Századok – 2016
2016 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Ferenc: A fejedelmi gyász trilógiája. Három tanulmánykötet a kora újkori uralkodói temetésekről
megemlíteni, mint például a lotaringiai hercegek Nancy-ban található legendás ferences templombéli kriptája. A közép-európai körképben is érdekes színfolt lehetett volna például az erdélyi fejedelmek kora újkori temetkezési emlékhelyeinek bemutatása. Mindezek említésével azonban nem elsősorban a kötet hiányosságaira, hanem inkább a témában rejlő további lehetőségekre szeretném felhívni a figyelmet. TÖRTÉNETI IRODALOM 1089 3. Juliusz A. Chroscicki, Mark Hengerer, Gérard Sabatier (szerk.): Les funérailles princiéres en Europe, XVT' -XVIlf siécle vol. 3. Le deuil, la mémoire, la politique, Paris, Presses Universitaires de Rennes / Centre de recherche du chateau de Versailles, collection Aulica , 2015. A sorozat harmadik kötete a 2009-ben Versailles-ban és Saint-Denis-ben lezajlott nemzetközi konferencián előadott témák tudományos feldolgozását tartalmazza. E kötet a kora újkori európai uralkodói gyászszertartások emlékezetéről és politikai funkciójáról nyújt igényesen válogatott körképet. Az első részben a halálhír korabeli médiákban való terjesztéséről szóló tanulmányok kaptak helyet. A második egységben az uralkodók halála utáni saját országukban zajló gyászidőszakok jellegzetességeit mutatják be különféle nemzetiségű szerzők. A harmadik részben pedig a külhoni uralkodók gyászszertartásairól szóló dolgozatok gyűjteménye található a kérdés legszakavatottabb szakértőinek tollából. A szólás szerint a rossz hír szárnyakon jár, ami természetesen a kora újkori történelemben sem volt másként. A kötet első tanulmányának szerzője (G. Ricci) az itáliai fejedelemségek diplomatáinak Franciaországból küldött részletes követi jelentéseivel foglalkozik. Megállapítása szerint a fejedelmek saját legitimitásuk és hatalmi ambícióik érdekében modellként másolták a francia uralkodói gyászszertartások metódusát. A második tanulmány III. Lotaringiai Károly herceg halálát (1608) követő ceremóniákat leíró és ábrázoló különféle publikációkkal és azok szerepével foglalkozik (Ph. Martin). A következő szerző (M. Cassan) az 1610-ben a vallási fanatikus Ravaillac által váratlanul meggyilkolt IV Henrik király halálhírének franciaországi bejelentésével foglalkozik. A kora újkori hírlapok — gazetták — uralkodói gyászjelentéseinek és a gyászszertartások leírásainak átfogó bemutatása után (St. Haffemayer), a Habsburg uralkodók halálával és gyászával kapcsolatos korabeli metszetekkel ismerkedhetünk meg. A második rész első tanulmányában a portugál gyarmatbirodalom első uralkodójának, I. Mánuel király halálának (1521) és gyászszertartásának lisszaboni és hat hónappal későbbi goai történetét vázolja fel a szerző (L. Carvalho-Gongalves). Hasonlóan érdekes jelenség volt IV Fülöp spanyol uralkodó halálhírének (1665) a nagy kiterjedésű spanyol gyarmatbirodalomban való fokozatos elterjedésének problémája (L. J. Cuesta Hernández). A következő tanulmány szerzője (U. Niggemann) III. Orániai Vilmos angol király halálát követő hivatalos részvétnyilvánítások alapján igyekezett feltérképezni a Dicsőséges Forradalom után kialakult új angol hatalmi rendszer megszilárdulását. Bemard Hours hasonló módszerekkel elemezte a 18. századi franciaországi vidéki társadalom uralkodók halála utáni reakcióit. VII. Károly a korszak azon ritka német-római császára volt, aki nem a Habsburg-házból származott. Britta Kägler tanulmánya jól rámutatott — a halála utáni gyászszertartások és a különféle eseményhez kapcsoló publicisztikák alapján — arra a nyilvánvaló tényre, hogy a választófejedelem kettős, bajor és császári gyásza egy bizonytalan korszak bizonytalan helyzetét tükrözte. Szintén a 18. századi Német-római Birodalom történetének „gyászos ügyeibe” kalauzolja az olvasót a következő tanulmány írója (M. Pappenheim), aki a birodalmi fejedelmek és császárok gyásza közötti különbségekre hívja fel a figyelmet. A második rész utolsó tanulmánya (D. Zakharine) az orosz cárok halála utáni szertartások széles társadalmi jellegére és az ahhoz kapcsolódó jellegzetes rituáhs szokásokra — mint például az alkoholfogyasztás — hívta fel a figyelmet. A harmadik rész a külföldi uralkodók haláláról való megemlékezések témakörében gyűjtött össze releváns tanulmányokat. Az első szerző (S. Edouard) a spanyol uralkodók halálhíreinek modellalkotó — ars moriendi jellegű — gyászjelentéseit elemezte. Ezt követően ismét IV Henrik francia király meggyilkolása utáni megemlékezések sorából emelte ki Kerstin Weiand az Angliában a hírből kibontakozó harcos király (Warrior King) mítoszát. A következő tanulmány szerzője (F. B. Assof) az első Bourbon spanyol uralkodó, V Fülöp nagyapja, XIV Lajos francia király halála alkalmából szervezett nagyszabású gyászszertartások alapján vont le következtetéseket ezeknek az új dinasztia megszilárdításában játszott fontos szerepéről. Ezután a firenzei külföldi uralkodók
