Századok – 2015
2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Cziráki Zsuzsanna: Habsburg-oszmán diplomácia a 17. század közepén. Simon Reniger konstantinápolyi Habsburg residens kinevezésének tanúságai (1647-1649)
HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A 17. SZÁZAD KÖZEPÉN 865 egymást. A portai információszerzés fontos eszközének számító ajándékokat — órákat és egyéb csecsebecséket — korábban a feleségével küldetett be, ezeket bocsájtotta Reniger rendelkezésére. Egy kevés pénzt is hagyott neki, ám az előtte tornyosuló kiadásokhoz képest korántsem elegendőt, így továbbra is újabb összegek kiküldését sürgette. Az indoklásban elhangzott az a nagyon fontos érv, hogy a császár képviseletével megbízott személyt nem lehet „név és titulus nélkül, alantas sorban és pénz nélkül itt hagyni”, mert az őfelsége gyalázatára válna, és nem is vennék komolyan az ilyen követet sem a törökök, sem a keresztény hatalmak konstantinápolyi képviselői. Schmid a kellemetlenségek elkerülése végett azt tanácsolta Renigernek, lehetőleg ne nagyon mutatkozzon addig, amíg meg nem érkezik a megbízólevele és az ellátmánya, méghozzá azért, hogy később pozíciójához méltó módon jelenhessen meg a konstantinápolyi diplomáciai színpad prominens személyiségei előtt.142 Magától értetődően merül fel a kérdés, vajon maga Reniger hogyan vélekedett saját szerepéről a követségben. Mint fentebb az 1648 őszi eseményeknél már utaltam rá, minden jel szerint tisztában volt konstantinápolyi küldetése nehézségeivel, mégis elvállalta az akkor még csak bizonytalanul körvonalazott feladatot. Mint később végjelentésében maga is megfogalmazta, sem anyagi, sem jogi szempontból nem rendelkezett megfelelő háttérrel a portai diplomáciai szolgálathoz („simpliciter und sine Charakter”).143 Ráadásul 1649 májusáig abban sem lehetett biztos, hazautazik-e Schmiddel vagy továbbra is Konstantinápolyban marad. Csak a törökök aggályoskodása folytán kezdett tisztulni a kép, amikor Schmid legkevésbé problémás megoldásként azt javasolta, maradjon továbbra is a városban és legyen végleg ő a császár portai rezidense. Úgy gondolom, Reniger nemigen láthatott más esélyt az érvényesülésre, hiszen kitartott a megbízás mellett, jóllehet Schmid közléseiből kivehető, nem minden aggodalom nélkül. Nem vitás, nagy felelősséggel járó feladat szakadt a nyakába, ráadásul olyan körülmények között, hogy kétséges volt, valóban meg tud-e felelni a kihívásoknak. így nem csoda, ha az internuncius arra törekedett, legalább ígérvények szintjén adjanak valami garanciát, hogy a közeljövőben a rezidensi posztnak megfelelő körülményeket teremtenek számára.144 Schmid a Reniger érdekében tett erőfeszítések mellett megismertette védencét a helyi szokásokkal és a munkakörülményekkel; a tárgyalások során mindvégig maga mellett tartotta, a dívánban külön helyet készíttetett számára a nagyvezír mellett, akivel megígértette, ugyanolyan tisztelettel bánik majd Renigerrel, mint vele rezidens korában.145 De az internuncius más fontos isme142 Haditanácsi kivonatok Johann Rudolf Schmid konstantinápolyi jelentéseiből. H.n. 1649. július 3. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I. Kt. 121. Kv. 1. fol. 64r-66r, 77.; Schmid III. Ferdinándnak. Konstantinápoly, 1649. május 10. Uo. Türkei I. Kt. 121. Kv. 1. fol. 96-97.; Schmid III. Ferdinándnak. Edirne, 1649. augusztus 13. Uo. Türkei I. Kt. 121. Kv. 1. fol. 224-232. 143 Veltzé, A.: Die Hauptrelation i. m. 76. 144 Johann Rudolf Schmid III. Ferdinándnak. Konstantinápoly, 1649. május 10. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I. Kt. 121. Kv. 1. fol. 96-97.; Simon Reniger III. Ferdinándnak. Konstantinápoly, 1649. május 21. Uo. Türkei I. Kt. 121. Kv. 1. fol. 101-102. 145 Johann Rudolf Schmid III. Ferdinándnak. Edirne, 1649. augusztus 13. Uo. Türkei I. Kt. 121. Kv. 1. fol. 224-232.
