Századok – 2016
2016 / 5. szám - A SZÁZADOK 150. ÉVFOLYAMÁT ÜNNEPELJÜK - Gyáni Gábor: Professzionalizáció és nemzeti öntudat
1108 GYÁNI GÁBOR anyagul szolgálandó puszta okmányközlések képezendik”.16 Ipolyi Arnold, a lap egyik állandó történész szerzője egy Thalyhoz intézett, 1867. október 5-én kelt levelében szót emel az idézett szerkesztési elv ellen. „Én épen nem osztom azt, hogy csupa kidolgozott értekezés sőt épen apró közléseket, kérdezősködéseket, s más gyűjteményekben fel nem vett okmányokat, igen helyén vélnék.”17 Felvetésére nem reagált senki, még a szerkesztő sem kommentálta azt. Nem feladatunk, hogy ellenőrizzük, mennyire valósult meg az induló Századok kitűzött szerkesztői elve, miszerint „inkább kidolgozott czikkeket” kíván közölni, ahelyett, hogy okmánypublikációkkal tömné meg a lap hasábjait. Ám már puszta ránézésre is az a benyomásunk támad, hogy a lap nem volt képes hiánytalanul megfelelni ennek a célkitűzésnek. Ez bizonnyal abból eredt, hogy a történetírás akkori forrásfetisizmusa mellett a mondott gyakorlat nem is állt talán annyira távol a tudományosságot illető korabeli elképzelésektől. Ezt tanúsítja a szintén Ipolyi Arnoldtól származó, a lapban közzétett azon történészi óhaj is, hogy ugyancsak helye lenne a Századokban a dialógus jellegű szakmai konzultációknak is. Mire gondolt Ipolyi? „Hányszor megesik, hogy történelmi vizsgálataink közt felmerülő egyes kérdések iránt nem vagyunk képesek a rendelkezésünkre álló összes történeti kútfők nyomán eligazodni: míg mások használatára álló levéltári készletek, okmánylevelek stb. felvilágosítást szolgálhatnak. - Hányszor hiányzik egy keresett adat, okmány, stb. melynek nyomában vagyunk, de melyet feltalálni nem vagyunk képesek. Egy egyszerű utalás azonban rávezethetne, ha alkalmunk volna nehézségeinket az illető szakférfiak tudomására juttatnunk.”18 Ami arra is megfelelő alkalmat teremthetne szerinte, hogy a történész szakma felhívja ily módon a közgyűjtemények kezelőinek és minden forrásőrzőnek a figyelmét a birtokukban lévő, az általuk gondozott történelmi kútfők kivételesen nagy jelentőségére. Ez utóbbi megjegyzés arra látszik utalni, hogy Ipolyi maga sem állít többet, mint hogy a forrásokkal való történészi pepecselés képezi az egyedüli szakmai feladatot. S minden bizonnyal így gondolta ezt a Századok (és a Történelmi Társulat) történészeinek a többsége is. De kik ők vajon, milyen szerzőgárda nyert legitim módon jogot arra, hogy ily módon művelje a tudományos rangúnak elismert történetírást? A Magyar Történelmi Társulat és a Századok szoros összetartozása nem anynyi volt csupán, hogy a Társulat titkárának jutott a lap szerkesztése: ennek a kapcsolatnak további fontos eleme, hogy a Társulat választmányának tagjai szinte maguknak tartották fenn a Századok szerzőségére való jogosultságot. Jól mutatja ezt Horváth Mihály 1867. október 12-én kelt, a választmányi tagokhoz írt körlevele. „A »Századok« első füzetének tárczájában is hathatósan föl voltak kérve a t. választmányi tagok, mint e havi közlöny »legtermészetesebb munkatársai«: 16 Századok 1. (1867) 81. 17 A levelet közli: GlatzF.: Szerkesztőségi munka i. m. 684. 18 Ipolyi Arnold: Nyílt levél. Századok 2. (1868) 61.