Századok – 2016
2016 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Búza János: ifj. Barta János: "Ha Zemplin vármegyét az útas vizsgálja...” II. (Adattár Zemplén megye 18. századvégi történetéhez)
1072 TÖRTÉNETI IRODALOM zott, hogy egy adott pillanatban felgyújtották a falut, ám az nem feltétlenül néptelenedett el. A népesség szerencsére jóval erősebb és flexibilisebb lehetett, mint eddig gondoltuk, legalábbis a rövid idő alatt újratelepült falvak nagy száma erre enged következtetni. További behatárolásra ad lehetőséget, hogy a szerző szerint a forrásokból kiolvasható egy másik szisztéma is, melynek alapján az omnino combusta néven olyan falvakat írtak össze, ahol a lakosok a környező településekről visszajártak művelni a földjeiket, és termények után földesuraiknak adóval is tartoztak, míg a penitus combusta elnevezés mögött az olyan falvak rejtőznek, ahol a falu határai is műveletlenül állnak. A szerző több esetben még ennél is tovább megy, és újabb fogalmak többletjelentését próbálja meg igazolni a forrásokból, amelyek akár sikerrel is kecsegtethetnek. Azonban most a számos adatolás mellett is úgy tűnik, hogy van egy határ, amin túl az újabb distinkciók már nem egyértelműek, és a 118-119. oldalon található táblázat megállapításait a későbbi kutatásoknak kell megerősíteni. Ezzel együtt óriási előrelépés, hogy az eddig elnagyoltan kezelt településjelzők kapcsán Simon Éva egy konkrét értelmezési javaslatot dolgozott ki. A könyv alcímében ígért oszmán terjeszkedéssel az utolsó két fejezet foglalkozik. Az eddig meglehetősen elméleti és módszertani munka hirtelen a kronológiai idősíkban került áthelyezésre, és a magyar történetírásban kanonizált 1526. évtől kezdve módszeresen bemutatja a (később) kanizsai náhijének nevezett terület sorsát. Minderre természetesen szükség van, ám szerencsésebb lett volna mindezt a kötet elején elhelyezni, mintegy térben és időben kontextualizálva azt a problémát, amivel egészen idáig foglalkozott. Természetesen valahol érthető az elv, hiszen a történeti áttekintés után éppen a forrás segítségével lehet bemutatni az oszmán hódító stratégiát az 1570-es években. Az elemzésből ugyanis szépen kiderül, hogy a szigetvári bégek javadalombirtokait nagyon is tudatosan utalták ki a Kanizsa környéki „igényterületeken”. Mindegyike stratégiailag jelentős volt a hódoltató portyák és felvonulások során, így az újabb hódítások ugródeszkáinak számítottak. Az elképzelés sikerét bizonyítja, hogy a vizsgált területen a háborús békeévek első tíz esztendejében több mint ötszáz falut szorítottak rá a rendszeres adózásra, és ez a folyamat csak a Kanizsa körüli végvárrendszer kiépítésével szűnt meg. A kötet végén lévő mellékletben a forrásközlés a helytörténészek számára rengeteg új információt rejt, és egyben a megye török kori település- és népesedéstörténetéhez is megkerülhetetlen lesz. Emellett a részletes bibliográfia, az idegen kifejezések magyarázata, valamint a személy- és helynévmutató egyaránt sokat segítenek a kötet megértésében és használatában. Ehhez kapcsolódóan tartozik egy CD-melléklet is a könyvhöz, melyen a felhasznált térképek nagyobb és színesebb változatát, valamint egy, a könyvben nem szereplő oszmán kémtérképet is találunk. A Simon Éva disszertációjából készült könyv magán viseli a doktori képzésben készült mű jellegzetességeit, néhol túl didaktikus, esetleg olyan forrástípust is bemutat, melyet később alig hasznosít, mint például az urbáriumok és dézsmajegyzékek, de ez mit sem von le az értékéből. Egy darab defterből az oszmán előrenyomulás Zala megyei jellegzetességeit bemutatni mindenképp mestermunka, amely megérdemli a méltatást. Varga Szabolcs Ifj. Barta János „HA ZEMPLIN VÁRMEGYÉT AZ ÚTAS VISGÁLJA ...” II. (Adattár Zemplén megye 18. századvégi történetéhez) Debreceni Egyetem Történeti Intézete, Debrecen, 2015. 426 o. Neves közgazdászunk, aki külföldön méltán elismert professzorként fejezte be pályafutását, csaknem egy évszázaddal ezelőtt találóan nyilatkozott úgy, hogy „A tudománynak két proletárja van: a statisztikus és a történetíró.” Proletáron — politikai mellékzönge nélkül — „... az adatokat fáradhatatlanul egymásra halmozó hangyaszorgalmú munkást" értette Surányi-Unger Tivadar, miközben inkább a statisztikusok közé sorolta azokat a történészeket, akiket ma már a történeti statisztika elkötelezett művelőiként tartunk számon, s akiket túlzás nélkül tekinthetnénk a tudomány valódi proletárjainak. Nem kizárt, hogy Ifj. Barta János — a Debreceni Egyetem Történeti Intézetének emeritus professzora — tiltakozna a fenti minősítés ellen, az azonban kétségtelen, hogy a história rangos művelőinek nemcsak egyike, hanem hangyaszorgalmú munkása. Korábbi — Gazdálkodás és tár
