Századok – 2015
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pál Lajos: Egy folyóirat a történész viták kereszttüzében, Századok (1931-1943)
EGY FOLYÓIRAT A TÖRTÉNÉSZ VITÁK KERESZTTŰZÉBEN 85 sokan a szerkesztőség kültagjának (Hajnal nagy befolyású barátjának) tekintették, még akkor is, ha ebben az időben ez a megállapítás már nem állta meg teljesen a helyét. Ellenfelei szerint ebből a pozícióból csak úgy lehetett őt kiszorítani, ha a szerkesztőség munkatársait eltávolítják, és új emberekkel váltják fel őket. Ezt Hóman segítségével meg is tették. A „konfrontálódásban” Szekfíí mindvégig a háttérben maradt, de nem lehet kétségünk, hogy változatlanul megőrizte irányító szerepét a központi történész folyóirat feletti ellenőrzésért folytatott küzdelemben. A történet utóhangjaként el kell mondani, hogy a Deér által (is) generált Hóman-Mályusz-féle affér — mint arra már korábban utaltunk — véglegesen a Magyar Történelmi Társulat 1943. június 10-én tartott közgyűlésén elmondott elnöki megnyitóval zárult le. Itt Hóman Bálint részletesen kitért a történész vitákra, és a személyét érintő bírálatokra is. Hangsúlyozta, hogy magánemberként ezekre nem reagál, de azt nem teheti meg, hogy a társulat elnökeként ne reflektáljon azokra. Először általában a szélsőjobbhoz sodródott történészek felfogásával vitatkozott, majd rátért, név említése nélkül, Mályuszra: „Itt van mindjárt a népiség és a népiségtörténet; magyar fogalmazásban eddig egyikük megnyugtató definícióját sem kaptuk meg. Népiségen — olvassuk — a nép öntudatlan életét és kulturális tevékenységét kell értenünk, szemben »az egy azonos történeti felfogással rendelkező nép tudatos szellemi és politikai törekvéseinek és céljainak összességét jelentő nemzetiséggel.«”199 Hóman ezt a meghatározást használhatatlannak, érthetetlennek tartotta, majd végigment a népiségtörténet jelentősebb, a népnemzet, népiség fogalmain, részletesen kitért a faj, fajta kérdéseire, majd úgy fogalmazta meg végső konklúzióját: „Történeti szempontból ezért teljesen elhibázott kísérlet volna a nép és nemzet fogalmának meghatározásából a faji és földrajzi tényezőket kikapcsolnunk. A természeti tényezők erejének és jelentőségének helyes értékelése mégsem jelentheti kizárólagos, avagy csak legelsőbbrendű (sic!) történetalakító szerepük elismerését.”200 A vita lezárult, és vele tovatűnt egy olyan korszak is, amelyben még szépirodalmi szintű megfogalmazásban születtek történeti munkák, és amelyben kíméletlen, éles harcot vívtak egymással történetírói iskolák. A nosztalgia csak, és ebben a vonatkozásban, a történeti alkotásokra vonatkozik - természetesen. Az új szerkesztő, Eckhart Ferenc, nem árult zsákbamacskát, határozottan szellemtörténeti irányt jelölt meg a folyóirat számára, és ez által világossá tette azokat az okokat is, amelyek Hajnal István, Wellmann Imre [és Domanovszky Sándor] leváltását eredményezték. A Baráth-recenziókra való hivatkozás csupán csak indok volt, amely megteremtette a kellő látszatot az irányváltáshoz. Eckhart azt ígérte, hogy a cikkek elbírálásában a tárgyilagosság fogja vezetni, és „minthogy valamennyien »oknyomozó« történelmet írunk és az okok közt a szellemiek a legfontosabbak, [saját kiemelésem - PL.] ezek megítélésében, rajzában az író egyéni felfogása amúgy is érvényre jut.”201 199 Századok, 1943. 4-6. sz. 140. 200 Századok, 1943. 4-6. sz. 148. 201 Eckhart Ferenc beköszöntője, Századok 1943. 4-6. sz. 275-276.
