Századok – 2016
2016 / 5. szám - A SZÁZADOK 150. ÉVFOLYAMÁT ÜNNEPELJÜK - Gyáni Gábor: Professzionalizáció és nemzeti öntudat
1104 GYÁNIGÁBOR egyenértékű persze azzal, hogy a szakértelmet kisajátítja magának egy bizonyos beszédmód; ezzel együtt kerül tehát sor a „tudományos határmunkálatok” elvégzésére, annak megállapítására, hogy mi a tudomány, és mi a nemtudomány.2 A professzionalizáció folyamatának egyik döntő szervezeti motorja, az egyetem ez időben még nem tölti be az e téren később rá háruló feladatokat: késik a történész (tanár)képzés elindítása. A legtöbb európai országban nagyjából azzal egy időben vagy majd csak azután kerül rá sor, hogy az Akadémia és a tudományos társaságok már felhatalmazva érzik magukat az öntörvényű tudományos élet legitimálására. Úgy és azáltal válik tehát valakiből történettudós, hogy az akadémia tagjává választják, és/vagy alapítója és vezetőségi tagja valamelyik szakmai társulatnak. A 19. század második felében megindított szakmai folyóiratok hátterében is többnyire ezek a szerveződések állnak. A sok-sok példa felsorakoztatása helyett álljon itt egyetlen átlagos eset leírása. Nagy Iván, a 19. század második felének neves történetírója (1824-1898) - számos szakmabeli társához hasonlóan — jogot végzett,3 majd királyi táblai jegyzőként kereste a kenyerét. A szabadságharc bukása után, amikor az eseményekben játszott szerepe miatt elvesztette az állását, fordult érdeklődése a tudomány felé. Mint visszaemlékezésében írja: „[1850] Augusztus óta Balassa-Gyarmaton laktam [...] Foglalkozásom olvasás volt. Rendbe szedtem édesatyámról maradt könyveimet és családi írásainkat Megszűnvén nyavalyám [váltóláz gyötörte korábban] és megerősödvén, hozzákezdtem kedvenc tanulmányomhoz: a történelemhez. [...] A következő évre virradván, történeti tanulmányaimat folytattam, és e tekintetben némely könyvekért fordultam balassa-gyarmati ügyvéd és könyvgyűjtő Kalmár István könyvtárához, majd Bérczy Lajos (Károlynak bátyja) által báró Balassa Antalhoz. Ettől kapván meg Istvánf[fy] munkáját Budai Ferenc Históriai Lexiconát, melyeket akkor nem bírtam és rájok szükségem volt.”4 * Ezt követően az olasz Velencébe távozott, és onnan visszatérve döntötte el végül, hogy történész lesz. Miután megjelentek első történeti tárgyú munkái, a működését 1858-ban újra kezdő Magyar Tudományos Akadémia a levelező tagjai közé választotta: Nagy Iván ezzel egy csapásra tudós történetíróvá 2 A kérdés fogalmi megközelítéséhez vö. Thomas F. Gieryn: Határmunkálatok és a tudomány elhatárolása a nemtudománytól: feszültségek és érdekek a tudósok szakmai ideológiáiban. Ford. Lukács Anikó. In: Határmunkálatok a tudományban. Szerk. Kutrovácz Gábor — Láng Benedek - Zemplén Gábor. Bp. 2010. 200—225. 3 Vö. „Szakszerű történelmi képzést a felsőoktatás adott szerkezete miatt az első [történész] generációból még senki, s a másodikból is csak azok kaptak, akik 1850 után születtek. Az 1850-ig születettek túlnyomó többsége jogot tanult a pesti egyetemen vagy valamelyik vidéki jogakadémián, illetve líceumban, és ügyvédként, bíróként vagy a közigazgatásban helyezkedett el.” Romsics Ignác. Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19-20. században - nemzetközi kitekintéssel. Bp. 2011. 110. 4 Nagy Iván naplója (Visszaemlékezések). Szerk. Tyekvicska Árpád. Balassagyarmat 1998. 130., 131.
