Századok – 2016
2016 / 4. szám - MŰHELY - Tevely Arató György: Turos Miklós (1591-1656) Különleges karrier a dunántúli végekről. Egy kiskomáromi főtiszt és családja társadalmi mobilitása
TÚRÓS MIKLÓS (1591-1656) 975 zegben telt el, és halála napjáig tevékeny része volt a kiskomáromi hadigépezetnek. Életének a végvár nem egyik állomása volt, hanem életközege maga. A kiskomáromi katonaközösség egyik legállandóbb tagja és elöljárója volt. Óriási helyi tekintélye és kapcsolatrendszere — amelyet vállalkozó szellemű, céltudatos és kitartó egyéniségének éppannyira köszönhetett, mint a kor és élete színtere által kínált kivételes karrierlehetőségeknek — révén nemcsak alárendeltjei megbízható és számon tartott elöljárója volt, hanem működésével összhangba tudta hozni családja fölemelését is. Halála legalább annyi megfejteni való, személyén túlmutató összefüggést takar, mint származása. Az ismeretlen közegből jött, mindvégig egy helyben maradó, s ezen a helyen legtöbb sorstársa számára elérhetetlen csúcsra jutó vitéz sikerének „titka” vonzó kérdéseket tartogat a kutató számára. Életrajzát a következőkben karrierjének egy-egy speciálisabb megközelítésével mutatom be. A családi birtokok A vitézlő rend mobilitásának törvényszerűségeit leginkább talán úgy ragadhatjuk meg, ha föltérképezzük, miként törekedtek tagjai a nemesi-földbirtokosi életforma felé.43 Túrós Miklós családjának birtokpolitikája különleges, alapjaiban mégis jellemző példája e rend középrétege viselkedésének. Ebben az alfejezetben a Túrós família birtokait csoportosítom, a maguk történeti egységében kezelve az egyes jószágokat. A birtokszerző ős erőteljes, koncepciózus igyekezete és határozott birtokkormányzata olyannyira meghatározta a következő nemzedékek viszonyát a család ingatlan javaihoz, hogy szükségesnek látszik pályája tárgyalásakor áttekinteni utódai jószágpolitikáját is. Hihetőleg nincstelen katonaként vagy hajdúként44 kezdte pályáját. Nemesemberré válva személyében szabaddá lett, bár katonavolta a személyes szabadságot korábban is biztosította számára. Az igazi előnyt ezek után az jelentette, hogy nemesként könnyebben kaphatott időleges- vagy örökjogú földbirtokot akár dominuszától, akár zálog formájában bárkitől,45 s ezt igyekezett is kihasználni: a vele közel azonos társadalmi helyzetű bajtársaitól vagy szomszédaitól szerzett hódoltsági jószágai mellett a hátországban is tudatosan építette a főuraknak vagy a bene possessionati fölső rétegébe tartozó uraknak vállalt szolgálatokkal nemesi jogállású birtokát, ez pedig a szervitori rendszer felé történő elmozdulásra mutat. 43 Vö. Varga J.: Szervitorok i. m. 175-180. 44 A fogalomhasználatra 1.: Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században. Zalaegerszeg 2010. 96.: ,A dunántúli szóhasználatban a katona a lovas, a hajdú pedig a gyalogos megnevezése volt.” Vö. a „Lóra katona, kapura hajdú, likra, nemesember!” szállóigévé vált, és a Dunántúl egyes részein gyermekmondókává torzult — 1. Együd Árpád: Népi sportszerű játékok Somogybán. In: Somogyi Múzeumok Közleményei 4. (1981) 108-109. — mondással, amely a XVII. századi magyar várharcászat egyik legtömörebb összegzése is lehetne. Romlott, csúfoló jellegű variánsát Dugonics András: Magyar példabeszédek és jeles mondások. Szeged 1820. II. 73. is jegyzi, népszerűbben: Tóth Béla: A magyar anekdotakincs. Vál. és szerk.: Szalay Károly. Bp. 1986. 53. 45 Varga J.: Szervitorok i. m. 178.
