Századok – 2015
2015 / 2. szám - Pálosfalvi Tamás: Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála
TETTES VAGY ÁLDOZAT? HUNYADI LÁSZLÓ HALÁLA 439 vajda, Bánfi Pál ajtónállómester, Buzlai László pohárnokmester, (Szomszédvári) Henning lovászmester, Konrad Hölzler osztrák hubmeister, Wolfgang von Ruckendorf kamarás és Jodok véglesi kapitány. Nos, az eddig elmondottak fényében nyilván a figyelmes olvasónak is feltűnik, hogy a névsor meglehetősen hiányos. Nem találjuk benne például Jiskrát, sem Rozgonyi Rénoldot, sem Pálóci László országbírót, holott más forrásokból mindhármukról tudjuk, hogy aktívan közreműködtek a Hunyadi-fivérek elfogásában és az azt követő eseményekben. Hozzájuk adhatjuk még a másik két Rozgonyi fivért, Jánost és Osvátot, akiket maga V László említett név szerint március 15-i levelében. Ok ugyanúgy tarthattak a Hunyadi-párt esetleges bosszújától, mint azok, akik a március 21-i oklevélben szerepelnek, valamiért mégsem kerültek bele - minden bizonnyal azért, mert nem is akartak. A kérdés mármost az, hogy miért nem? A kérdésre lehetetlen teljes bizonyossággal felelni, de egy hipotézis azért megkockáztatható. Március 15. és 21. között egyetlen olyan dolog történt, amit némi joggal sejthetünk a királypárti urak névsorának „átalakulása” mögött: Hunyadi László kivégzése március 16-án. Láttuk, hogy a királyi tanács kemény viták színtere volt napokon keresztül, minden bizonnyal már a besztercei gróf kivégzése előtt is. Én a magam részéről a március 21-i oklevél „hiányzóiban” látom azokat, akik ugyan készséggel közreműködtek a Hunyadi-párti államcsíny kivédésében, de nem járultak hozzá Hunyadi László kivégzéséhez. Akár személyes okokból, akár egyszerű politikai megfontolásból tettek így, a továbbiakban nem volt szükségük a király által kilátásba helyezett különös védelemre. Ellentétben a többiekkel, akiknek ellentétes motivációit szintén csak sejthetjük. Közülük csupán hárman: Garai, Újlaki és Bánfi számítottak nehézsúlyú politikusnak, Buzlai gyakorlatilag Újlaki embere volt, a többiek pedig idegenek, illetve (még) gyökértelen jövevények, mint a Zsigmond utolsó esztendejében feltűnő két külföldi lovag, Czernin Henning és Kussow-i Jodok. Ha igaz a március 21-i oklevél állítása, miszerint az összeesküvők Garai nádort is félre akarták állítani, a magyar bárók között Újlaki és Bánfi marad egyedül, akik politikai haszonszerzés céljával hajlandók voltak elmenni a végsőkig. Ez pedig csak tovább erősíti mindazt, amit Újlaki feltételezett szerepéről fentebb elmondtunk. Tettes vagy áldozat? - tettük fel a kérdést a tanulmány címében Hunyadi Lászlóval kapcsolatban, és az eddig elmondottak fényében talán nem lesz meglepő a válasz: is-is. Tettes, amennyiben ha nem is kifundálója, de kényszerű végrehajtója volt egy V László hatalomtól való megfosztására szervezett, sikertelen összeesküvésnek. Áldozat, amennyiben a szálakat nem ő, hanem egyik oldalon nagybátyja, Szilágyi Mihály, a másik oldalon pedig apja egykori harcostársa, Újlaki Miklós mozgatta. Ha tetszik, belekényszerítették egy olyan helyzetbe, amelynek megoldása meghaladta erejét és politikai ítélőképességét. Tulajdonképpen ugyanezt mondhatjuk el V Lászlóról is, aki „hivatalból” birkózott megoldhatatlan problémákkal. Hogy ő elég pontosan tisztában volt a helyzet kilátástalanságával, alighanem éppen korai halála mutatja. És ugyanezen helyzet áldozata lett bő esztendővel később a maga módján Garai László is. 0 nem mint a teljesen hipotetikus „Cillei-Garai liga” feje, hanem mint az ország nádora, hivatalából adó-
