Századok – 2016

2016 / 5. szám - KÖSZÖNTŐ - Frank Tibor: Százötven év a magyar történettudomány szolgálatában

KÖSZÖNTŐ

SZÁZÖTVEN ÉV

A MAGYAR TÖRTÉNETTUDOMÁNY SZOLGÁLATÁBAN

A Kiegyezés táján egy magyarországi angol utazó azt találta, hogy miközben Nyugat- Európában az intézményeket, Kelet-Európában a személyiségeket becsülik nagyra, és tartják tiszteletben. Ez ugyan sok tekintetben helytálló megfigyelés, nagy nemzeti intézményeink közül mégis többnek is tartósnak bizonyult a becsülete. Kevés ilyen intézményünk van, ezek a 19. században eresztettek gyökeret, s némelyik - ha úgy vesszük — századokon át máig ívelő életutat mondhat magáénak. Ha ezek nyomát keressük, a nemzetté válás magyar útja rajzolódik ki. Útjelzői a Magyar Nemzeti Múzeum (1802), a Magyar Tudományos Akadémia (1827), a Nemzeti Színház (1837), a [Budapesti] Filharmóniai Társaság Zenekara (1853), a Magyar Történelmi Társulat (1867), a[z Országos Magyar Királyi] Zeneakadémia (1875), a Magyar Országos Levéltár (1875), a Magyar Távirati Iroda (1881), a Magyar Vöröskereszt (1881), a [Magyar Királyi] Operaház (1884). Valamennyit abból a nemzeti öntudattal Európa szerte büszkén fellépő évszázadból örököltük meg, amelyből egyik legrégebbi, folyamatosan működő magyar folyóiratként a Történelmi Társulat közlönyét, a Századok at is (1867). Ez az időszak más, máig működő folyóiratokat is útnak indított, így a Keresztény Magvetőt (1861), az Unitárius Közlönyt (1888). De történelmi lapjaink közül ez jelenik meg a legrégebben, és ami magyar földön nagy ritkaság: folyamatosan. Az, hogy az Universitas Hungáriáé, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem 1635 óta folyamatosan működik, már-már csodaszámba megy.

Kiemelkedő történetírónk, a ’48—49-es forradalom és szabadságharc utáni bujdosásából éppen hazatért Horváth Mihály, a Társulat ekkor még ideiglenes elnökeként fogadalmat tett: „gyarapítani részünkről is az igazságnak és társulásnak, a szabadságnak és miveltségnek ama gazdag örökségét, melyet a múlttól vettünk, és hatványozva szállítani át a jövendőre, mint olyatén adalékot a mi részünkről, mely a mi mulékony létünket a nemzetünk, fajunk valamennyi nemzedékeit átövező lánczhoz kösse. Fogjuk-e pedig e kötelmünket másként teljesíthetni, mint ha a letűnt nemzedékek életének s munkásságának minden mozzanatait felkutatjuk és a történelmi Ítészét világánál részletezzük s osztályozzuk;