekfű Gyula utódaként Kosáry tanított, engem pedig 1947 szeptemberében a Közgazdaságtudományi Karra professzorrá neveztek ki, mégpedig az egyetemes társadalom- és gazdaságtörténet tanszékére. Intézetünk tagjai közül többen egyetemi magántanári képesítést nyertek. Pedig nem lett volna szabad ennyire bizakodóknak lennünk. Hiszen nemzetközi helyzetünk és belső politikai viszonyaink egyáltalán nem voltak biztatóak, ellenkezőleg nyomasztóak voltak. Az 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerződés ismét a trianoni határok közé szorított bennünket. Márciusban kénytelenek voltunk beleegyezni a magyar-szlovák lakosságcserébe, sőt a kisalföldi magyarság részleges kitelepítését is tudomásul vettük. Ezzel egyidejűleg gyökeres fordulat állt be a szovjet-amerikai viszonyban; felbomlott a világháború során kialakult szövetségi rendszer, megkezdődött a hidegháborús korszak. A belső politikában pedig egyre inkább láthatóvá vált, hogy a polgári pártok végnapjaikat élik. 1948 valóban a „fordulat éve” lett. Megkezdődött a polgári tudományosság felszámolása. A kommunista párt napilapjában, a Szabad Nép június 21-i számában, kiemelt helyen éles támadó cikk jelent meg ez alatt a cím alatt: „A kapitalizmus szellemében Horthy tanárai tanítanak a Közgazdasági Egyetemen.” Olyan egyetemre van szükség, amely a demokráciának nevel gazdasági szakembereket. Ez után nem volt meglepő, hogy július 24-én egy kormányrendelet feloszlatta a Műegyetem szervezetébe tartozó Közgazdaságtudományi Kart, és helyette felállította a Magyar — rövid idő múltán a Marx Károly — Közgazdasági Egyetemet. Még nagyobb jelentőségű volt az országgyűlés által augusztusban
