Századok – 2015
2015 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy János: A vármegyei követküldési gyakorlat jellegzetességei az 1751. évi országgyűlés példáján
956 NAGY JANOS possessionati politikai öntudati erősödésének indikátorai. A követküldésnél továbbéltek természetesen bizonyos helyi-regionális jellegzetességek, amelyek részint a vármegyék történelmi hagyományaiból adódnak, részint a birtokszerkezetből adódó társadalmi-, és hatalmi viszonyokból fakadnak (nagy-, közép- és kisbirtok aránya, egyházi-világi, illetve felekezeti megoszlás). A jómódú középbirtokos nemesség követállítási dominanciája ugyan szilárdnak tűnik, de a törvényi szabályozással és a szakirodalom véleményével ellentétben, néhány esetben képességeiknek köszönhetően armalista és kisebb vagyonú, kevésbé nagy múltú családok sarjai is eljuthattak a pozsonyi diétára. Ezen túl a fent észlelt jelenségek megerősítik azt a vélekedést — Pierre Bourdieu fogalomkészletét kölcsönvéve —, hogy a követek társadalmi tőkéje talán nem elsősorban saját személyes súlyukon, hanem az általuk képviselt közösség (vármegye) szimbolikus hatalmán, ennek reprezentálásán nyugodott.92 Az átnézett megyékben az arisztokrata családok sarjai csak kivételesen (például Fejér, Heves) mutattak érdeklődést az országos politikával kapcsolatos vármegyegyűlések iránt, egyébként uradalmi alkalmazottaikkal képviseltették magukat jelentős számban (például Moson, Tolna). A Nyugat-Dunántúl megyéiben (például Sopron, Vas, Zala, Moson) és néhány kelet-magyarországi megyében (például Csongrád, Szabolcs, Ugocsa) a vármegyék feltételezett többségéhez képest erőteljesebb főispáni érdekérvényesítés volt jellemző, talán nem függetlenül e megyék történelmi hagyományaitól és a legújabb kormányzati intencióktól, ám e jelenség okainak feltárása még alaposabb kutatásokat igényel.93 Az egyháziak (kanonokok, apátok) kiemelt jelenléte az instrukció-összeállító bizottságokban visszautal arra a diétái vitákon megmutatkozó jelenségre, amelyet a káptalani követek kormánypárt oldalán való aktivizálódása fémjelez 1751-ben, de ami aztán 1764-65-ben is érvényesült. A vármegyei politika szintjén mind a kormányzat, mind az ellenzék helyi exponensei is jelen vannak, azonban annak jele még nincs a forrásokban, hogy — önös érdekeik képviseletén túl — a követválasztásnál az országos politikával kapcsolatos érdekellentétek ütköznének. Erre a század végéig, illetve a reformkorig kell majd várni.94 92 Pierre Bourdieu: Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Szociológiai irányzatok a XX. században. Szerk.: Felkai Gábor - Némedi Dénes - Somlai Péter. Bp. 2000. 431-445., különösen 442-443. A kérdés megnyugtató módon való tisztázására a vármegyei követek csoportjának — a század több országgyűlésre kiterjedő — prozopográfiai jellegű vizsgálata adhat lehetőséget. 93 Az 1752. évi főispáni utasítás és az országgyűlés alatti fejlemények közötti összefüggések feltárása is további kutatómunkát igényel majd. 94 Erdekfeszítő párhuzamként mutatkozik a 18. századi helyi politika tekintetében a korabeli angol parlamenti választások példája, ahol — a mára klasszikussá vált parlament-történeti monográfia szerint — a helyi választásoknál az országos politikai kérdések alig merültek föl egészen a század utolsó negyedéig (1784-ig). Erre: Namier, Sir Lewis-Brooke, John: The House of Commons 1754- 1790. I. Introduction, survey, constituencies, appendices. London, 1985. 9.
