Századok – 2015
2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Cziráki Zsuzsanna: Habsburg-oszmán diplomácia a 17. század közepén. Simon Reniger konstantinápolyi Habsburg residens kinevezésének tanúságai (1647-1649)
868 CZIRAKI ZSUZSANNA — beszélő személy, járatos a nemzetközi jogban és különösen a Magyar Királyság és Erdély ügyeiben, vannak keleti tapasztalatai, mindemellett pedig német származású,152 és mint ilyen, őfelsége a császár feltétlen és hűséges híve. A személyes kvalitásokra vonatkozóan talpraesett embert kerestek, hívő és jámbor katolikust, aki sem nem túl fiatal, sem nem túl öreg, egyedülálló, egészséges és tekintélyt sugárzó megjelenésű, akinek nyelvi nehézségek esetén sem jelent gondot a császári autoritás méltó megjelenítése a Fényes Portán.153 Az 1647- ben kialakuló szükséghelyzetben azonban reménytelennek látszott egy efféle „tökéletes” személy beszervezése. Egyedül talán Lisola volt az, aki megközelítette a meglehetősen összetett elvárásokat, ám mint láthattuk, ő visszalépett, amint kedvezőbb ajánlathoz jutott. Ilyen körülmények között voltaképpen óriási szerencse kellett ahhoz, hogy — mintegy 16 évnyi szolgálati ideje tükrében — Simon Renigerben végül mégis sikerült alkalmas személyt találni, bár a kezdetek korántsem kecsegtettek zajos sikerrel. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a tapasztalatlan fiatalember küldetése kezdetén leginkább csak a törökök által megfogalmazott, fentebb már említett igényeknek felelt meg - vagyis csöndes és visszafogott magatartást tanúsított. Egyedül Johann Rudolf Schmid volt az, akinek tapasztalt szeme az 1648. őszi kapkodás közepette meglátta a benne rejlő lehetőséget, és aki roppant körültekintéssel és türelemmel végül igazi követet nevelt a jelentéktelennek tűnő, ám kétségkívül értelmes és számos értékes tulajdonsággal rendelkező Renigerből. Schmid „keze nyoma” számos ponton tetten érhető a rezidens pályáján: a gondosan kiépített konstantinápolyi kapcsolatháló, a törökökkel szemben tanúsított alázatosnak tűnő, mégis határozott magatartás, sőt a Habsburg követek körében általánosnak a legkevésbé sem mondható török nyelvi ismeretek154 mind olyan, gyakorlati tapasztalatokra visszatekintő törekvések, melyek nyilvánvalóan nem a teljesen kezdő Reniger, hanem a rutinos Schmid ötletei alapján merültek fel. Mindez annál inkább kézenfekvő, ha meggondoljuk, hogy Schmid a diplomáciai folyamatok szinte minden szintjén érintett volt, vezető szerepet töltött be a Haditanács-152 Ezt a követelményt Schmid maga is megfogalmazta személyes tapasztalatai alapján. Az öreg követ különösen a levanteiekkel szemben volt bizalmatlan. Egy véleményében elmondta, a levanteiekkel többször is pórul jártak, legutóbb Giovanni Battista Corel tolmácstanonccal, aki nemcsak információkat szolgáltatott ki többek között az erdélyieknek, hanem a követségi pénzeket elsikkasztva próbált önálló jövedelemforrást biztosító pozíciókat szerezni az aleppói vámnál portai tisztviselők megvesztegetése útján. Vö. Johann Rudolf Schmid III. Ferdinándnak. Konstantinápoly, 1649. május 10. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I. Kt. 121. Kv. 1. fol. 96-97.; Haditanácsi kivonatok Schmid konstantinápolyi jelentéseiből. H.n. 1649. július 3. Uo. Türkei I. Kt. 121. Kv. 1. fol. 64r-66r, 77. 153 A felsorolt preferenciák közül néhány — a széles, szláv készséget igen, törököt nem feltétlenül magába foglaló nyelvismeret, a nőtlen állapot, illetve a korábbi feladatkörök és keleti tapasztalatok figyelembevétele — már a 16. század folyamán felbukkant a Habsburgok keleti diplomatáira vonatkozóan. Vö.: Fazekas, I.: Javaslatok i. m. 215-216. 154 Schmid húszévi török rabsága idején tökéletesen elsajátította a nyelvet és jelentései tükrében Renigert is erre buzdította, aki már 1649 őszétől bizonyíthatóan török leckéket vett. Nem tudjuk biztosan, a rezidens végül milyen szinten tanult meg törökül, annyi azonban bizonyos, hogy a hivatalos érintkezésben szolgálati ideje alatt inkább a követség tolmácsára, Nicusio Panaiottira támaszkodott. Vö.: Simon Reniger Johann Rudolf Schmidnek. Konstantinápoly, 1649. október 3. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I. Kt. 121. Kv. 2. fol. 19-20.
