Századok – 2015

2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tózsa-Rigó Attila: Az állami és az üzleti szféra összefonódása a kora újkori gazdasági rendszerben. Újabb adatok a délnémet vállalkozói társaságok hitelezési tevékenységéhez

826 TÓZSA-RIGÓ ATTILA kölcsönt.80 A kamara tehát görgette maga előtt a Pallernek esedékes törlesz­tést. Ezt a pénzügyi eljárást jellemzőnek tekinthetjük az összes többi hitelező esetében is. Feltehető, hogy ez utóbbi jelentős összegű hitel készpénzben törté­nő megfizetése is nehézségekbe ütközött. Ahhoz, hogy a visszafizetések „görge­­tését” igazolni tudjuk, még csak nem is kell feltétlenül a Pessererrel közösen nyújtott hitel törlesztése után három évvel későbbi forrásokban nyomoznunk (az ügy folytatását 1564-ből lásd később). Még 1561-ből, április 2-i keltezéssel (!) szerepel ugyanis egy bejegyzés arról, hogy Wolfgang Paller megbízásából a bécsi Hieronimus an der Au a Paller által korábban hitelezett 3.350 forint törleszté­sét kérte a kamarától.81 Paller a következő évtizedben szinte minden évben folyósított kölcsönöket az udvarnak. Ebből a szempontból az 1564-es évből kiemelten jó forrásanyag maradt fenn. Az év elején (február 9.) a korábban említett 1561-es, Eberhard Pesserer ulmi polgárral közösen kifizetett hitel hátralékáról értesülünk. Ezek szerint ekkor a Habsburgok pénzügyi szervei még mindig 20.000 rFt-tal tartoz­tak a két hitelezőnek. A kamarai iratban felhívják az érintettek figyelmét, hogy az 1561-es szerződés értelmében 1564. április 1-jéig vissza kell fizetni a fenn­maradó összeget. Ennek érdekében a terfisi vám, valamint a judenbergi vasbá­nyák jövedelmeit kívánták felhasználni.82 Az iratokból nem derül ki, hogy az új források bevonásával sikerült-e áprilisig rendezni a tartozást, mindazonáltal az általánosan jellemző gyakorlat ismeretében némileg illuzórikusnak tűnnek a teljes törlesztés esélyei. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Paller még a határ­idő lejárta előtt, március 21-én 4.890 rFt értékben bocsátott gyapjút az udvar rendelkezésére, ez alkalommal is a magyarországi katonaság kifizetése céljá­ból.83 A forrás következő, két nappal későbbi bejegyzése szerint Paller további 6.000 rFt készpénzt is hitelezett az udvarnak, ezúttal Bécs erődítéseire.84 Má­jus 12-én az udvar újabb 8.000 rFt értékű kölcsönt vett fel az augsburgi ban­kár-vállalkozótól 10%-os kamattal a birodalmi segély (Reichshilff) terhére. Az összeget a korábbi hitelhez hasonlóan Bécs erődítési munkálataira akarták fel­használni.85 Végül még ugyanebben a hónapban egy kisebb összegért, 456 tallér kölcsönért folyamodtak Pallérhoz, mivel a kamarának elmaradása volt saját 80 ÖStA AVA FHKA NÖ GdB w. Nr. 93. évkör 1564. f. 65v-66r. 81 ÖStA AVA FHKA NÖ GdB w. Nr. 87. évkör 1561. f. 114r-v. Hieronimus an der Au korábban is gyakran dolgozott a Paller-Herbst társaságnak. Erről a magyarországi források is tanúskodnak. Többek között 1553-ban Pozsonyban négy hitelezőt képviselt. Paller és Herbst mellett a dunai tér­ségben jelentős érdekeltségekkel bíró Sebald Kraus és Anton Stamp nevében tiltotta a pozsonyi Mathes Rótt vagyonát. Tózsa-Rigó Attila: Bécsi kereskedők keleti irányú kapcsolatrendszere és po­zsonyi partnerei a 16. században. In: A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére. Szerk.: Baráth Magdolna - Molnár Antal. Budapest-Győr 2012. 333-345. idézett hely: 342-343. 82 ÖStA AVA FHKA NÖ GdB w. Nr. 93. évkör 1564. f. 65v-66r. 83 ÖStA AVA FHKA NÖ GdB w. Nr. 93. évkör 1564. f. 154r-v. 84 A törlesztést illetően kikötötték, hogy a szerződés értelmében Pallernek vagy örököseinek, il­letve adott esetben hitelezőinek április 7-étől számított fél éven belül Jó német pénzben" vissza kell fizetni a tartozást, méghozzá a kamatokkal együtt. ÖStA AVA FHKA NÖ GdB w. Nr. 93. évkör 1564. f. 154v-155r. 85 ÖStA AVA FHKA NÖ GdB w. Nr. 93. évkör 1564. f. 305v-306r.

Next

/
Thumbnails
Contents