Századok – 2016

2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Ujváry Gábor: "A külföld még mindég alig tud rólunk” Magyar-német tankönyvvita a második világháború idején

112 UJVÁRY GÁBOR Utóbbi következő találkozóját 1944. február 16-18-a között Bécsben ren­dezték. Az ellátási gondokkal küzdő Birodalomban ekkor már a kísérő progra­mok, a „kis vacsora” és a Grand Hotelbéli villásreggeli költségeit is csak a né­met kultuszminiszter különböző hivatalokhoz intézett levelei alapján tudták előteremteni. Ráadásul a tárgyalásokra a birodalmi helytartó olyan rosszul fű­tött termet jelölt ki, hogy a hat ülésből végül négyet a Grand Hotel erre megfe­lelő helyiségében tartottak. Langerfeld arról is beszámolt, hogy a német részről beadott kifogások közül 117-et elintézettnek nyilvánítottak, mivel azokat a for­galomban lévő magyar tankönyvek már nem tartalmazták.58 Bár sok értelme ekkor már nem volt, a magyar sérelmek orvoslására „[...] az illetékes birodalmi hatóságok hozzájárulásával utasították a tankönyvkiadó­kat, vegyék figyelembe a javasolt módosításokat a tankönyvek új lenyomatai­nak elkészítésekor, ill. új kiadáskor vagy újbóli elkészítésekor.” A tárgyalások alapja amúgy a német sérelmek megbeszélése volt, a magyarokét a következő — már hiába tervezett — ülésre halasztották. Végül a „német kifogások megbe­szélése a felfogás teljes azonosságára vezetett”. Két hittankönyvvel kapcsolat­ban nem tudtak megállapodni, ugyanis a magyar fél kijelentette, hogy Magyar­­országon nem a kultuszminisztérium, hanem az egyház illetékes a hittanköny­vek szövegezésében, ugyanakkor fölajánlotta: a minisztérium megkeresi az ille­tékes egyházi hatóságokat, hogy a vonatkozó helyeket a kiegyensúlyozott ma­gyar-német kapcsolatok érdekében módosítsák.59 Rögtön ezután a német albizottság vezetője, Langerfeld 29 oldalas — 15 német kiadónak 60 kötetről írt — jelentésében tudósított, hogy a tankönyvki­adásra vonatkozó irányelvek és a magyar észrevételek — amelyeket nagyrészt figyelembe is vett — alapján milyen változtatásokat szükséges tenni az új vagy újra kiadandó tankönyvekben. Például Kleist egy szövegrészletét amiatt hely­telenítette, mert abban a „Bassa Manelka” és a „Bassa Teremtettem” kifejezé­sek szerepeltek. Javasolta, hogy ehelyett — persze az eredetit meghamisítva — csak „Manelka” és „Teremtettem” szerepeljen. Másutt a magyarosítás helyett a nagyfokú beolvadás, a „nem magyar népek kíméletlen elnyomása” helyett „a nem magyar népek intenzív felszívódása”, a „magyar rablósereg” helyett a „magyar sereg” fordulatok alkalmazását kérte.60 Az ésszerű kívánságokat azonban a háború kíméletlen realitása keresztül­húzta. Az egyik tankönyvkiadó ugyanis világossá tette, hogy az adott helyzet­ben — a papírellátási gondok és egyéb nehézségek következtében — az albizott­ság kéréseit lehetetlen teljesíteni. Ebbe végül Langerfeld is belenyugodott.61 Tudomásom szerint Langerfeld levele az utolsó dokumentuma a tankönyvek­kel kapcsolatos egyeztetéseknek. 58 BArch, R 4901/125. Bernhard Rust birodalmi és porosz tudományos, nevelési és népművelési miniszter levelei a pénzügy-, a külügy- és a közellátási és mezőgazdasági miniszternek, 1943. decem­ber 22., 1944. január 21. és február 10. Lengerfeld jelentése, 1944. március 23. 59 BArch, R 4901/6660. Az albizottsági ülés jegyzőkönyve, 1944. február 18. 60 Uo. Langerfeld feljegyzése, 1944. február 21. 61 Uo. A Verlag Moritz Diesterweg levele a Birodalmi és Porosz Tudományos, Nevelési és Nép­művelési Minisztériumhoz, 1944. július 15. Langerfeld levéltervezete, 1944. augusztus 8.

Next

/
Thumbnails
Contents